Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)

KÖNYVSZEMLE - Grensemann, H.: Knidische Medizin. Teil. II. Hermes (Magyar László) - Haupt, Bettina: Deutschsprachige Chemielehrbücher (1775—1850) (Zboray Bertalan)

kultúrát, amelynek mi, európaiak is annyit köszönhetünk. Mint Graziani tanulmánya bizonyítja, az arab orvosi művek, köztük Ibn Jazlah főműve, az ókori görög hagyományokat összegző ,,Taqwim al-Abdán ' ' nemcsak közvetve, hanem latin és német fordításokban közvetlenül is befolyásolták az európai orvoslás fejlődését — a ,,Taqwim" például nagy szerepet játszott a népszerű regimen-irodalom kialakulásában. Az elemzés eredményeképpen újból megbizonyosodhatunk arról, hogy az arab orvosi irodalomnak, a benne földolgozott hatalmas tapasztalatmennyiség, az alkotók racionális gondolatmenetei és az eredeti elméletek tömege mellett is elsősorban abban állt jelentősége, hogy az antik görög orvostudomány már-már feledésbe merült alkotásait szintetizálta, vagy éppen eredeti alakjában megőrizte, s fordítások sorával közvetítette a robbanékonyabb és nagyobb jövőjű nyugati kultúra számára. Ibn Jazlah életműve is bizonyítja tehát, hogy az arab láncszem a reáltudományok s így az orvostudomány történetéből semmiképpen nem hagyható ki. Graziani könyve, amely érdekes kor- és tudománytörténeti bevezetővel indul, s végén hasznos kislexikonnal is kiegészül, európai nyelven tesz hozzáférhetővé egy felénk kevéssé ismert, de mindenképp nagy jelentőségű alkotót. Magyar László Grensemann, H.: Knidische Medizin. Teil II. Hermes. Zeitschrift für klassische Philologie. Einzelschriften. Heft 51. Franz Steiner Verlag, Stuttgart, 1987. 91 p. A szerző a knidoszi orvostudományról szóló művében, mely korábbi disszertációjának folytatása, illetve megkoronázása, nagy fába vágja a fejszéjét: megkísérli földarabolni, azaz szövegkritikai, nyelvészeti és analitikus módszerekkel csoportosítani a Corpus Hippocraticum néhány szövegét, megkülönbözteti a bennük összefolyó hagyomány egyes elemeit. Három, ún. álhippokratészi írást helyez nagyítója alá: a ,,De natura muliebri"t és a ,,De muliebribus" két változatát, s e munkákban próbálja az egyes rétegeket, alkotókat, stílusokat elkülöníteni. A módszer látszólag objektív, hiszen az egyes szöveghelyek különbségeit értelmezi a szerző, ám a konklúziók gyakran nem tűnnek végsőknek, s a gondolatmenetek — a szövegkritikában járatlannak — többnyire gyanúsan bonyolultnak látszanak. Ennek ellenére — már csak a közölt szövegek fordítása és értelmezése következtében is — Grensemann munkája tiszteletre méltó és értékes, különösen, ha meggondoljuk, hogy azok az orvosi írások, amelyeket vizsgál, akár két, akár több szerző alkotta őket, mindenképpen a görög orvostudomány legősibb dokumentumai közé tartoznak. Magyar László Haupt, Bettina: Deutschsprachige Chemielehrbücher (Î775—1850). Stuttgart, Deutscher Apotheker Verlag, 1987. ill. 427 p. A munka gondosan összegyűjtve adja a német nyelven 1775—1850 között megjelent és jórészt tankönyvül használatos a kémiával foglalkozó könyveket. Sorrendben elsőnek Johan Christian Erxleben göttingeni professzor munkáját említi, mert nála fedezi fel a kémia tudományának azt a nagy átalakulását, ami a ,,plogiston-elmélet" tarthatatlanságával, új elemek felfedezésével, az