Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 113-114. (Budapest, 1986)

TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly: Az orvostörténelem Magyarországon — Egy szaktudomány hőskora

meg. Ezek között kell említenünk Maimer Jánost (1825—1892),

14 aki az Orvosi Hetilap 1860. évfolyamában Történelmi tanulmányok a sebészet tárgyköréből című írásában felvetette a hazai orvosi szakirodalom teljes bibliográfiájának fontosságát, és sürgető feladatnak jelölte meg ennek összeállítását. Igaz, e nehéz feladatot elsőnek ő valósította meg, amikor 25 évvel később Kolozsvárott megjelentette A magyar orvostudomány bibliográfiája 1770-ig (1885) című füzetét. Balassa János és Semmelweis Ignác pesti asszisztenséből kolozsvári egyetemi tanárrá kinevezett Maizner János oktatói és klinikaigazgatói feladatai miatt később már nem tudott orvostörténelemmel foglalkozni, de a második magyar egyetemen dékánként és rektorként az orvostörténelem oktatásának egyik szorgalmazója lett. Idejéből már csak A kolozsvári orvos-sebészeti tanintézet történeti vázlata (1775—1872) című könyv megírására futott, de ebben pontos forrásfeltárásával elmélyült ismeretekről tett bizonyságot. Az 1860-as években jelentkező orvostörténészek közül kiemelkedik Katái Gábor (1831—1878), aki elsőnek kísérelte meg összeállítani a pesti egyetem orvosi karának történetét (A pesti Kir. Egyetem története, Pest, 1863), de az Orvosi Hetilap hasábjain foglalkozott a gyógyszerészet történetével (Egy történet a magyar gyógyszerészet múltjából, 1860), Rácz Sámuelről és Pápai Páriz Ferencről a Vasárnapi Újságban írt (1859, 1860), a Gyógyászatban kórháztörténeti (A kórházak eredetéről és hasznáról) témával jelentkezett (1864). Legjelentősebb történeti feldolgozását A Magyar Kir. Természettudományi Társulat története (Pest, 1868) című könyve jelenti, amelyben jegyzőkönyvek alapján megírta a Társulat 25 éves múltját, értékelte tevékenységét, és értékes forrásokat közölt működésére vonatkozóan. Kátai előbbi munkái mellett említésre érdemes A fekete halál Karcagon 1739-ben című füzete, valamint a Természettudományi Társulatban és a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlésein tartott kisebb orvos- és gyógyszerészettörteneti előadásai is. Ebben az időben jelentkezett — elsősorban a napilapok hasábjain — Herniary Dániel (1826—1892)

15 ismeretterjesztő orvoslörténelmi írásaival, bár nagyobb munkára nem vállalkozott, mégis hasznos szolgálatot tett a születő szaktudomány népszerűsítésének. Maizner Jánossal együtt fontosnak tartotta a magyar orvosi szakirodalom feltárását, több hírlapi cikkében ezt hangsúlyozta, majd 1874-ben nyomtatásban megjelentette a magyar orvosi szakirodalom 1800—1868 közötti jegyzékét. A kisebb írások mellett hamarosan jelentkeztek olyanok is, akik már — elsősorban Linzbauerre támaszkodva — a hazai orvostudomány történetét kívánták megírni. Ezek sorát Sugár Fabiusz (1820—1890)

16 nyitotta meg, aki 1861-ben megjelentette Az orvosok és az orvostudomány Magyarországon a legrégebbi időktől századunk elejéig című füzetét, amelyben a gondolatot ébresztő témafelvetésen túl hazai adatokat közölt. E munka hatása mutatható ki Lengyel Endre (1821—1902)

17 orvostörténeti cikkeiben, valamint a kéziratban fennmaradt Orvosi történelem cí14 Maizner János (1825—1892) 1847-től medikus Pesten, tagja a márciusi ifjúság mozgalmának. 1852-ben nyert orvosi diplomát, majd Balassa és Semmelweis asszisztense. 1859-től a kolozsvári Orvos-sebészi Tanintézet tanára (szülészet és államorvostan), 1872-től a kolozsvári I. szülészeti klinika tanára, 1875-ben dékán, 1885-ben az egyetem rektora. Semmelweis tanainak kolozsvári meghonosítója. 15 Hamary Dániel (1826—1892) 1847-től medikus, majd a szabadságharc alatt honvéd tüzérfőhadnagy. Orvosi oklevelét 1853-ban szerezte, majd Tatán gyakorló orvos, 1867-től Komárom vármegye tb. főorvosa, 1871-től honvédorvosi szolgálatot vállalt. Jelentős irodalmi és hírlapírói tevékenységet fejtett ki. 16 Sugár Fábiusz (1820—1890). Orvosi tanulmányait Prágában, Bécsben, Paduában és Pesten végezte, ahol oklevelet is szerezte (1843). 1845-ig a bécsi Allgemeines Krankenhausban működött, majd többéves európai tanulmányútra ment. 1849-ben honvéd százados, 1851-ig kényszerbesorozott a császári hadseregben. 1851-től ismét a bécsi közkórház segédorvosa. 1855-ben Pesten telepedett le, 1871-ben Pest tb. főorvosa lett. 17 Lengyel Endre (1821—1902) 1843-tól orvosi tanulmányokat folytatott — megszakítással — Pesten, majd százados a szabadságharc alatt. Oklevelét 1850-ben szerezte Pesten. Végzés után a sárospataki főiskola orvosa és természetrajztanára. 1861-ben megalapította a Zemplén megyei Orvos-Gyógyszerészeti Egyesületet, 1876-ban a vármegye tb. főorvosa.