Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 105-106. (Budapest, 1984)

TANULMÁNYOK - Szilágyi Mihály: A boszorkányperek orvostörténelmi háttere Tolna megye Duna menti községeiben

miatt fedőnévként (Dömötör Tekla kifejezésével: takarónév) szépasszonynak titulálták a boszorkányt. Róheim Géza szerint a szépasszony a boszorkány euphemisztikus megjelölése.

8 A „Szépasszonyok tálába lépni" szólás többnyire a velük való találkozás képletes megfogalmazása. A keresztutakra kiöntött főtt bab, borsó és lencse rémületet keltett az emberekben. Arra gondolhattak, hogy valaki fájó lábának vagy karjának mosdóvizében főzte meg ezeket a hüvelyeseket, s azért öntötte ki a „Szépasszonyok főztél", hogy másra ruházza nyavalyáját. Felmerül annak lehetősége, hogy Duna menti községeinkben a nagy számú rác lakosság is elevenen tarthatta a „Szépasszony"-hoz fűződő rontó hiedelmeket. A délszláv néphitben a „Szépasszonyok tálába lépett" képzetet úgy ismerik, hogy: „Fehér tündér tálába lépett" (Bela u canak nagazio). Zentai értesítése szerint a Pest megyei Pomáz szerb lakosságának hiedelemvilágában a „Vila"-k amolyan „boszorkányszerü" lények.

9 Galagonya Tamás

10 dccsi vádlott 1743—44. évi és Maszath Erzsébet némedi vádlott 1759. évi perében a „Szépasszony" a boszorkány szinonimája. A férfit azzal vádolják, hogy megrontott egy kislányt, ugyanis a sértett a „Szépasszony tálába lépett". Ennél valamivel konkrétabb a némedi Csizmadia Gyuri esete, akit — úgy látszik — Maszath Erzsébet csak részlegesen rontott meg, hiszen a fiú „már megholt volna, ha a szép Asszonyok tálában egészlen beléhágott volna. .. "

n A BOSZORKÁNY HABITUSA A 18. századi magyar társadalomban az élesebb elméjűek már fiatalon észrevették, hogy milyen könnyű megtéveszteni kisebb képességű társaikat, s ezek babonás hiedelmét a maguk hasznára fordíthatták. A „csavaros eszűek" egy része parazita életre adta magát, mert átlátott azokon a téveszméken, amelyek a tompább értelműekre, a babonák bűvöletéből szabadulni nem képes emberekre hatottak. De nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget sem, hogy a boszorkányság vádja miatt meghurcolt emberek egyike-másika őszintén hitt azokban a képességekben, amelyeket hiszékeny környezete neki tulajdonított. Mindenesetre arról majdnem teljes bizonyosságot nyertünk a periratokból, hogy akiket a simontornyai bíróság máglyahalálra ítélt 1713-ban és 1741-ben, azok a közösség íratlan törvényeit és a vármegyei statútumokban leírt erkölcsi normákat súlyosan megsértették. Egymásra árulkodó, jószomszédokat és évtizedes barátságokat szétválasztó, viszályt keltő, az erőszaktól sem visszariadó, nem egyszer téveszmékben szenvedő aszszonyok kerültek a kínpadra. Philip Mayer „házon belüli ár«/o"-nak nevezi a boszorkányt, ugyanis az: „A közösségnek olyan tagja, aki megszegi a lojalitás és a szolidaritás elemi szabályait."

12 8 Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások. Budapest, 1925. 115. 3 Zentai Tünde: Az ormánsági „szépasszony" helye a magyar néphitben. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve XVII-XVIII, 1972-73. Pécs, 1973. 229. 10 TmL A. c. iii. 205. 11 TraL A. c. iv. 108. J2 Philip Mayer: Witches. 1970. Idézi: Klaniczay Gábor: Benandante-kresnik-zduhac-táltos.. Ethnographia XCIV. 1983. 1. 128.