Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 113-114. (Budapest, 1986)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly: Az orvostörténelem Magyarországon — Egy szaktudomány hőskora
A XIX. század első felében már jól kimutatható a német pragmatikus orvostörténet-írás hatása a megjelent — igaz gyér számú — hazai orvostörténeti munkákban. E szempontból elsősorban a pesti egyetemen megvédett orvostörténeti témájú disszertációkat kell említenünk, amelyekben sűrűn hivatkoznak Sprengel, Choulant, Hecker, később Wunderlich, Haeser, Littréés Daremberg könyveire. Általában olyan tárgykörben értekeztek, amelyek már részletesen kidolgozásra kerültek az előbb említett szerzők munkáiban, és csak magyar vonatkozásokkal kellett kiegészíteni. Viszont a disszertációk megszületésének körülménye sem közömbös, hiszen megírásuk ösztönzője Schöpf-Merei Ágoston, az orvostörténelem első rendkívüli tanára a pesti egyetem orvosi karán (1835). Schöpf-Merei Ágoston 1835-ben a pesti orvosi kartól már nem idegen és nem ismeretlen szakterületen kért engedélyt előadói működésre, hiszen Trnka Vencel a XVIII. század végén már több orvostörténeti témájú tanulmányt írt, könyveiben és előadásaiban szívesen hivatkozott orvostörténeti munkákra. Az első olyan javaslat, amely a magyar orvosi karon e tantárgy bevezetését célozta, 1803-ban hangzott el. Az oktatás reformját előkészítő regnicolaris bizottság 1803. május 17-én a következőket foglalta jegyzőkönyvbe: ,,... A pesti egyetemről kikerült orvosok nincsenek megfelelően kiképezve, így az öt esztendős kiképzési idő nem elegendő". 8 Ennek során a képzési időt hat évre kívánták felemelni, az első és az utolsó év tananyagába viszont az orvosi enciklopédiát, valamint az orvostan bölcseleti története (succincta história medicináé philosophica) c. tantárgyakat akarták beiktatni. A javaslatot végül elvetették, bár azután sem került le a napirendről. 1827-ben — az 1827. évi VIII. tc. végrehajtásának időszakában — Lenhossék Mihály karigazgató 70 oldalas tervezetében javasolta az orvostörténelem (história pragmatica cum literatura medica) kötelező bevezetését rendes tanárral és tanszékkel együtt. E javaslat még 1843-ban is megvitatásra került, de semmilyen eredmény nem született. 9 A lassú ügyintézés ellenére mégis — kompromisszumos megoldással — megvalósult az orvostörténelem oktatása: 1835 júliusában Schöpf-Merei Ágoston díjazás nélkül és rendkívüli tanári címmel kérte e tárgy előadását, s ezt 1835. december 12-én elnyerte. 10 Még ez év végén a gyermek- és a női betegségek című tantárgy előadói jogát is kérvényezte, és kész lett volna az utóbbiért az orvostörténelem előadói tanárságáról is lemondani. Schöpf-Merei 1843-ig tartott orvostörténeti előadásokat, amikor megvált rendkívüli tanári tisztségétől. Távozását elsősorban — a disszertációk ellenére —-a sikertelenség eredményezte, mivel félévenként 8—10 hallgatónál többen nem látogatták meghirdetett előadásait. Tanszéki háttér nélkül az orvostörténelem egyébként sem volt egyenrangú tantárgy a többi kötelező stúdiummal szemben. Schöpf-Merei összefoglaló jellegű orvostörténeti munkát nem írt, előadásai sem jelentek meg nyomtatásban, de orvostörténeti szemléletébe és tanári felfogásába bepillantást enged a tanári kérelme mellé csatolt, az oknyomozó orvos- és sebésztörténet tanítását felvázoló tervezete. Ebben Sprengel és Hecker műveit tekinti oktatása alapjának, a történeti látásmód kialakítása érdekében foglalkozni kívánt a segédtudományok (fizika, kémia, állattan, botanika stb.) történetével, az orvosi gondolkodás formálódásával, az egyes szakterületek (sebészet, szülészet, szemészet stb.) önállóvá válásával és fejlődésével. 11 Az előbbi program részben történő kifejtését jelenti Schöpf-Merei Ágoston tollából — Schoepf Auguszt néven még — az Orvosi rendszerek-, gyógymódok-, s némely rokon tárgyakról című, az 1835-ben Pesten megjelent egyetlen orvostörténeti tárgyú könyve. Ebben kora modern orvosi ismereteiből kiindulva foglalja össze a XVIII. század első felétől az orvostudomány fejlődését, részletesen szólt a német, a francia, az itáliai és más országok orvostudományáról, érintette kora 8 Győry T. : Az orvostörténelem tanítása külföldön és hazánkban. Orvosképzés. 1935. 349—353. 9 Győry T. : Az orvostudományi kar története. Bp. 1936. 10 Semmelweis Orvostörténeti Levéltár. XI. Tört. dok. Szakgyűjt. 67 496. 3. 1—7. 11 Uo.
