Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)

A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK ÉS A MEDICINA A RENESZÁNSZ ÉS A REFORMÁCIÓ KORÁBAN - Karasszon Dénes: A magyar állatorvoslás szakirodalma a XV—XVI. században

álló puritán felfogásával. A protestáns iatrobotanikusok Kreuterbuchjaikban és Herbáriumaikban nem tettek különbséget ember- és állatgyógyászat között. így volt ez nálunk is, innen van, hogy hazai herbáriumaink növényi gyógyszereiket emberek és állatok betegségei ellen egyaránt ajánlják. Külön érdekessége e kérdésnek, hogy — az ótestamentumban nem lévén növényi gyógyszerekre vonatkozó előírás — a protestáns iatrobotanikusok kénytelenek voltak ókori pogány természettudósok: Dioscurides, Theophrastos, Plinius műveit forrásmunkaként felhasználni. Mindenütt megtaláljuk ezért megjegyzéseiket, amelyekben elutasítják az idézett műben előforduló és babonás-mágikus hatásokra vonatkozó kitételeket. Az iatrobotanika az orvostudomány fejlődése szempontjából vakvágánynak bizonyult. Az embereket és állatokat pusztító járványos betegségeket nem sikerült a növényvilágból származó gyógyszerekkel meggyógyítani, ezért a medicina és a botanika fejlődése â későbbiekben el is vált egymástól. Érdekességként jegyezzük csak meg, hogy a botanika önálló tudománnyá fejlesztésében a legnagyobb érdemeket az ugyancsak protestáns Clusius szerezte. Mind ez ideig kevés figyelmet szenteltünk annak a nagyjelentőségű ténynek, hogy a reformáció a mágikus állattan végét is jelentette. A protestáns vallás többé nem félt a pogány állatistenek kultuszának visszatérésétől, ezért az állatokban egyszerű természeti lényeket látott. Plinius, Albertus Magnus és mások különleges képességekkel felruházott csodalényei után a zürichi protestáns orvos Konrád Gesner (1516—1565) tett kísérletet arra, hogy a misztikus és mágikus tanítások zagyvaságai közül kiválogassa a valóságot és az állatokat, valamint azok betegségeit a maguk természetes valójában mutassa be. Ez teljes mértékben nem sikerülhetett neki már csak azért sem, mert a „német Plinius" epitheton ornanst kiérdemlő kitűnő természetbúvárt ötven éves korában elragadta a pestis. Mégis, legalább a háziállatokról és azok betegségeiről készített természethű leírásai nagy mértékben járultak hozzá az állattan megújulásához. Életrajzírói ugyan szemére vetik Gesnemtk, hogy ő műveiben sok fantasztériát is felelevenített. Az igazság ezzel szemben az, hogy Gegner kritika tárgyává tette Plinius, Albertus Magnus és mások mágikus tanításait, így kaptak helyet „História Animal ium"ában az állatok életmódjára, fejlődésére, szokásaira, valamint betegségeire vonatkozó ismeretek. Gesner művének népszerűségét nagyban elősegítették a Zwingliről is képet készítő Hans Asper híres zürichi protestáns festő gyönyörű fametszetei, amelyek a XVIII. sz.-ig nálunk is közkézen forogva az emberek figyelmét a létező állatok valóságos tulajdonságainak jobb megismerése felé terelték. Gesner doktor, orvos lévén, mint fentebb említettük, külön figyelmet szentelt az állatok betegségeinek megismerésére. Ez irányú működésének jelentősége mégis eltörpül kortársa, a veronai olasz orvos Girolamo Fracastoro hatása mellett. Fracastoro nem volt protestáns. O a protestantizmussal csak a tridenti zsinaton találkozott, ahol mint III. Pál pápa udvari orvosa, a zsinat egyik hivatalos orvosaként vett részt. A reformációnak nem vált ugyan hívévé, ő maga mégis „reformátor" lett: a járványos betegségekről alkotott fogalmaink reformátora, az epidemiológia tudományának megalapítója. Fracastoro a „contagium" fogalmának naturalista értelmezésével a járványos betegségek lényegéről alkotott korábbi nézetek jelentős fejlődését, a misztikus, szupranaturális, spiritualista szemlélet elutasítását érte el és ezáltal alapvető szemléletbeli változást eredményezett. Fracastoro először 1514-ben találkozott járványos betegséggel, éspedig egy állatjárvánnyal, amely Velencében és Veronában pusztított a szarvasmarhák között. A járvány, amely Friaul felől érkezett, Franciaország és Anglia állataira is áterjedt. Heusinger száj- és körömfájásnak, Lorinser keleti marhavésznek tartja ezt a járványos betegséget, amely először hívta fel Fracastoro figyelmét arra, hogy a „contagium" lényegét ne természetfölötti tényezőkben, hanem itt e földön létező, egyik egyedről a másikra „per contactum", „per fomitem" és „per distans" átvihető és szaporodni képes „fertőző anyagban" keresse. Fracastoro-nak a syphilis, az influenza, a pestis, a tuberkulózis, a veszettség, a kiütéses tífusz és más járványos betegségek , ,contagiumára" vonatkozó ké-