Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 105-106. (Budapest, 1984)

TANULMÁNYOK - Gaal György: Engel Gábor (1852-1935) kórházigazgató és önéletírása

bírált meg, s ezek Engel dolgozatát tartották jutalomra érdemesnek. Az a Nyelvtudományi pályamunkák második kötetében Schedel (Toldy) Ferenc titkár a bírálatokat bőven ismertető előszavával közzé is tették 1839-ben.

9 Engel diplomája megszerzése után Marosvásárhelyt telepedett le, orvosi praxist kezdett, „el lehet róla mondani, hogy ritka lelkességgel és buzgósággal szentelte magát magasztos hivatásának. Orvosi hitvallása szerint alleopatha volt, de nem tartozott azok közé, akik a tudori cím elnyerése után csökönyösen ragaszkodnak az egyszer elfogadott elvekhez és elméletekhez. Folytonos figyelemmel kísérte a tudomány haladását és igyekezett folytonosan tanulni, mégpedig a költő szava szerint nemcsak elvrokonaitól, hanem elleneseitől is. Marosvásárhely és vidéke csakhamar első fellépése után kitűnő bizalommal fordult az ifjú orvoshoz, akit nemcsak a gyógyításban felmutatott kitűnő siker, hanem még inkább rendkívül gyengéd bánásmódja hatalmasan ajánlott, és aki oly menten minden önzéstől és haszonleséstől nyújtotta segélyét és tanácsát, hogy szegény sorsú betegeit nemcsak gyógyszerrel, hanem számos esetben még másnemű segéllyel is segítette'''' — írta róla Finály Henrik.

10 Fia visszaemlékezéseiben még kiegészíti ezt a portrét azzal, hogy sokat kellett falura járnia úri házakhoz, ezért fogatot tartott, lovait gyakran cserélte. Kóberes kocsija után néha 2—3 csikó szaladt. „Magánál hordott füzetébe minden receptjét beírta és csak azután adott másolatot róla. Feljegyezte a betegség nevét is." Botanizált és ásványokat gyűjtött. Mikor 1852 szeptemberében Marosvásárhely közelében meteorhullás volt, „összeszedett egy csomót és nem akarta odaadni, hogy Bécsbe küldjék, ezért be is csukták néhány napra. Egy darabot mégis megmentett." Hét nyelvet értett. „Számolni németül számolt, és ha nagy vásárkor gyolcsos tótok jöttek, azokkal órákig diskurálgatott és ostyepkát vett tőlük." Nem volt ateista, de a templomba se járt. A családdal szemben zárkózottan viselkedett, négy gyermeke nevelését feleségére bízta. Fő időtöltése az akadémiai pályadíj elnyerése után is a nyelvészkedés maradt. Több mint másfél évtizedig nincs híre vagy nyoma annak, hogy Engel valamilyen részeredményt közölt volna munkájából. 1856-ban, mikor Erdély fővárosában, Kolozsvárt javában folyik a készülődés az Erdélyi Múzeum Egyesület megalapítására, egyszerre ketten is felfedezik a még mindig nyelvészkedő, elfelejtett marosvásárhelyi orvostudort, „aki, mint szokták mondani — Finály megállapítása szerint — se szófűzés, se kiejtés tekintetében soha becsületesen nem tudta a magyar nyelvet megtanulni, e magyar nyelvbe szerelmes volt annyira, hogy valóságos fáradságba került őt olykor rábírni, hogy egy pár szót mondjon németül". Száva Farkas a kolozsvári Erdélyi Múzeum, Dózsa Dániel a bécsi Magyar sajtó hasábjain adnak hírt Engel felfedezéseiről, készülő nagy munkájáról, amellyel a magyar nyelvet egyszerre híressé fogja tenni.

11 Mindketten a haláltól féltik az öregnek tűnő — pedig csak 49 éves — Engelt, s a Múzeum-alapító gróf Mikó Imre támogatását kérik számára, hogy így az orvosi munka rovására több időt fordíthasson nyelvészeti müve 9 A magyar nyelv gyökérszavai. A M. Tud. Társaság jutalomkérdésére előterjesztette Engel József orvosdoktor. Első rangú pályamunka. Nyelvtudományi pályamunkák. II. köt. Buda, 1839. 1-122. 10 Emlékbeszéd Engel József I. tag felett. Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből, III. köt., V. sz. Pest, 1873. 11 Száva Farkas: Dr. Engel s nyelvészeti munkája ügyében. Erdélyi Múzeum 1856. aug. 28.; Dózsa Dániel: Dr. Engel József magyar nyelvészetéről. Magyar Sajtó 1856. nov. 22.