Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Győrffy István: Blaskovics László professzor élete és munkássága

nem olyan szépen is operált, hogy egy sor hazai szemorvos látogatta meg tudása gyarapítása céljából. 1910-től kezdve még külföldi szemorvosok is gyakran keresték fel, hogy mint „kurzisták" operálni tanuljanak tőle. Amellett, hogy az operáló kés virtuóza volt, rendszeresen új műtéti eljárásokat, módosításokat, eszközöket dolgozott ki. Közleményei alapján 27 eredeti új műtétet és 9 új műszerkonstrukciót lehet összeállítani. (Ő írta egyébként 1909-ben, a Grósz-Hoór szerkesztette szemészeti kézikönyvben a szemműtétek fejezetét.) Mint ahogy Daviel nevéhez fűződik a hályogextractio, Graefe nevéhez az iridectomia, Gonin nevéhez a ablatio műtét, úgy tartozik Blaskovics nevéhez a ptosis műtét. Kétségtelen, hogy ez volt az a kimagasló alkotás, mely nevét nemzetközileg is ismertté tette. De nemcsak ez, hanem a szemhéj-defektusok javítására szolgáló ún. íves plasztika is érdeklődési körébe tartozott, s nemzetközileg jelentőset alkodott e téren is. Különös véletlene a sorsnak, hogy vele egyidőben hazánkban ifj. Imre József ugyancsak sokat foglalkozott az íves plasztika műtétének kidolgozásával, s noha e módszerre vonatkozó eredményeiket ugyanazon az 1916-ban megtartott nemzetközi jellegű ún. „Hadi kongresszuson" hozták nyilvánosságra, később mégsem váltak egymás riválisaivá, hanem továbbra is jó viszonyban maradtak. Blaskovics nevéhez fűződik többek közt még a cyclodialysis inversa, a canthoplastica, az eversio puncti lacrimalis elleni műtét kitűnő megoldása, valamint operáció közben a szem lefele nézését elősegítő u. n. „kantár-varrat" használatának bevezetése is. Arruga, a világhírű szemsebész, több világnyelvre lefordított műtéttani munkájában csaknem hiánytalanul közli Blaskovics összes műtétét is. Különösnek tűnik, hogy egy szemész tudós, aki annyira elkötelezte magát a műtéttannal, miképp került egy ettől meglehetősen távolálló élettani optikai problémával kapcsolatba, a látásélesség vizsgálattal. 1919-től kezdve ugyanis sokat foglalkozott e feladat matematikai, optikai látáspszichológiai, technikai részleteivel, s megalkotta a régebbi Snellen, Csapodi és egyéb látásélesség vizsgálat egységeinek a pótlására az ún. oxyoptriát. Bár e munkába sok időt és energiát fektetett, nem sikerült nemzetközileg elfogadott szabvánnyá minősíttetnie. Munkája mégsem volt hiábavaló. Betű és számjeleit, amelyeken az isogonia és isognosis elérte a lehetőségek felső határát, átvette a műszeripar, s később Kettesy is ezeket használta fel visustábláinak készítésekor. De nemcsak mint operatőr volt kiváló, hanem nagy tudással rendelkezett a szemészet többi területén is. Betegeivel szemben jelleméből fakadóan mindig nagyon együttérző volt. A magánprakszist nem nagyon kedvelte, s bár sokan keresték, inkább csak szükségből folytatta. Jövedelmét szívesebben egészítette ki külföldi kurzistáinak honoráriumából, mert így az oktatás mellett operálhatott is. Ha nem operált és nem volt órája, többnyire a szobájában ült és műtéti vázlatokat rajzolt, vagy közleményeit fogalmazta. Titkárnőt nem tartott. Ha valamit írógépen kellett megírni, az egyik irodakisasszonyt hívatta be. Hozzá bármikor be lehetett kopogni, s ilyenkor munkáját abbahagyva mindig kész volt beosztottai meghallgatására. Nem kedvelt és nem is végzett semmiféle adminisztratív munkát. Minden ilyen természetű ügyet Horváth Béla adjunktusára bízott, aki jól kézben tudta tartani a klinika irányítását. Horváth ugyanis szigorú főnök volt, aki megkövetelte a rendet és a pontosságot, ezért a professzor jószívűsége és engedékenysége ellenére a klinikán fegyelem uralkodott. Blaskovics mint magánember kissé különcnek számított. Nőtlen volt, s hogy otthon ne legyen egyedül, mindig kutyát tartott. Horváth elbeszélése szerint fiatalkorában jókedélyű, az életet minden téren kedvelő ember volt, akivel sok derűs esemény történt meg, melyeket később szívesen mesélt el. Egyetlen káros szenvedélye, melynek egész életén át hódolt a sok cigarettázás volt. Nyári szabadsága alatt szeretett külföldön utazgatni, különösen Svájcot kedvelte. Utazásai azonban többnyire tursita jellegűek voltak, kongresszusokon csak elvétve vett részt. Eletének előrehaladott éveiben mindinkább kerülte a társasági életet, viszont mind többet vett