Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)
IN MEMORIAM JOHANNES SAMBUCUS - Huszár Lajos: Zsámboky János numizmatikai tevékenysége
az érmek sorában az eredeti példányok mellett fiktív készítmények is előfordulnak, sőt akad olyan éremkép is, amelyiknek a két oldala két különböző érem képéről van lerajzolva, tehát hibrid ábrázolás. A valódi és fiktív római érmek együttes előfordulása a régebbi gyűjteményekben gyakori jelenség. Ennek a magyarázata pedig az, hogy a reneszánsz idején az antik kultúra iránti érdeklődés magával hozta az antik pénzek gyűjtésének a fellendülését, ennek viszont további következménye lett az érmek utánzásának, illetve hamisításának az elterjedése. Különösen a nagyobb méretű római bronzpénzek utánzása lett gyakori jelenség. Ezen a téren a legnagyobb hírnévre az 1500—1570 közötti Padovában élt és dolgozott Giovanni da Cavino szobrász és éremművész tett, aki nemcsak utánozta a régi római pénzeket, hanem ezek stílusában nem létező, fiktív római érmeket és készített. Az ilyen fiktív példányokat, elsősorban természetesen az ő készítményeit, a későbbi időben Paduaner néven emlegették és az ilyenek állandóan felbukkannak a római pénzek gyűjteményeiben. Cavino nem feltétlenül hamisítási célból készítette ezeket, hanem inkább a római kultúra iránti érdeklődésből, viszont a készítményei olyan sikerült példányok voltak, hogy az egykorú gyűjtők nem igen tudták megkülönböztetni ezeket a valódi véretektől, és minden további nélkül sorolták be azokat gyűjteményeikbe. Ebben a tekintetben Zsámboky sem jelent kivételt és az Emblemata rajzai alapján megállapítható, hogy az ő érmei között is az eredeti példányok együtt fordulnak elő fiktív készítményekkel. Bíróné ezért érmeit három csoportba osztotta: valódi érmek, Paduanerek és egyéb fiktív készítmények csoportjára. Véleményünk szerint azonban a Paduanerek és az egyéb fiktív példányok nehezen különböztethetők meg egymástól, így inkább a gyűjtemény felosztható valódi és fiktív érmekre, amely utóbbiak zöme Paduaner. A paduanerként meghatározott érmek között Zsámboky gyűjteményében akadnak olyan példányok is, amelyekről ma már hiteles bizonyítékok alapján tudjuk, hogy valóban Cavino művei voltak. Zsámboky gyűjteményében egyébként mintegy tucatnyi éremről lehet kimutatni, hogy fiktív készítmények. Ezeket könnyen megszerezhette, mert az ötvenes években hosszasabban tartózkodót Padovában, és itt alkalma lehetett Paduenerekhez könnyen hozzájutni. Maga a gyűjtemény főként a II. századi római császárok pénzeit tartalmazza. A legkorábbi veret közöttük Tiberius császár sestertiusa, a legkésőbbi pedig Honorius császár multipluma. A gyűjteményt így ismertetve, az érmek közül csupán egy példányt szeretnénk külön kiemelni, mely később nagy irodalmi vitára adott alkalmat. Ez pedig Otho római császár azon bronzérme, amelyet Zsámboky az Emblemata rajzai sorában is közölt, és a Grolierhez intézett ajánlásában külön is kiemelt. Zsámboky ezt mint nagy ritkaságot említi, némelyek azonban ennek a valódiságát kétségbe vonták. Később Weszprémi István a Succinta medicorum című ismert művében a valódiság bizonyítására hosszú értekezést szentelt ennek az éremnek, és különböző külföldi auctorok művei alapján igyekezett bizonyítani a valódiságát, 10 az éremmel kapcsolatban azonban a való helyzet az, hogy Otho császártól a legújabb kutatások sem ismernek bronzpénzt, csak ezüst dénárokat. Weszprémit nyilván az tévesztette meg, hogy az Emblemata éremképei között is látható Otho császár sestertius nagyságú bronzpénze. Ezt az ellentmondást csak egy kompromisszumos megoldással lehet áthidalni. Vagyis az Emblemata képei között van ugyan Otho-féle bronzpénz, de ez nem lehet valódi példány, hanem csak Paduaner vagy más hasonló fiktív készítmény, mint ahogy Bíróné is ezt a tanulmányában megállapítja. Zsámboky éremgyűjteményét nagyszerű könyvtárával együtt, mely 3103 könyvből és 736 kéziratból állott, 1578-ban Rudolf császár vásárolta meg 4500 forintért. Az összeget azonban csak nehezen és részletekben fizették ki, minthogy a vételárat a császári udvar átruházta különböző har10 Weszprémi, J.: Succincta medicorum Hungáriáé et Transilvaniae Biographia. Viennae, 1778. Centuria altera pars posterior 701—713. p.
