Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 105-106. (Budapest, 1984)
ADATTÁR - Dóka Klára: A pesti sebészek céhlevele
azok a szaktudás ellenőrzését is szolgálták. A helytartótanács az első pontot teljes egészében eltörölte, és a testület létszámával kapcsolatban a következőképpen intézkedett: „ami pedig a Mesterek bizonyos számát illeti, valamint szükség nélkül nem kelletik számokat szaporítani, úgy ha többen kívántatnának, négynél többeket is tartoznak a céhben bé venni". A módosítás csökkentette a céhnek fizetendő díjakat, korlátozta a testület bíráskodási jogát: A fontosabb ügyeket kötelesek voltak a városi tanácsnak jelenteni. Az özvegyi jogot vásárlók csak úgy lehettek céhtagok, ha remekjüket teljes egészében elkészítették, és így tudásukat a közösség ellenőrizte. Ali. pontot azzal egészítették ki, hogy az őt kezelő sebésszel elégedetlen beteg átmehet a másikhoz az első kötözés után, de ezt a céhmesternél be kell jelenteni. A zárópontot úgy korrigálták, hogy a sebészek munkájába ugyan a kontárok nem avatkozhatnak bele, azonban „himpellérek nevezeti alatt nem értődnek a természet szerint való orvosok és gyógyítók, azért az ollyanokat üldözni és büntetés alatt gátlani ne merészellyék a czéhes mesterek"', 14 Fenti módosításokkal a királynő 1745. júl. 5-én jóváhagyta a céhlevelet, és azt novemberben a vármegye közgyűlése, majd decemberben a városi tanács kihirdette. A pesti sebész céh — önálló szervezetként — 1746 januárjában megalakult 15 . Az 1745. évi kiváltságlevél fontos egészségügytörténeti dokumentum. Biztosította, hogy az orvosi ellátásban fontos szerepet játszó sebészek megfelelő segítséget kapjanak, hiszen a vándorló legények szívesen vállaltak céhtagoknál munkát. A „himpellérek" elleni védekezés a kuruzslók megfékezését is jelentette, akik ellen a városi tanács és a céh egyaránt jogosan fellépett. A privilégium legnagyobb jelentősége a képzés területén volt. A sebészműhelyben folyó oktatás még évtizedekig pótolta az egyetemi stúdiumokat, alapozó jellegét pedig száz éven túl is megőrizte. Ebben az időszakban sebészeket kizárólag az idősebbek műhelyeiben képeztek. 1755-ben, a tiszti sebészi intézmény megszervezésekor néhány törvényhatóság kísérletezett azzal, hogy a sebészeket — az orvosokhoz hasonlóan — külföldre küldje tanulni, de ez nem járt sikerrel. Magyarországon az orvosképzés 1770-ben a nagyszombati egyetemen indult meg, ahol a sebészek számára külön tanszéket szerveztek. Kolozsvárott szintén működött sebészi és szülészi iskola, azonban itt orvosi diplomát nem lehetett szerezni. 1777-től a képzés Budán, majd 1785-től Pesten folyt. Az orvosok 4, a sebészek 2 éves tanfolyamon vettek részt, ahol bonctant, sebészeti műtéttant, eszköz- és kötözéstant, szülészetet tanultak, és kaptak gyakorlati képzést is. 1806-tól csak azokat vették fel a sebész-tanfolyamra, akik műhelyben 3 évig tanultak, és szabályos tanulólevéllel rendelkeztek. A pesti céh már az 1770-es években megkívánta supplikánsaitól az egyetemi tanfolyam elvégzését, a helytartótanács 1785. jún. 13-i rendelete szerint pedig minden céhtag számára kötelezővé vált. 16 A képzés feudális és polgári formája (inasévek—egyetemi tanfolyam, mesterremek—diploma) kiegészítette egymást a sajátos szervezetben. A 18. század második felében — a szigorítások ellenére — tovább nőtt a sebészek száma. A céhlevél kiadásától a századfordulóig 26 jelentkezőt vettek fel polgárnak, akik közül 20 Magyarország különféle városaiból költözött Pestre, helyi születésű vagy külföldi mindössze 6 volt. 1814-ben 14 sebész és 2 sebészözvegy élt a városban, mellettük 11 OL C 25. Civitas Pest No. 5. 15 Egyetemi Könyvtár, kézirattár XVII/3. (melléklet). 16 Englânderné, i. m. 67. BEL Pesti lt. Vegyes céh- és iparügyek: Sebészek 1801. III. 6.
