Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 105-106. (Budapest, 1984)

TANULMÁNYOK - Szilágyi Mihály: A boszorkányperek orvostörténelmi háttere Tolna megye Duna menti községeiben

is nevezik a lázas kiütéssel járó orbáncot, amit például Vörös Ilona paksi boszorkánynak tulajdonítanak 1741-ben. (Egy 12 éves leány „Paticsban meg is holt... gyanósága egyedül csak Vörös Ilonára van".)

44 A középkortól kezdve számos különféle betegséget neveztek el Szent Antal tüzének, amint azt a magyar néphagyományban és a szomszédos népeknél is megfigyelhetjük.

45 A méh (uterus) megbetegedését háromszor, a férfi nemiszervének megrontását két ízben róják fel a boszorkányoknak. Egy-egy esetben a has, az orr és a szem megrontása is előfordul. Találkozunk epilepsziás rohammal („nyavalyatörés") és „nyargalózás"-sal is. Maszath Erzsébet — a vád szerint — éjszakánként a kiskorú Csizmadia Gyurit „lóvátette". A vádlott azzal az érveléssel védekezett, hogy a fiút 1758 őszén kiküldték szülei a gyánti szőlők alá lovakat őrizni, ott éjnek idején nyilván megijedt valamitől, s azóta egyre azt hajtogatja, hogy őt a vádlott hátaslónak használja, s attól gyengült le a szervezete. A per folyamán a tanúk „vesztés'''-nek tulajdonítják a fiú halálát.

46 Egyébként a „vesztés", illetve „megevés" vádja összesen tíz esetben fordult elő a Tolna megyei boszorkányperekben. Dömötör Tekla rámutat arra, hogy a boszorkányperek rontó tevékenységére gyakorta használták a „megvesztette" és „megette" igéket.

47 Herczegh Istvánné dunaföldvári boszorkány 1713—14. évi perében ez olvasható: „.. .azt mondják, hogy tégedet is én Ettelek megh". A gyermek öt hét alatt elsorvadt.

48 Végére hagytuk az ún. „boszorkány-nyomás"-i, amit sokféle betegség és kellemetlenség okának tulajdonítottak. Nyolc esetben regisztrálják a perek ezt a vádat. Schram Ferenc 466 pert közlő forrásgyűjteményében viszont egyedülálló az a betegség, amit úgy hívnak, hogy „Szépasszonyok tálába hágni". Hazánkban csak a decsi Galagonya Tamás és a némedi Maszath Erzsébet perében találkozunk azzal, hogy a rontást képletesen a szépasszonnyal való találkozásnak tulajdonítják.

49 A NÉPI GYÓGYÁSZAT NYOMAI A 18. századi boszorkányperek idején a falu, de a mezőváros orvosellátottsága sem volt megfelelő, s ezért a beteg nem is fordulhatott máshoz, mint a javasemberhez. A szegény embert megrögzött bizalma még később is a „kuruzsló"-nak mondott népi gyógyítókhoz vezette. Ezek jól ismerték a füvek, gyökerek és virágok gyógyhatását. Patikájuk maga a természet, amely megtanítja például a beteg kutyát is arra, hogy mivel gyógyítsa magát. A népi gyógyítás olyan tevékenységnek fogható fel, amelynek keretében orvosilag nem képzett emberek, a szülőktől öröklött, majd kibővített gyógyismeretek birtokában beavatkoznak az emberi és állati szervezet működésébe, hogy azt meggyógyítsák. Tárgyunk szempontjából nem közömbös annak fölemlítése, hogy a sebészeti és belgyógyászati orvosláson kívül a népi gyógyítók egy része pszichiáteri teendőket is ellátott. Pél44 TmL A. c. iii. 167. 45 T. Grynaeus: Das Antonius-Feuer. Acta Congressus Internationalis XXIV. Históriáé Artis Medicináé 1974. Budapest, 1272. II. 46 TmL A. c. iv. 108. 47 Dömötör T. i. m. 145. 48 az kezej el szakadoztanak". TmL A. c. iii. 1/1. 49 Schram Ferenc: Magyarországi boszorkányperek 1529—1768. Budapest. 1970. II. 508., 521.