Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)

TANULMÁNYOK - Kicsi Sándor András: A víziborjú természete

A víziborjúhoz reális megfelelőik tekinteteben hasonló mitikus állat számos hiedelemrendszerből ismeretes. Ilyen pl. az európai mitológiai hagyományban a szalamandra és a baziliszkusz [Borges mindkettőről megemlékezik, az előbbiről 1988:111—3, az utóbbiról 1988:19—21]. Már Plinius is szólt a szalamandra mérges, időjós és tűzben meg nem égő természetéről. (Az első két tulajdonságnak komolyabb reális alapja van.) A baziliszkusz diadémforrna taraja miatt a „kígyók királya" (görög baszileüsz „király"); a magyar néphitbeli, elsősorban mesebeli kígyókirálynak is legfontosabb attribútuma a taraja [Erdész 1984:89—97]. Jorge Luis Borges argentin író dragonológiai alapművében egy chilei indián eredetű mesés lény, a huallepén (másutt szerepel guallipén ortográfiával is) alakjával a víziborjúhoz több tekintetben hasonló jegyeket viselő állatot mutat be: ,,A Huallepén kétéltű állat; kegyetlen era's, egyszersmind félénk: három láb magas sincs, borjúfeje van és juhteste. Hirtelen támadó ösztönnel meghágja a juhokat, teheneket; ivadékai az anyaállat fajtáját követik, jóllehet könnyen felismerhetők csavart patájukról s olykor csavart orrukról is. Ha terhes asszony Huallepént lát, vagy hallja bőgését, vagy három egymást követő éjszaka vele álmodik, torz gyereket szül. Ugyanígy jár, ha Huallepén-ivadékot lát" [1988:30]. Borges leírását Julio Vicuna Cifuentes chilei költő-filológustól (1865—1936) vette át, akinek munkája számomra elérhetetlennek bizonyult. járt kiszínezzen, irreális világba emeljen" | Vajkai 1948:3]. Bár a nép számos állatnak tulajdonít bizonyos természetfeletti képességet, ezek nem tekinthetők állat alakú természetfeletti lényeknek. Ez utóbbi kategória legtipikusabb képviselője a sárkány, létezik továbbá a táltos, a boszorkány, a lidérc alakjának is állatalakú változata. Ezen állatféleségek, akármilyen különleges tulajdonságokkal is ruházzák fel őket, alapvető vonásaikban közel állnak a valóságos állatokhoz. A magyar etnozoológiában a kiváltképpen irreális sárkány akár reálisan létező állattal is azonosítható. Pl. Bosnyák Sándor pokolpataki (déli moldvai csángó) gyűjtéséből legalább két esetben valamiféle farkas kétéltűre ismerhetünk a sárkány alakjában (mindkettő adatközlője Máris György). ,,A sárkány olyan, mint egy borjú, s a farka egész vastag, a testyibéíl vastagon megy ki, kihegyesedik, aztán olyan gindorás a farka, mintha meg lenne hasogatva. A lába olyan, min' az emberé, még a talpa alatt a hajtás is megvan. A feje olyan, mint egx borjúnak, a szája kicsit hosszúkás, s széjes, a kacsa szája formájában" [1980:109]. ,,A sárkány, lementünk a Szeret párjára, nagyon-nagyon jött a víz, akkor nagyot jött a víz, akkor hát én gyerek vótam és egy öregember azt montja: — Gyere nézzétek meg a sárkányt. Mert leesett az égből és meg vén dögölve. Akkor a víz partján vöt, ő kihúzta a lábát. A lába olyan vöt, mint az embernek. A farka olyan vastagon indult ki a testyibó'l, mint amilyen testye vót. Akkor körülbelül olyan éves borjú, akkora vót. De a farka hosszú vót, s olyan recés farka vót, mint az autókerék gumija. Akkor kihúzta a lábát. A lába olyan vót, mint az. embernek, csak a körmei vótak hosszúk. Ót ujja vót, minden, pontosan. A szája olyan vót, mint a borjúnak, csak hosszabb és nagyobb. Az oldalán vót egy luk, s oda beleszúrta a botot, aztán elnyomta a vízbe, hogy vigye el a víz. De nem vitte el a víz, mert nagyon erős víz ment, de mégsem vitte el. inkább kidobta a szélire" [1980:109—110]. A fellegekből leeső sárkány hiedelme általánosan elterjedt [Erdész 1984:138—142], akárcsak a békáé [Oláh 1985, 2:150, Szendrey 1982 : 271, pl. a szivárvány szívja fel a felhőbe]. A Bosnyák közölte utóbbi esetben valamely valóságos szalamandraféle döglött példányáról van szó. Figyelemre méltó a sárkánynak a borjúhoz való hasonlítása mindkét közlésben. Hasonló hiedelmet jegyzett fel Diószegi Vilmos az ötvenes évek végén Baranya megyébe telepített moldvai székelyektől az étőgyíkAoX („mérges gyík") kapcsolatban, amelynek a víziborjúhoz hasonlóan szintén van testbe jutó változata is: ,, Mikor esik nyárba az eső, akkor jönnek nagy felhőik nagy görgetegvei, akkor jönnek meg ezek az étőgyékek" [idézi Lőrinczy, szerk., 1988; 236]. Szintén Baranyába telepített (klézsei) csángóktól jegyzett fel érdekes hiedelmet Bosnyák Sándor a testbe jutó étőgyíkról (1980:42, a hamujával való megetetés és kikelése a gyimesi víziborjú Salamon Anikó közölte motívumával azonos): „Az étőgyík nem olyan ződ, mint a másik, hanem olyan fekete, sárga a hasa, de termik a fődbe es, ahol fekete főd van, olyan tós helyek vannak. S aztán szokták mondani, hogy azt megölik, megégetik, s a hammát beteszik, megitatják valakivel, s azok kikelnek. Hát nem tudom, hogy igaz-e, hogy úgy itatták meg bátyámved, hogy abból hótt meg. (...) Sakkóra száján, orrán, mindenhol mentek ki azok az étéígyékek, nagyok, úgy mentek ki belőle."