Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 115-116. (Budapest, 19869

TANULMÁNYOK - Józsa László: A tenotómia ókori és középkori írásos és rajzos emlékei

1. ábra. Valószínűleg tenotómiát ábrázol a szibériai sziklarajz. I. e. III. évezred vége. marhák csak úgy hajthatók át a városon, „.. .ha inaikat megvagdalják, hogy ne tudjanak támadni ' '. A tenotómia legkorábbi írásos emléke a Bibliában olvasható (kb. az i. e. 9—10. század idejéből). Sámuel könyve írja (7): „Elfoga pedig Dávid közülük ezer és hétszáz lovagot és húszezer gyalogembert, és inaikat elvagdaltatá...". A Krónikák Könyvében (7) pedig a harci szekereket húzó lovakon végzett tenotómiáról van szó. Valószínűleg ez az első írásos adat a tenotómiára vonatkozóan. A köztársaság kori Rómában az elfogott ellenséges hadvezérrel megmarkoltatták saját kardjának élét, ami a m. flexor pollicis longus és/vagy m. opponens pollicis, m. adductor pollicis inát vágta át. Az ínsérülés következtében a fogoly alkalmatlanná vált kardforgatásra és a hadvezérségre (8). Időszámításunk kezdete óta szaporodnak a tenotómiára vonatkozó mitológiai és valós emlékeink. A tenotómia mitológiai emlékei közül legismertebb a Wölund (Wieland) kovács története. A Verses Eddában a felesége ilyen tanácsot ad Nidud királynak: „Nyugton nem alhatsz Nidud, amíg ez [ti. Wölund] lépni tud", majd arra unszolja férjét, hogy vágassa el Wölund térde inát (9). A tenotómia után a kovács így kesereg: „Megnyomorítottak, vasnál erősebb béklyóba vertek..." A germán monda egy másik változatában Nidud király kétoldali Achilles-tenotómiát végeztet Wölundon. „Vágjátok el lábán vastaginát vassal, S vigyétek vágtatva a Vízparti helyre..." „Volna csak — szólt Wölund — vastaginam ép még, Király katonái, melyet ketté vágtak..."