Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)
TANULMÁNYOK - Rádóczy Gyula: A magyarországi gyógyszerészképzés története
az alkalmi gyógyszerészi diplomákat és űzte a maga, nagyon elfajult gyógyszertárvizsgálatait, amit van Swieten is felpanaszolt. Akik viszont távolabbra jutva, más nyugat-európai egyetemre kerültek, azok rendszerint már nemigen tértek vissza hazájukba, hanem ott külföldön alapítottak családot és vetették meg további életük anyagi alapjait, mivel az kedvezőbb lehetőségeket kínált az itthoni viszonyoknál. 5 A GYÓGYSZERÉSZI ESKÜ A gyógyszerészek számára az eskükötelezettség Európa-szerte egyidejű az első gyógyszerészeire vonatkozó törvényekkel. A kötelező gyógyszerészi esküt már az orvosok és gyógyszerészek jogait és kötelességeit elhatároló első rendelkezés, a „Statútum sive leges municipales Areleatis" (1162—1202) is bevezette. II. Frigyes német-római császár 1224. évi rendelete, amely a birodalma egészségügyét rendezte, szintén kötelezte a gyógyszerészeket az eskütételre. Magyarországon a kötelező gyógyszerészi esküt csak az 1770. évi „Generale normativum in re sanitatis" rendelte el. Ezt megelőzően nálunk nem a diploma átvételekor, hanem a gyógyszerészi munkahely betöltésekor kellett esküt tenni, a városi magisztrátus előtt. A kötelező gyógyszerészi eskü szövege, már a középkori Európában, a hippokratészi eskü szövegéből alakult ki és ez szabta meg a gyógyszerész jogait és kötelességeit. Az eskü szövege a következő kérdésekre terjedt ki: — a gyógyszerész önálló officinalétesítő jogára, szemben az orvossal, akinek tilos volt gyógyszereket előállítani és forgalmazni, — a gyógyszerésznek arra a kötelességére, hogy a hivatalos orvos irányítása alatt és ellenőrzése mellett, jó minőségű gyógyszereket készítsen, — a gyógyszerész és az orvos közötti bármilyen haszonmegosztást célzó egyezmény tilalmára, — a gyógyszerkészítményeknek a törvényes gyógyszernormatívum előírásai alapján való kötelező elkészítésére és a hivatalos gyógyszerárszabás szerinti forgalmazására való kötelezettség vállalására, — a betegek részére történő éjjel-nappali rendelkezésre állásra, — a mérgező vagy magzatelhajtó készítmények orvosi rendelvény nélküli árusítási tilalmára, — a cukornak mézzel való helyettesítési tilalmára, — a város tulajdonát képező gyógyszerészi eszközökkel kapcsolatos anyagi felelősségre, a várostól bérbe vett patikák esetében. 6 5 Ernyey József: A Pázmány Péter Tudományegyetem és első gyógyszerészei. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Értesítője 1935/5. sz. 489. Lóránd Nándor—Tóthné Sebők Eszter: A magyarországi gyógyszerészképzés fejlődéséről, különös tekintettel Kecskemétre. Acta Pharmaceutica Hungarica 1976 Suppl. 323. Zalai Károly: A gyógyszerrel kapcsolatos tevékenységek és intézmények történeti fejlődése. Orvostörténeti Közlemények 71—72. sz. 20. 6 Linzbauer i. m. II.köt. 62 . 75.sz. Bánóné Fleischmann Mariann—Zalai Károly: A gyógyszerészi eskü kialakulása és fejlődése. Gyógyszerészet 1978/5. sz. 184. Demko i. m. 390. Schelenz, Hermann: Geschichte der Pharmazie. Hildesheiri, 1965. 313—316. Spielmann József— Ovidiu Maior: Régi erdélyi gyógyszerészi eskük. Gyógyszerészet 1979 5. sz. 178—179. u.ők: A gyógyszerészi deontológia kezdetei Erdélyben. Gyógyszerészet 1979 6. sz. 219—221.
