Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)
A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK ÉS A MEDICINA A RENESZÁNSZ ÉS A REFORMÁCIÓ KORÁBAN - Kapronczay Károly: Az egyetemek szerepe az orvosképzésben a reneszánsz és a reformáció korában
AZ EGYETEMEK SZEREPE AZ ORVOSKÉPZÉSBEN A RENESZÁNSZ ÉS A REFORMÁCIÓ KORÁBAN* KAPRONCZAY KÁROLY A humanizmus és a reformáció, e két egymásba fonódó szellemi áramlat alapvető szemléleti változásokat eredményezett az orvosi gondolkodásban, lényegesen átformálta az orvosképzés szemléletét a XV—XVI. században. A humanizmus hatására a személytelenségbe burkolózó középkori orvos helyébe a világ anyagi titkait kritikusan feltáró, az ész elsődlegességét hangsúlyozó, a természet adatait gyűjtő, gyakran hírnévre szomjazó, becsvágyó szakember lépett. Az új szemlélet módszerei gyakran hiányosak voltak, de bámulatos intuitiók nyomán alapjaiban rendítették meg a tökéletesnek hitt középkori medicinát, az ókori szerzőkbe vetett tökéletes hitet. A XV. századtól Itália egyetemein sorra születnek meg Arisztotelész, Hippokratész, Dioszkoridész, Galenosz, Avicenna és más klasszikus orvosszerzők munkáinak kritikai kiadásai. A kételkedés szelleme elsőnek azt eredményezte, hogy a medicina alapjait adó ókori orvosok munkáinak eredeti formáit keresték meg, feltárták a későbbi korok félremagyarázásait és hibás értelmezéseit, eredeti tisztaságukba állították vissza a kéziratokat, s csak azután léptek fel kritikával. A neoplatonikus szemlélet új arculatot adott az orvosképzésnek: meghonosodott az empíria, kritikus szemléletre serkentették a hallgatókat és klinikai irányba terelték a gyakorlati képzést. Ez utóbbi tette vonzóvá Itália orvosi karait, és nem véletlenül tódultak ide Európa távoli országaiból az orvosjelöltek, valamint az, hogy ezen orvosi karokon működtek azok, akik tollából napvilágot láttak a klasszikusok kritikai kiadásai. Az Itáliából sugárzó új szellem csakhamar hatást gyakorolt a német nyelvterület és Közép-Európa orvosi karaira is. 1 A humanizmus hatására a hit megszűnt belső emberi élmény lenni, és korabeli egyházi viszonyok is a változást sürgették. A humanizmus eszméi készítették elő a reformációt, amely — túl a hitújításon — az ember egyéni vágyait és tehetségét kidomborító, gyakorlatiasságra nevelő iskolatípust teremtette meg. Az új iskolatípus azonban nem semmisítette meg a régi ún. latin iskola kereteit, csak új tartalommal telítette. 2 A reformáció első évtizedei — a hitújítást és a hitvédelem nagy korszaka — nem kedveztek a világi tudományok művelésének, de a feszültségek csökkenése után felvirágzott az új szellemű protestáns művelődés. Luther, bár ő nem volt pedagógus, a neveléssel kapcsolatos elmélkedéseiben a nevelést a legfontosabb emberi cselekedetnek mondta, amelynek végső célja a jámborság kialakítása, amelyhez vezető út a műveltség megszerzése. Az új iskolákban a nemzeti nyelv ápolása mellett fokozott figyelmet szenteltek az ókori nyelvek tanulásának is, amelynek segítségével nemcsak a Szentírást lehetett eredetiben tanulmányozni. Luther a nevelés másik fontos feladataként az ifjúságnak hasznos tevékenységre való nevelését jelölte meg, hogy földi rendeltetésüket tökéletesen teljesítsék. E hasznos tevékenység köréből külön ki* Előadás formájában elhangzott ,,a természettudományok és a medicina a reneszánsz és a reformáció korában" c., a Magyar Tudományos Akadémián 1983. november 30-án megtartott ülésen. 1 Szumowski, W.: Az orvostudomány története. Bp. 1939. Mayer Kolos Ferenc: Az orvostudomány történe^ te. Bp. 1927. 2 Fináczy Ernő: A renaissance kori nevelés története. Bp. 1919.
