Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)

KÖNYVSZEMLE - Voigt, Wolfram — Sucker, Ulrich: Johann Wolfgang Goethe als Naturwissenschaftler (Veres Miklósné)

(1205—1298), dominikánus szerzetes, bitontói püspök. A jelen könyvben közreadott, illetve földolgozott mű eredeti szándéka szerint sebészeti kézikönyv, ám bőven tartalmaz belgyógyászati, gyógyszerészeti, dietetikai ismereteket is. Forrásai közt nemcsak a nagy régieket, Galénoszt, Hippokratészi lelhetjük meg, hanem a nevesebb arab orvosokat, Rhazest, Avicennát, Albucasjst, Serapiont stb., sőt a legmodernebb korabeli szerzőket, így Hugo de Lucca-t is. Bár Teodoricus sebészete, mint minden egykorú munka, szinte teljes egészében kompiláció, ám éppen emiatt adhat nekünk érdekes információkat a kor orvostudományának állásáról s az azt ért hatásokról. Az eredeti szövegről készült másolatokkal illusztrált, jól használható mutatókkal ellátott kommentáló szövegföldolgozás spanyol nyelven ismerteti a granadai könyvtár szintén spanyol nyelvű Teodoricus-kódexét, bevezető tanulmányban mutatva be Teodoricust és értékes munkáját egyaránt. Magyar László Voigt, Wolfram — Sucker, Ulrich: Johann Wolfgang Goethe als Naturwissenschaftler. Leipzig, Teubner, 1987. ill. 100 p. A lipcsei Teubner kiadó 1987-ben megjelentette a ,,Kiváló természettudósok, technikusok és orvosok életrajza" c. sorozat 38. kötetként, a német költőfejedelem sokoldalú képzettségének és alkotói tevékenységének kevéssé ismert oldalát bemutató könyvét. A műben felvillan a gyermek és ifjú Goethe családi köre, nevelésének és tanulmányainak világnézetét formáló hatása. Természettudományos érdeklődése először a geológia és a mineralógia felé fordul. Az általa tudományosan meghatározott tűvasércet (Nadeleisenerz), 1806-ban „Goethit" néven jegyzik be a hivatalos ásványjegyzékbe. A Jénai Hercegi Ásványtani Társaság elnöki tisztségét is elnyeri. „Színtan" (Farbenlehre) című optikai értekezésére a legbüszkébb. Maga rajzolja és finoman színezi az illusztrációkat, amelyek gondos fénytani megfigyeléseken alapultak. Polemizál Newtonnal is, akinek minden tételét, az akkori kísérleti eszközökkel nem lehet egyértelműen igazolni. Színtanát verseinél is többre tartja és elkeseríti, hogy az általa nagyra becsült fizikus, Lichtenberg nem veszi be tételeit új tankönyvébe. Schiller így vigasztalja levelében; „Akitől először regényt, vagy komédiát olvasott a világ, attól mindig azt várja és nem fogad el semmi mást. Ha a híres Newton úr először komédiát írt volna, nem fogadnák el tőle fénytanát, de tán még asztronómiáját sem. ' ' Goethe biológiai és meteorológiai műveit is tárgyalja a szerzőpáros, és említi azok hatását szépirodalmi művein. Például élettani kísérletein alapul a Homonkulusz szerepeltetése a Faust-ban. Azt a jótékony hatást is elemzik a szerzők, amelyet Goethe a weimári Szász Fejedelemség minisztereként, a felvilágosodás és a természettudományok terjedésére és gyakorlati alkalmazására gyakorolt. Az egyetemet fejlesztette, a kutatást pártolta, bányák nyitását, azok korszerű berendezését, utak építését, folyók szabályozását valósította meg. Goethe alkotó egyénisége, sokoldalú zsenijének kisugárzása, élete utolsó éveiben is nagy hatást gyakorolt a természettudományos gondolkodás fejlődésére. Veres Miklósné