Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)

TANULMÁNYOK - Szenti Tibor: Paráznák

fenyegető hajigálást is itt említette.

3 Az emberekkel kapcsolatban ezt írta: „...bár nincsen agresszióösztön, mely a halálösztön vagy halálindíték működési módja lenne, és nincs is agresszióösztön általában, de van agresszióösztön a vetélytárs ellene Csányi Vilmos szerint: „Ahogyan az állatvilágban, úgy az embernél is kifejlődtek az agresszív viselkedés ritualizált formái, és voltaképpen ezek a leggyakoribbak. A nyelvöltés, a köpés, a pucér fenék vagy a nemi szervek mutogatása, mind agresszív fenyegetés, és nemcsak a primitív társadalmakban, hanem még a fejlettebbekben is gyakori."

5 A verbális agresszió, káromkodás, átkozódás, szitkozódás viszont egyedül csak az emberre jellemző. Buda Béla az emberről megállapította, hogy ha már nem képes az indulatain uralkodni, vagy kitör belőle a támadás, vagy ,,.. .pótcselekvések jelentkeznek, pl. káromkodás és a verbális indulatlevezetés más módjai.. ."

6 Ranschburg Jenő meghatározása szerint: „Agressziónak nevezünk minden olyan szándékos cselekvést, amelynek indítéka, hogy — nyílt vagy szimbolikus formában — valakinek vagy valaminek kárt, sérelmet vagy fájdalmat okozzon."

1 Itt az agresszió ösztönjellegéről már szó sem esik. ,,.. .beszélhetünk romboló, közösségellenes, ún. antiszociális vagy a közösség és az egyén érdekeit szolgálóproszociális agresszióról" — írta.

8 (Ezeken kívül megkülönböztetünk még „zsákmányoló, instrumentális, indulati, támadó, védekező'' stb. agressziót is.) A kérdés ellentmondásosságára, hogy ti. van-e ösztönös emberi agresszió, a kannibalizmus is egyfajta példának szolgál. Vajon az emberevés agresszivitás-e, vagy rituális cselekedet? A kérdésfeltevés már ott gondot okoz, hogy a rituális müvelet az ösztönös cselekedetből válik értelmessé. A kannibalizmust a tudományok mégis a misztikum felől kezdték értelmezni, holott, ellentmondásosan, a misztikumot épp a természettudományok vetették el! A kannibalizmus indítéka sokféle: az avatáshoz „szükséges" trófea megszerzése, emberáldozat, bosszú, halott-tisztelet, az ellenség erejének megszerzése stb. Nézzünk ezekre néhány életmódbeli néprajzi példát! J. Bjerre az új-guineai Mizio-völgyben, az ibanok és ejákok között zajló törzsi háborút így írta le: „A pajzzsal, dárdával, buzogánnyal felfegyverzett csoportok egyenesen egymásnak rontottak. Nem hajították a dárdát, hanem ellenfelükbe döfték, miközben a másikat körültáncolták, és igyekeztek nagy pajzsukkal elhárítani az ellencsapásokat."

9 Az sem elhanyagolható, hogy mint írta: „Az utóbbi években a felföldi kerületekben több mint hetven, vérbosszúból eredő gyilkosságra derült fény."

]0 J. Bjerre ugyanebben a könyvében az emberevő boszavik törzsről írta, hogy megrontást föltételezve, a rontókon a következőképpen álltak bosszút: ,,.. .a törzs férfiai elhatározták, hogy a négy (rontó) embert megölik. Dorongokkal és kövekkel ütötték agyon őket. A gyilkosságban a törzs valamennyi férfi tagja részt vett, még kilencéves kisfiúk is."

u L. Clark a dél-amerikai kannibál kampákról még egyértelműbb, bosszútól nem motivált agressziót írt le: „Portyázások alkalmával a kampók kifürkésznek egy falut, vadásztábort vagy kö3 Hermann I. 1984. 348. 4 Hermann I. 1984. 354. 5 Csányi V. 1986. 174. 6 Buda B. 1986/a. 189. 7 Ranschburg J. 1983. 92. 8 Ranschburg J. 1983. 92. 9 J. Bjerre. 1973. 41. 10 J. Bjerre. 1973. 42—43. 11 J. Bjerre. 1973. 107.