Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Felkai Tamás: Az újraélesztés kezdetei Magyarországon

se előtt sok bort ivott, ami szélhűdést okozott; másrészt a kétszeresen nyak köré csavart kötél megsértette a nyakereket. így a felélesztés nem sikerült, dacára annak, hogy az áldozat másfél óráig függött a kötélen. [8] Ahová a könyvek eljutottak, ott megfigyelhető a magyar mentési szakirodalom megjelenése is. Legkiválóbb példa erre Széchényi Ferenc könyvtára. Minden bizonnyal ide is eljutottak Hollandiából, az elektrifikálás bölcsőjéből [9] azok, melyek az elektromos készülékekről, s azok orvosi alkalmazásáról szóltak. Gyaníthatóan ezekből meríthetett Kiss József udvari orvos is eddigelé alig méltatott elsősegélynyújtási munkájához. Az 1796-ban kiadott Ege'sséget tárgyazó Katechizmus az újraélesztési eljárásokról írva behívásos és kézi mesterséges lélegeztetési módszert ismertet, mely utóbbi feltűnően hasonlít ahhoz, amit majd Howard publikál 63 év múltán. Kiss a lélegeztetést elektrifikációval egészítteti ki, és csaknem két évszázad távlatából ez úgy tűnik, mintha a mai, kardiomanipulációval kombinált CPR kerülne ott ismertetésre. Elgondolkozhatunk azon is, hogy ez a korszerű ismeretekkel rendelkező, ügyes tollú orvos milyen hatással volt a fiatalabb Széchenyi-generációkra, mert az nem lehet véletlen, hogy generációkon keresztül találkozunk a Széchenyiek nevével ott, ahol mentésről, tűzoltásról szó esik. Kiss József nevét említve azt is regisztrálnunk kell, hogy a magyar mentéstörténet nála találja az első bizonyítékot arra, hogy hazánkban is istentelen cselekedetnek tartotta a néphit a vízbe fúltak, akasztottak élesztési kísérletét. Negyedszázad múltán, 1820-ban német nyelven Pesten, majd a következő évben Rozsnyón magyarul adja ki Kováts Mihály ,,A hirtelen halál veszedelmében való segedelem" című munkáját. A szerző alaposan ismerhette az idevágó külföldi szakirodalmat, mert egyebek közt említést tesz a Görczy-féle kettős lélegeztetőeszközről is. Most már csak másfél évtizednek kell eltelnie, hogy megjelenjen az eddigieket elemzőén összefoglaló, fiziológiai és patológiai okadatolásókon nyugvó resuscitatiós munka, a ,,Tetszhóltak Felélesztésökróí szóló Tanítás ''. Flór Ferenc ezen fiatalkori, 1835-ben kiadott könyve mai napig érvényes megállapításokat tartalmaz és megfigyeléseivel messze megelőzi korát. Leírja az agyi és a szomatikus halált, elsőrendű fontosságot tulajdonít a légutak átjárhatóvá tételének és a légzés pótlásának azonnali megkezdését sürgeti. Felismeri a tömegoktatás és a mentés szervezetté tételének szükségességét. Könyve tárháza az irodalmi hivatkozásoknak, mely kincsesbányát jelent a mentéstechnika kutatóinak. Ezen munka zárja le a magyar újraélesztési gyakorlat kezdeti szakaszát. Újabb két évtized után pedig Balassa János közli először az Orvosi Hetilapban, majd külföldön az első, sikeres, tartós eredményű helyszíni recuscitatiót, mely már nem kétes eredetű és eredményű vízi halál, hanem a mindennapi orvosi gyakorlat egyik tudást és lélekjelenlétet próbáló esete volt. TAMÁS FELKAI M. D. C. Sc. M. Head Physician Director of the Museum of the Hungarian National Emergency and Ambulance Service „Géza Kresz" H—

1055 Budapest, Marko u. 22. ZUSAMMENFASSUNG In der Mitte des 18. Jahrhunderts wendete sich in Europa die Aufmerksamkeit der Ärzte auf die Frage der Scheintoten und deren Wiederbelebung. Morgagni erwähnt Weszprémis erfolgreiche Resuszitation. Es ist anzunehmen, dass Weszprémis Erfahrungen von diesem Sinne, auch in der Rettungs-Anordnung von Maria Theresia (1769) — dessen Verfasser van Swieten war — zur Geltung kamen. Die Anschauung und die Kenntnis der Ärzte wurden durch Ferenc Flórs Buch, welches im Jahre 1835 erschien, und die Technik der Wiederbele-