Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)
TANULMÁNYOK - Kicsi Sándor András: A víziborjú természete
A VÍZIBORJÚ TERMÉSZETE KICSI SÁNDOR ANDRÁS A víziborjú természetének tanulmányozása alatt sok mindent, akár egészen különböző dolgokat is lehet érteni. * Mindenek előtt lehet gyűjteni rá vonatkozó hiedelmeket. Saját gyűjtésre azonban nem volt alkalmam. Össze lehet továbbá gyűjteni és hasonlítani összes lejegyzett előfordulását. Az anyag előzetes feldolgozásának ezen fokáig igyekeztem eljutni és az általam elérhetőnek bizonyult, már publikált adatok java részét közlöm is. 1 Mindamellett, alkalmanként megkísérlem egy-egy jelenség elemzését, magyarázatát is. Minden modern tudomány menthetetlenül egyoldalú, „egydimenziós", abban az értelemben, hogy az univerzum egyetlen szeletét választja ki, az egész egyetlen aspektusát — az összes többit óhatatlanul vagy teljesen figyelmen kívül hagyja, vagy csak másodlagosan, a saját szempontjából veszi figyelembe. A korábbi proto-tudományok és a népi tudásrendszerek viszont „többdimenziósak": számos olyan szociális, morális, szakrális, rituális, szimbolikus elemet tartalmaznak, amelyek idegenek a modern tudományoktól. A hagyományos magyar néprajzban „népi természetismeret" vagy ,népi tudás" címszó alatt szokás tárgyalni az élő és élettelen természetre vonatkozó tudásanyagot, ide tartozik pl. az allâtes növényismeret is. A népi természetismeret azonban a magyar néprajz legkevésbé kidolgozott területei közé tartozik, egyetlen rövidke összefoglalása is jó négy évtizedes [Vajkai 1948]. A „természet-" és egyéb „-ismeret" címkéket újabban „etno" + tudományág megnevezése típusú összetételek kezdik felváltani, pl. etnozoológia az állatismeret, etnobotanika a növényismeret. Az etnozoológia, minthogy szempontjai, kategóriái más természetűek, nem egyszerűen a tudományos zoológia valamiféle kezdetleges változata, hanem egy attól sok idegen elemet tartalmazó, tőle eltérő rendszer. 2 Az állatokra vonatkozó népi tudást és hiedelmeket egyaránt átfogó állatis* ,,A sárkány alakja valamiképpen egybevág az emberi képzelettel, ezért tűnnek fel sárkányok különböző korokban és tájakon" [Borges 1988:6] 1 Mindenek előtt a magyar néprajzi szakirodalmat tekintettem át viszonylag szisztematikusan a századfordulótól napjainkig, korábbi adatokat csak egyes esetekben vettem figyelembe. A magyar néprajzi szakirodalom azonban, hála a gyújtok szorgalmának és a rendszerezők lankadásának, olyan (jószerével áttekinthetetlen) adathalmazzá vált, amelyből ki-ki lehetőségei szerint csak a teljesség igényének feladásával szemelgethet. 2 „Megfigyelőképesség kétségtelenül van a népben, de ez egészen más, mint amilyent a tudományosan képzett elme ismer" [Vajkai 1948:1—2]. Semmi sem látszik indokolni, hogy a hiedelmet különösebben élesen válasszuk el a tudástól. Annak természetesen megvan a létjogosultsága, hogy a köz-, de a tudományos nyelvben is (pl. értékelő attitűd felvételével) eltérően használjuk a hisz és tud igét, valamint a hit, hiedelem és tudás főnevet. A hit végső soron nem vallásos fogalom: a hit megnyilvánulásainak összessége alkotja az ember tudását. Normális egyének esetében a sejtek, molekulák és atomok reális létezésébe vetett hit ugyanolyan jellegű, mint az Istenbe, az ördögbe, vagy a halhatatlanságba vetett hit. Érdekes módon máig a néprajzkutatók jelentős részére jellemző az a néprajzból egyébként jól ismert attitűd, az a kifejezetten „népi" gondolkodásmód, amely a saját hiedelemrendszert csalhatatlan tudásnak tekinti. Közülük kerülnek ki azok, akik képesnek és hivatottnak érzik magukat pl. a népi gyógyászat „racionális" és „irracionális" elemeinek szétválasztására. (E kettéválasztás tarthatatlanságáról mások is megemlékeztek, pl. Oláh [1986:135]).
