Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)
ADATTÁR - Zombori Lajos — Tóth József: Supplementum medicinae in nummis
SUPPLEMENTUM MEDICINÁÉ IN NUMMIS ZOMBORI LAJOS—TÓTH JÓZSEF Első rész Huszár Lajos és Varannai Gyula [1] az orvostudománnyal kapcsolatos, igen alapos érmészeti munkájának, a Magyar Orvosi Éremtárnak a megjelenése óta újabb érmék és bárcák kerültek elő ebből a témakörből. Kiegészítő cikkünk mindenekelőtt az ide sorolandó, eddig ismeretlen bárcákat vagy más közölt darabok új változatát kívánja tárgyalni. Az eredeti munka 28 római számozott részre tagolódik. Az alább ismertetett daraboknál a besorolás megkönnyítése végett ezekre a római számokra mi is hivatkozunk. Az új változatoknál vagy egy sorozat kiegészítő darabjai esetében a római számon túl általában azt az arab számot is megadjuk, amely után az új adat esetleg beiktatható. Az alábbiakban tárgyalásra kerülő bárcák a szerzők gyűjteményeiben találhatók. IV. JÓTÉKONYSÁG 1. Teljesen új típusú, egyoldalas adománybárca, amit a 897. sorszámú tétel közelébe sorolhatunk be. Vékony, ovális alumíniumlemez, körben a szegély mentén domborított, széles vonal, ezen belül, alulról felfelé: • AZ ILLATOS-UTI CSECSEMŐ- ÉS NAPKÖZI OTTHON JAVÁRA • 1 ezen belül ismét domborított széles vonal, ami nagyjából egy középen fekvő, szívvel díszített bölcsőben, fodros fejkötős csecsemőt ábrázoló képet keretez. Fent az ÉS szó fölött apró, 2 mm átmérőjű lyuk. Magassága: 51 mm, szélessége: 38 mm, súlya: 1,25 g. — Gyűjtemény: TJ. 2. A 902. sorszámú tétel kiegészítéseként az alábbi nyolcszögletes, ón bárca következik. Az előlapon körben a szegély mentén gyöngysor, ezen belül: V. KER. NÉPHÁZ — hátlapon szintén gyöngysoron belül: KENYÉR Magassága: 20 mm, szélessége 20 mm, súlya: 2,25 g. — Gyűjtemény: ZL. 3. A 911. tétellel teljesen azonos érme. Az előlapon a szegély mentén gyöngysor, ezen belül öt egyenes sorban: A / PAULAI / SZENT VINCÉRŐL ELNEVEZETT / SZEGÉNYSEGÉLYZŐ / EGYESÜLET — A hátoldalon szintén gyöngysor, majd négy sorban szöveg, az első sor ívelten: MŰKÖDIK / POZSONYBAN /1869 / ÓTA. majd két sor díszítmény. Az anyaga azonban sárgaréz, átmérője: 27 mm, súlya: 5,08 g. — Gyűjtemény: ZL. XVIII. EGÉSZSÉGÜGY 4. Az 1702. sorszámú, igen egyszerű kivitelű szolgáltatási bárcának több változata ismert, így feltételezhető, hogy hosszabb ideig volt forgalomban. A változatok az átmérő alapján két csoportra oszthatók: 21 mm és 21,2 mm. Ezeken belül a szegély menti szöveg: FŐVÁROSI CSATORNÁZÁSI MŰVEK végén lévő csillag alapján további változatok vannak. a) Az egyik oldalon szabályos csillag, a másik oldalon a csillag helyén szabálytalan alakú pont van. Anyaga: vas, átmérője: 21 mm, súlya: 3,38 g, 3,40 g, 3,60 g, 3,61 g. Megjegyzés: a kevésbé használt példányokon a vékony vörösréz galvánréteg még jól látható.