Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Kótay Pál :Színek az orvos Köleséri Sámuel életében

emellett ismerjük a szerző zsugoriságig menő takarékosságát s azt az elvét, amit Weszprémi említ könyve I. kötetének 175. oldalán: „Tudnivaló, hogy Köleséri könyvei igen-igen ritkák, ugyanis csak egypár példányban akarta őket kiadatni, hogy sokaságuk miatt el ne értéktelenedjenek." Hová vezetett ez a gondolkodás, annak jellemzésére említsük meg a következőket: Köleséri birtokában levő, Hollós Mátyás könyvtárából származó Corvina Tibullusát 1727-ben Kolozsváron 8°-en 5 íven kinyomtatta. A lipcsei tudósok is megemlékeztek róla ua. évi Közleményeik 451. lapján, csak igen kevés példányt juttata barátainak, a többi példány pedig egy ládában lapult, míg 1775-ben a kiadónak kétezer kötetnél többre rúgó egész könyvtárát örökösei Brassóban nyilvános árverésen eladták. Kolozsi István brassói orvosdoktor tanácsosnak, akinek anyja volt Köleséri első felesége, még nekem írt szíves levele szerint a kolozsvári Tibullus Corvina egy-egy példánya, melyből akkor négyszáz került napvilágra, egy-egy garason kelt el. A kétfejű sas szorosan szorító szárnyai alatt a rászorultak nemcsak „védelmet" találtak. Lélegzetet is csak oly módon vehettek, amint azt a szorítás megengedte. Érthető, hogy a könyv szerzője az uralkodóházhoz hűségét nemcsak viseletével, hanem az első hazai tudományos munkájával is bizonyítani igyekezett, vagy erre volt kénytelen. Egy szűk emberöltőnyi fehér folt Köleséri tudományos munkásságában öntudatra ébredt. Belső parancsra egyre határozottabban leküzdhetetlen kényszert érez pontos szavakba önteni és határozott formában kifejezni az igazságot. Felismeri feladatkörét, melyben őszintén és teljes erőkifejtéssel alkotni tud. Ami az övé, meg kell osztania embertársaival. Közölnie, publikálnia kell. Ismertetői alakjának megrajzolásakor nagyszerű megjelenését, púderes parókás fejét, ízléses, könnyedén finom eleganciáját, korszerű nagyvonalú öltözetét, gazdagon redőzött tógáját s arcképeinek díszes kereteit hangsúlyozzák. A portré gazdag, sokrétű mondanivalójában többen megfelejtkeznek lelkialkatának igen fontos eleméről: ez az ember a szellem megszállott szerelmese. Szolgája a tudománynak, a könyvnek. Orvosi és közéleti tevékenysége mellett nem csupán szerette, gyűjtötte a könyveket, gyönyörködött bennük, hanem olvasta, munkaeszközül használta azokat. Szüntelenül képezte magát, céltudatosan tanult. Mikor képzelete bejárja az eget és a földet, észreveszi, hogy az ég és a föld csodái közt csak egy akad, amelyhez igazán köze van: az ember. „Huius indolis est elegáns illa ac exquisitissima Automatico-Pneumatica Cartesii Machina, Corpus humánum." (Ennek a törekvésnek az a tetszetős és legttökéletesebben kivitelezett önműködő lélekkel ellátott gépezete az emberi test.) Az első klasszikust, akit idéz, Passuth László szerint akár az első modern európai embernek nevezhetnénk s akit Köleséri mindjárt joggal és okkal kritizál, Pápai Páriz Ferenc szellemében: „Cartesius, midőn azt remélte, hogy módszerével az orvostudomány megújítását eléri, azt kellett volna tennie, hogy saját elvei alapján újítsa meg a régi módszereket." (Pápai Páriz Ferenc orvosdoktori értekezése, Basel, 1674.) E sorok mögött Voltaire enyhén gunyoros arca húzódik meg. A „Cogito ergo sum" korszakalkotó tanainak tulajdonosát e szavakkal illeti: „O az, aki a legkevésbbé ismeri a természetet." ,, Automaton appel lare id Cartesius non veritus est, posteaquam primariam, secundariasque Motus Causas accuratissime ut solet praemisit, quod alii miraculum, cujus motus ac actiones bonae ac providae naturae, facultatibusque partibus principibus insitis adscribentes, explicare ne quidem aggressi sunt" — írja Köleséri. (Cartesius, miután mind az elsődleges, mind a másodlagos mozgás okait, mint szokta, a legpontosabban feltételezte, nem átallotta ezt önműködőnek nevezni; míg mások, akik ennek a csodának a jó és előrelátó természettől eredő mozgását és működését hozzászámították volna a főrészekbe oltott képességekhez, ezt a magyarázatot meg sem közelítették.) A Dissertatióban a XVII. és XVIII. századforduló erőteljes, értékes fáját üdvözölhetjük. Hajszálgyökereit az akkori orvosképzésben világhatalom Hollandia televény termőtalaja táplálja. A virágokban és a gyümölcsökben már ismerős, itthoni színekben gyönyörködhetünk. Jogosan kérdezhetjük, csaknem egy emberöltőnyi hallgatás után a szebeni szigorú értelemben vett „száműzetésben" miért értekezik a földközi-tengeri skorbutról? A betegség tünetei és azok pontos