Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)

ADATTÁR - Beck Mihály: A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlésének emlékérmei és jutalomérmei

detileg aranyból kívántak elkészíttetni, bronzból verették és mindössze két ízben osztották ki. Megjegyzendő, hogy az érem adományozásának szabályzata sem készült el [16]. Az érem két té­telben szerepel a Huszár—Varannai-könyvben (HV 61, 62). A Pécsett tartott XXXIX. vándorgyűlésen 1927-ben Tóth Lajos-érem alapítását határozták el, de az érem elkészítésére már nem került sor (16) 2 A három jutaloméremmel kitüntetettek nevét a 2. táblázatban találjuk. Ahol külön jelzés nincs, ott az adatokat a megfelelő vándorgyűlési munkálatokból vettem. A Budapesten tartott utolsó vándorgyűlés Munkálataiban (16) olvashatjuk Csiki Ernő pénztár­noki jelentésében, hogy a Kovács József-emlékérem alap 1000 koronája 8 fillérre, a Chyzer Kornél-emlékérem alap 1217 koronája 10 fillérre, a Bene—Bugát-érem alap 1500 koronája pedig 12 fillérre zsugorodott az infláció és az azt követő pengő alapra való áttérés folytán. Megszűnt tehát a jutalomérmek anyagi alapja, de megszűnt maga a vándorgyűlési intézmény is. Ezzel a magyar tudománytörténet és egyben a hazai numizmatika egy fontos, érdekes és érté­kes fejezete zárult le. MIHÁLY T. BECK, D. Sc. Nat. Member of the Hungarian Academy of Sciences, Professor of the Kossuth Lajos University, Institute of Physical Chemistry H-4010 Debrecen, Pf. 7. 2 Igaz ugyan, hogy a tervezett Tóth Lajos-érem nem készült el, azonban, mint erre Gosztonyi József a kivá­ló numizmatikus hívta fel figyelmemet, a pécsi Erzsébet Tudományos Egyesület készíttetett egy Tóth Lajos arcmását ábrázoló jutalomérmet. Az érem (HV 738—740) Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotása. Története Varannai Gyula cikkében (20) található. Ez a dolgozat egyébként a vándorgyűlési jutalomérmekre vonatko­zóan is fontos adatokat tartalmaz.

Next

/
Thumbnails
Contents