Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)

TANULMÁNYOK - Bánóné Fleischmann Marianna: A hazai munka- és iparegészségügy vázlata 1945-ig

kozoit Magyarországon az ipartelep egészségügyével. 25. §-ában felsorolta azokat az iparágakat, melyek az ipartelep körül élők egészségét veszélyeztelték és ezeknek jövőbeni telepítését szabályozta. A munkásokról csak annyiban intézkedett, hogy a 30. §-ban elrendelte, hogy ,,a vizsgálatnak azon intézkedésekre is ki kell terjeszkedni, melyek a munkások életének és épségének megóvására szükségesek. ' ' Erre azonban bővebb útbaigazítást nem tartalmazott. 17 évvel később az 1901. március 30-án kiadott 17001 számú kereskedelmi miniszteri rendelet adott részletes utasítást az iparfelügyelőknek, az ipartelepek munkavédelmi szempontból való ellenőrzésére. Ennek ki kellett terjedni az ipartelep talajára, az épületek hygienes állapotára, a helyiségek levegőjére, ezen belül a különböző porártalmakra, gőzökre és gázokra, a helyiségek levegőjének javítására, az ipari helyiségek világítására, fűtésére és hőmérsékletére, az ipartelep tisztaságára és a gyári telep ivóvizére. Sajnos Budapest, de főként az agglomeráció gyárai, üzemei az előírt követelményeknek messze nem feleltek meg. Ausztria, Svájc, Németország, Anglia a munkásvédelemben jóval előbb járt, az ipartelepek egészségügyi viszonyai magasan felülmúlták a nálunk uralkodó helyzetet, nemcsak a rendelkezések meghozatala terén, hanem az előírtak teljesítésében is [30J. Az 1893. évi XXVIII. tc. előírta, hogy a munkaadó köteles ipartelepén a balesetvédelmi intézkedéseket megtenni és mindazt létesíteni és fenntartani, ami az alkalmazottak testi épségének és egészségének biztosítására szükséges. Ennek megvalósítása érdekében külön intézményt is létesített abból a célból, hogy az iparűzéssel kapcsolatos rendeletek betartását ellenőrizze. A rendelet alapfán a kereskedelmi miniszter alá rendelt államhivatalnokok: az iparfelügyelők feladata lett a gyárak, műhelyek, tanonciskolák vizsgálta. A 17001/1901 sz. kereskedelmi miniszteri utasítás alapján az ipartelepeket az iparfelügyelőnek legalább évenként egyszer ellenőriznie kellett és a gyárvizsgálatokról köteles volt jelentést készíteni. Az iparfelügyelők ellenőrzése alá tartozott minden gyártelep, melyben erőgép volt és húsznál több munkást foglalkoztatott. A 79884/1923 sz. ker.min. rendelet a telepengedélyhez kötött összes üzemeket az iparfelügyelők ellenőrzése alá helyezte. Az iparfelügyelők — mivel általában gépészmérnökök voltak — a balesetvédelmi berendezéseket, a gőzkazánok állapotát, továbbá az alkalmazottak korát, munkarendjét, a vasárnapi munkaszünet betartását vizsgálták. Ez utóbbi szempontok igen lényegesek voltak a balesetek elhárítása, számuk csökkentése miatt. Mint hatósági személyek, az iparhatóságnak tett jelentések alapján kötelezhették a munkaadókat az észlelt hiányok felszámolására. Az ipari munkások munkaidejét, az alkalmazottak alsó korhatárát, a női munkaerők foglalkoztatását is több törvény szabályozta. így a munkaidő, a munkaközi pihenők kérdésével az 1884. évi XVII. tc. 117. §-a foglalkozott elsőként. Ezt a 47448/1901 és a 69975/1902 ker. min.-i rendeletek módosították. A vasárnapi és Szent István napi munkaszünet megtartását az 1891. évi XIII. tc., valamint a 94 5 37/1921 kei. min.-i rendelet írta elő. A gyermek-és fiatalkorúak foglalkoztatását az 1922. évi XII. c 74. §-t<, valamint az 1928. évi V. tc. 4., 12., 93. §-ai szabályozta. Az 1922. évi rendelkezés szerint 12 éven aluli egyént az iparban semmiféle címen sem szabad alkalmazni, sőt idősebbet — 12—16 év között — tanoncként csak akkor, ha alkalmasságát hatósági orvosi bizonyítvánnyal igazolják. Az 1928. évi V. tc. ezt a rendelkezést a 18. életévig kiterjesztette, valamint elrendelte, hogy 18 éves kor alatt éjjeli munkában senki nem foglalkoztatható. A törvény a továbbiakban megszabta, hogy a fiatalkorúak a bánya- és kohóiparban csak hatósági bizonyítvány alapján kiadott bányakapitánysági engedéllyel alkalmazhatók. A női munkaerők foglalkoztatását az 1884. évi XVII. tc. 116. §-a, valamint az 1928. évi V. tc. 6., 7, 8. és 12. §-ai írták elő. Utóbbi törvény szerint a nőket szülés után hat hétig nem lehetett foglalkoztatni, erre az időre gyermekágyi és szoptatási segély illette meg őket. A nő a szülést megelőző hat hétig terhességi segélyben részesült és szabadon döntött arról, hogy kíván-e dolgozni.