Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 107-108. (Budapest, 1984)

KÖNYVSZEMLE - Kempler Kurt: A magyarországi gyógyszerészet a századfordulón (1888—1914) (Rádóczy Gyula)

Dierbach munka- és kutatási területe szerfelett sokrétű volt. Elsősorban botanikaipharmakognoziai érdeklődésű volt, és valósággal szenvedélyes híve volt a természetrajznak. Lehetőséget látott arra. hogy a heidelbergi egyetem orvosi fakultásán belül azokban a szaktárgyakban profilírozza magát, amelyek tanári tevékenységének kezdetén még nem, vagy alig voltak képviselve. A kockázat hogy őt kívülállónak, extravagánsnak tekintsék és kezeljék, számára egyébként is adott volt, hiszen két házasság előtti gyermeke volt, és ő maga egyszerű származású volt. Az ő „vegyesházassága" egy asszonnyal, aki ugyanúgy alacsony helyzetű volt, szintén hozzájárulhatott ahhoz, hogy Dierbach egész életén át nem lett integrálva a szigorúan konzervatív orvosi szakkollégiumba. Jóllehet kiemelkedőt teljesített és a hallgatóság körében elismert és szeretett volt, helyzete reménytelen maradt. K. C. Gmelin közléséből tudjuk, hogy a családja időnkint a létminimum határán élt. Óriási szorgalmával, könyvcinek segítségével tudta csak a nyomorúságos helyzeteket leküzdeni. Dierbach rendkívül gazdag írói munkássággal ajándékozta meg kortársait. Fő munkaterülete a botanika és a materia medica volt. Ezenkívül különleges érdem illeti meg őt a természettudomány-történet vonatkozásában, amelyet ő — hála a nyelvi adottságának és tudásának — nagy gondossággal és kiemelkedő jártassággal művelt. Meggyőződve a orvos- és gyógyszerészettörténet kulturális és didaktikus fontosságáról, azt lényeges képzési faktornak tartotta a főiskolai oktatás számára. Ő volt az első főiskolai tanár, aki német egyetemen gyógyszerészettörténctet adott elő. Számtalan cikke jelent meg, amelyeknek alapján egy sokoldalú, érdekes tudóst ismerhetünk meg. Érdeklődött a gombák iránt, a gazdasági-technikai botanika, valamint az erdészet és táplálkozástudomány iránt is. A. Kussmaul, Dierbach egyik kortársa röviden és találóan így jellemezte őt: ..egy öreg emberke, aki az orvostudománnyal nem volt jóban, de alaposan képzett botanikus és lényegében gyógyszerész volt." Marosné Lugosi Márta Kempler Kurt : A magyarországi gyógyszerészet a századfordulón (1888—1914). Budapest Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, 1984. 203 p. 8 t., 1 térkép. A szerző a magyar gyógyszerészet történetének alig több mint negyedszázadát dolgozza fel könyvében, a tőle már megszokott nagy alapossággal. Ez a negyedszázad azonban a magyar gyógyszerészet történetében döntő jelentőségű időszak, gazdasági, társadalmi, szakmapolitikai szempontból egyaránt, és kihatásai mind a mai napig érezhetőek. A könyvhöz Schultheisz Emil írt előszót, ebben írja: „A magyar gyógyszerészet múltja nemcsak a szorosabb értelemben vett gyógyszerésztörténelem szempontjából fontos kutatási terület, hanem szerves részét alkotja az orvostörténelemnek, a művelődéstörténetnek, a gazdaságtörténetnek, sőt a jogtörténetnek is.". . . „Jelentős a hazai gyógyszerészet e korszakváltásának elemzése, megismerése mai szakmapolitikai kérdéseinek eldöntésénél is, Egy-egy foglalkozási ág társadalmi morálja, szakmai mentalitása mélyen a múltban, de leginkább a közvetlenül megelőző korszakban gyökeredzik. Lehetetlen helyes döntéseket hoznunk, helyes felismerésekre jutni, ha nem ismerjük a tegnap harcait, azok ütközési pontjait, a szakma belső törekvéseit, mélyebb társadalmi aspirációit." Ezekről ír igen széles alapokra épített könyvében a szerző, akinek ez a könyve egyébként kandidátusi disszertációját tartalmazza. A bevezető részben foglalkozik a kiegyezés utáni időszak gazdasági helyzetével, a társadalom szerkezeti összetételével, az ország né-