Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 113-114. (Budapest, 1986)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Honti József: A hazai kórbonctan a két világháború között a Magyar Pathológusok Társasága működése tükrében

szen akkor még az elektronmikroszkópnak híre sem volt. Romhányi Györgynek az említett irány­ban megindult önálló próbálkozásait és munkásságát nagyban elősegítette Balogh Ernő professzor nagyvonalú hozzáállása, amelynek révén beszerezhetővé vált egy Winkel—Zeiss polarizációs ku­tató mikroszkóp forgatható optikával. Ezek a kezdeti próbálkozások vezették azután Romhányi professzort a későbbiek során kifejlesztett finom szerkezettani tanulmányokat lehetővé tevő mód­szerekhez. 49 írásomban a két világháború közötti magyar pathologia történetét tárgyaltam. Teljességre nem törekedhettem. Számos értékes gondolatot mondhattam volna még el, egyenként elemezve az egyes intézetek és tudományos kutatók munkásságát. A felsorolt adatok, személyek, szervezeti és szervezési kérdések és tudományos munkák bemutatásával azonban igyekeztem azt demonstrál­ni, hogy az adott időszakban a magyar pathologia helyzete magas színvonalat képviselt tartalmá­ban és szervezetében, szervezettségében egyaránt, és méltó alapot szolgáltatott a későbbi évtize­dek kutatásaihoz, tudományos és szervezeti munkájához. Zusammenfassung Das wichtigste Ereignis in der Geschichte der ungarischen Pathologie zwischen den zwei Weltkriegen war die Gründung der Gesellschaft der Ungarischen Pathologen im Jahre 1932, deren erste Generalversammlung am 6—7. Juni in Budapest abgehalten wurde. Prof. Béla Entz nahm 1905 an der Versammlung der deutschen Pathologen teil, von jener Zeit an beschäftigte er sich mit dem Gedanken der Gründung, seine ersten Proposi­tionen fanden aber keinen Beifall. Nach dem ersten Weltkrieg wurden die Vortragssitzungen in Budapest im Pathologischen Institut abgehalten, das unter der Leitung von Kálmán Buday stand. Auf den Generalversammlungen sind zahlreiche Vorträge gehalten worden, die in einem Jahrbuch erschie­nen und mit einem deutschsprachigen Resume versehen wurden. Die erste Versammlung außer Budapest war 1937 in Pécs, die zwölfte im Sommer 1943. Die Kriegsereignisse verhinderten die geplante Sitzung des Jahres 1944. J. HONTI, M. D. head physician H— 1014 Budapest, Országház u. 14. Lásd a 47. jegyzetet

Next

/
Thumbnails
Contents