Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 107-108. (Budapest, 1984)

KISEBB KÖZLKMÉNYEK ELŐADÁSOK - Schiller Vera: A kígyó-jelkép fejlődésének néhány állomása a görög mitológiában

gyermekért esengve a földre csap, és az „életadó"' Föld megmozdulásából tudja meg, hogy kívánsága teljesülni fog; úgy is, hogy a megszülető Tüphonnak a delphoi földszülött sárkánynő lesz a dajkája. A kígyó-értelmezés másik, az aszklépioszi iránytól eltérő fejlődése azonban az, hogy mint földszülött, a bennszülött népelem képviselőjévé válik a kígyó vagy kígyószerű istenség. Ez az értelmezés már teljesen kifejlett formában áll előttünk Hérodotosz munkájában, Lüdia perzsa megszállásának leírásánál. Hérodotosz szerint ugyanis Lüdia fővárosának, Szardeisznek külvárosát kígyók lepik el, és ezeket lovak falják fel. A csodás előjel magyarázata pedig a következő: a kígyó a Föld gyermeke, a ló ellenség és jövevény, a lüdekct, a Föld gyermekeit idegenek fogják leigázni.

4 A mítosz nyelvén tehát a földszülött kígyótól vagy sárkánytól származó nép, vagy az azt képviselő sárkány, félig sárkány, sárkányszerű istenség, hérosz, ősbennszülött etnikumot jelent. Rokonszenves, ha a bennszülöttek, ellenszenves, ha a hódítók szemszögéből kerül elénk, szerepe azonban mindig ugyanaz. A sárkány, lévén a Föld gyermeke, szembekerül a behatoló idegen etnikummal vagy az azt képviselő idegen istenséggel (vagy hérosszal). A sárkány-mítoszkor ilyen fejlődése szorosan kapcsolódik két görög városnak. Thébainak és Athénnek eredetmondájához. Thébai sárkányfogvetemény, földszülött sárkány földbe vetett fogainak termése, elvetett nép. Az eredetmonda azonban meglepően kettős. A nép a földszülött sárkány elvetett fogaiból kel ugyan ki, de a sárkányfogakat Athéné utasítására éppen az az idegen (phoinikai vagy egyiptomi) Kadmosz veti el, aki előbb elpusztította a sárkányt. És Kadmosz az, aki az általa elpusztított sárkány fogaiból termett férfiakkal megalapítja a várost.'

1 Ez az eredetmonda nagy valószínűséggel egy hódításnak és a hódítók bennszülöttekkel való kibékülésének mitológiai kifejezése, legalábbis erre utal Kadmosz hangsúlyozott idegensége. Ha ez így van, akkor mindenesetre erős a sárkány chthonikus — halálos és termékenységi (vagy másképp kifejezve életet adó) — mitológiai jelkép-jellege. Hiszen a sárkány, a város ősanyja halálával — a földbe való visszatérésével — ad életet utódainak. Ez a mítosz nagy valószínűséggel egy régebbi ercdetmítoszon alapszik, amely szerint Harmónia sárkánynő és férje, Kadmosz lettek volna Thébai ősei. Ebben az eredeti mítoszban még Kadmosz sem lehetett idegen. Erre épülhetett rá a klasszikus korban közismert másik mítoszvariáció. (A Harmónia = sárkány azonosítást a következő adatok támogatják: a Thébai területét őrző sárkány Euripidész szerint Árész őrkígyója, haláláért Árész bosszút is állt.

0 Harmónia, Kadmosz felesége pedig közismerten Árész lánya,

7 és Euripidész egy másik drámája szerint ő is, férje is sárkánnyá változik.

8

) Thébai autochthonságot (földből születettséget) hangsúlyozó ercdetmondájában már 4 Hérodotosz I. 78. s Aiszkhülosz: Heten Thébai ellen 412—414; 473—474. Euripidész: Oltalomkeresök 578; 711 — 712. — HéraklészA—l.—Phonikiainök657—675; 818—821 ; 939—941 ; 1060—1066. — Iphigeneia Auliszban 256—258. — Bakkhánsnök 263—264; 537—541. — Apolloniosz Rhodiosz 111. 1177—1186. — Pauszaniasz IX. 10, 1; IX. 12, 2. — Apollódorosz III. 4, 1—2. — Lukianosz: A hazugsúg szerelmese (Philopszegdész.. .) 3. ' Euripidész: Phonikai nők 931—935. 7 Hésziodosz: Theogonia 933—937. — Plutarkhosz: Pelopidasz 19. — Pauszaniasz IX. 5, 2. — Apollódorosz III. 4, 2. s Euripidész: Bakkhánsnök 1330—1332; 1357—1360; azonkívül Apollódorosz III. 5, 2.