Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 107-108. (Budapest, 1984)

KISEBB KÖZLKMÉNYEK ELŐADÁSOK - Schiller Vera: A kígyó-jelkép fejlődésének néhány állomása a görög mitológiában

gyapjút megszerző Iaszon és az aranyalmákat elrabló Héraklész mítoszában pedig egy zsákmányszerző hadjárat eszményített variációját láthatjuk. Ez a jelentés nem vette át teljesen a földi és égi ellentétpár helyét, amelyre ráépült. Hiszen Héraklésszal kapcsolatban például több olyan kígyó-momentum szerepel, amelyiknek nincs hódító-bennszülött ellentét-értelme, amelyikben tehát csak az eredeti jelentés él. Annál is inkább, mert a Héraklészra törő kígyók mögött éppen úgy Héra áll, mint ahogy a tanulmány elején szerepelt Tüphon mondakör homéroszi (Apollon-himnusz) felfogásában, ahol Héra mint Tüphon sárkány anyja az égi Zeusszal szemben föld- és anya aspektust mutat. Ez a vonatkozás még erősebben rajzolódik ki Héraklésszal, Zeusz földi fiával való küzdelmében, akinek — a Héraklésszal kapcsolatos mítoszok szerint — egész földi életében ő a legfőbb ellenfele. Héra ilyen vonatkozásban van tehát szoros kapcsolatban a sárkányokkal és kígyókkal. Ő az, aki két kígyót küld a csecsemő Héraklészre,

25 ő az, aki Lerné hüdráját (Tüphon fiát), Héraklész ellenségét felneveli.

26 Még egy motívumot érdemes megemlíteni. Azt, hogy amíg Athéné Hellaszban mindenütt szövetséges a kígyóval, Kolchiszban ennek ellenfeleit támogatja. Ennek önként kínálkozó magyarázata az, hogy az a görögországi bennszülött népcsoport, amelyet a mítosz nyelvén Athéné neve jelez, szintén részt vett ebben a Kolchisz ellen indított zsákmányszerző hadjáratban. Összefoglalóan azt mondhatjuk tehát, hogy a mitológia nyelvében a földből születő és a föld alá visszatérő sárkány vagy kígyó eredetileg chthonikus (halálos és termékenységi) jelkép. A kígyó ilyen vonatkozásban lesz az eredetileg szintén chthonikus Aszklépiosz szent állatává. Aszklépioszt a későbbi korban egyre inkább (bár nem kizárólagosan) az orvoslás istenének tekintik, így válik a kígyó másodlagosan az orvostudomány jelképévé. A kígyó-szimbólum, amely eredetileg csak a születő-meghaló földi élet — sokszor az Olümposzi szférával szembeállított — jelképe, a későbbi korokban még egy jelentéssel bővül. Ezek szerint a kígyó, a Föld szülötte, a helybeli, bennszülött etnikumot jelenti, és ellensége most már a hódítókat jelképező isten vagy hérosz lesz. A mítosznak ez az értelme már Hérodotosz vagy Euripidész műveiben teljes mértékben felismerhető. A hódító-bennszülött ellentétpár csak ráépül a földi-égi ellentétpárra, nem szorítja ki azt, éppenúgy amint Aszklépiosz orvos-isten jellege sem szorítja ki az emberek tudatából a halálisten-aspektusát. Summary In the language of mythology, the dragon or snake generating from the earth and returning in the earth is originally a chthonic symbol (of death and fertility). In this respect the snake becomes the sacred animal of the originally also chthonic Asclepios. In the later age Asclepios is more and more (though not exclusively) is looked upon as the god of healing, thus secondarily the snake becomes a symbol of medicine. The snake symbol representing originally — often in opposition to the Olympic sphere — the earthly life that comes and passes assumes yet another meaning in later periods. Namely the snake, born of the earth, stands for the local aboriginal ethnic group, and its enemy will be the god or hero standing for the conquerors. This interpretation of the myth can be clearly recognized in the works of Herodotos or Euripides. The conqueror-native counterpair is simply superposed on the earthly-heavenly one without ousting it, just as the healer-god character of Asclepios would not supersede in man's mind his aspect of a death-god. 15 Pindarosz: Nemea I. 38—46. — Euripidész: Héraklész 1266—1268. — Apollódorosz II. 4, 8. 26 Hesziodosz: Theogónia 297—318. — Euripidész: Héraklész 419—421: 1274—1275. — Ión 190—200. — Apollódorosz 11. 5, 2.