Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 113-114. (Budapest, 1986)
TANULMÁNYOK - Czeizel Endre — Sibelka Perleberg Artúr: Ulysses Aldrovandi 1642-ben kiadott, „A torzszülöttek története” című művének ismertetése és értékelése
A KÖNYV ÉRTELMEZÉSE A könyv áttekintése után érdemes magának a műnek rövid értelmezésére is vállalkoznunk, természetesen a XX. század végének teratológiai nézőpontjából. Aldrovandi szemléletét egyértelműen a kereszténység-katolicizmus ideológiája határozza meg. A szöveg olvasásakor elkerülhetetlenül eszünkbe ötlik a sokat idézett mondás: akkortájt a tudomány a skolasztikus teológia szolgálólánya volt. Ez, természettudományról lévén szó, bizonyára gátat is jelentett: akadályozhatta új elméletek kidolgozását. Hiszen Darwin evolúciós teóriájának megalkotásáig nem is sikerült a kreacionizmussal szembeállítható koncepciót létrehozni. Ugyanakkor a katolicizmus tanai segítették a szerzőt abban, hogy az élet jelenségeit és a tapasztalat forgácsait egységes rendszerbe ötvözze. Nevéhez kötik az arisztotelészi mű itáliai megismertetését. Ennek megfelelően Aldrovandi természetszemlélete is a görög tudomány, elsősorban Arisztotelész tételein alapult. Ettől csak ott tért el, ahol a kereszténység dogmái szembekerültek a klasszikus görög ismeretekkel és elméletekkel. A ,,Monstrorum História" jó példája a katolikus skolasztikus és a görög természetszemlélet hibridjének. S itt a hibrid, mint az életben is, feltétlen értéket is képvisel. E művet olasz tudós írta és ez nem tekinthető véletlennek. A reneszánsz európai gondolkodást újjáformáló szelleme nyithatott csak kaput a természetvizsgálók búvárkodásai előtt is. Ezt csak segítette Itália gazdasági fellendülése, mivel a tudományos vizsgálódásokhoz is alapvetően szükségesek az anyagiak. Az ország földrajzi fekvése sem hagyható figyelmen kívül, hiszen a földrajzi felfedezések korában vagyunk. A tenger, a kikötők, a hajósok közelsége fontos az új információáradat felfogása szempontjából. Mindezek együttesen, kiegészítve a reneszánsz ismereteket és tudást értékelő és egységbe foglaló igényével, magyarázhatják Aldrovandi munkásságát és azt, hogy halála után 35 évvel is vállalkoztak művének kiadására. Mert ne felejtsük, akkor egy-egy könyv megjelentetése még kultúrtörténeti esemény volt — nem úgy mint napjainkban. ,,A torzszülöttek története" több is, kevesebb is, mint amit feldolgozása előtt reméltünk. Több, mivel kora teratológiai, sőt orvosi ismereteiről átfogó, szinte enciklopédikus áttekintést nyújt. így — nem túlzás azt állítani — csupán e könyvből képet lehet alkotni a XVII. századi Európa természeti ismereteiről. Kevesebb, mivel a szerző nem saját kutatásainak, felfedezéseinek és nézeteinek kifejezésére vállalkozik, hanem a meglevő ismereteket foglalja össze. így könyve a kor mindenfajta híranyagának eklektikus egyvelege. Gyakorta fejti ki saját véleményét is. Sokszor azonban az az ember érzése —jobb lenne, ha nem tette volna. Ezek ugyanis meglehetősen laposak, túlságosan bigottak, és nemegyszer ellentmondóak. Aldrovandi tehát nem volt nagy és eredeti tudós, így nem kell lelkiismeret-furdalást éreznünk nevének elfeledése miatt. Ugyanakkor tiszteletet érdemel szorgalma és tisztessége. Sohasem tulajdonít magának különleges érdemeket, sőt nézeteit sem kívánja másokénál jobbnak feltüntetni. (Mindezek pedig a tudósok esetében eléggé szokatlanok ...) Aldrovandi igazi természetbúvár volt, aki nagy munkabírással, hangyaszorgalommal, lelkiismeretesen gyűjtögette egész életében azokat az adatokat, amelyet ez a főműve tartalmaz. Pályaválasztását a családi vagyon biztosította és gazdagsága tette lehetővé utazásait, anyaggyűjtését és ezek illusztrálását, meg raktározását. Aldrovandi feltétlen érdemeként kell még említeni, hogy a természetbúvár racionalitását megpróbálta érvényesíteni az akkori mendemondákkal és vallási előítéletekkel terhes teratológiában. így kételkedik abban, hogy a torzszülöttek isteni büntetés vagy sodornia: állatokkal történő nemi kapcsolat következményei lehetnek. Továbbá megkísérelte a mondák hátterében álló valós magot megkeresni és ezek segítségével magyarázni az akkor elterjedt téveszméket. A könyv szövegének olvasásakor az ismeretek öt szintje különíthető el. Az első, amit ma egyszerűen a skolasztikus tételek szófecsérlésnek tűnő leírásának érzünk. Például, hogy a szív vagy az agy száma alapján kell-e eldönteni, vajon az összenőtt ikertorzoknak hány lelkük van. A második szint a mendemondák körét öleli fel. Amit egyrészt a korábbi történetírók, természetbúvárok