Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Birtalan Győző: A felvilágosodás mentálhygiénéje külföldön és Magyarországon

és az együttérzést"

81 Áttekinti a szenvedélyek fokozatait: a megkívánást (Begierde), az indulatot (Affekt) és a kóros szenvedélyt (Sucht). A kórossá növekedett szenvedélyek között megkülönbözteti az érzéki és a szellemi természetűeket. Az utóbbiak áldozatai között találhatók azok a tudósok is, akik értelmük túlfeszítésével, „pszichés szenvedélyükkel" teszik tönkre egészségüket. A szellemi szórakozások megszállottjainak csoportjában említi Lenhossék a tánc őrültjeit és a mindenre elszánt hazárdjátékosokat. Az esztétikai örömök kóros habzsolására is vannak példák. Ilyen a regényolvasásba való mértéktelen elmerülés, akkoriban főként unatkozó, ráérő nők szokása: „Az olvasási kórság legtöbbször a szellemi tevékenység hiányában, az értelem képességének elégtelenségében gyökeredzik. A szellemileg szegény és rest személyekben nincs meg a fogalmak készlete, amely hiány alkalmatlanná teszi az embert a megbízható szellemi munkára, vagy akár arra, hogy önmagával foglalkozzék"

82 Különleges jelentőségűnek tartja Lenhossék a „kóros kiterjeszkcdés" (Erweiterungssucht) szenvedélyét. Ez nemcsak a primitív önzés megnyilvánulásait, hanem általában a személyiség hatókörének tágítására az egyén kedvező helyzetének fokozására irányuló törekvéseket foglalja magában. Ebben a heterogén, de azonos célra törő vágy tendenciában egymás mellé kerülnek: a mértéktelen becsvágy és tetszeni vágyás, a harácsolás és a kapzsiság túlzásai, a hatalmaskodás szenvedélye. Itt említi a szerző a szabadságra törő féktelen vágyakozást is, mely szerinte gyakran csak az uralkodni akarás leplezett formája. A kóros mértékű szeretetből és gyűlöletből vezeti le a féltékenység és a bosszúvágy beteges elfajzását. A szélsőséges szenvedélyek ismertetését követően Lenhossék a mindennapi életben gyakori indulatokat és szenvedélyeket jellemzi. A beosztás szempontja nála is a kellemes és a kellemetlen érzelmi töltésű megnyilvánulások elkülönítése. Ez a pozitív és negatív minősítés az egészségre való kedvező vagy kedvezőtlen befolyás feltételezését is jelentette. Lenhossék szemlélete itt lényegében ugyanaz, mint amit Kibédi Mátyus Istvánnál megismertünk; Lenhossék elemzése azonban sokkal aprólékosabb, konkrétebb, és mint már említettük, támaszkodik korának anatómiai, élettani, kórtani eredményeire. Ebben a tekintetben különbség mutatkozik az 1808-as és az 1824-es feldolgozás között is. Az elsőben a szenvedélyek társadalmi—politikai összefüggései kiemeltebbek. A későbbi munkában a szakszerű orvostudósi tárgyszerűség dominál. Végighaladva az örömhöz és a szeretethez kapcsolódó pozitív érzelmek, valamint a szomorúság, a gyűlölet és az irigység indulatainak, szenvedélyeinek változatain, a szerző gyakran utal pszichoszomatikus összefüggésekre. „Amíg a fennhéjázó ember a maga közegébe zárva, értelmetlen vágyait kívülről is táplálhatja, addig ő egy felizgatott és gyulladásos megbetegedésekre hajlamosító állapotban van. Amennyiben azonban megalázásokat, lealacsonyító helyzeteket kell elszenvednie, úgy egy fajta ernyedt állapotba kerül, melyben különféle idegi ártalom jöhet létre."

83 Ellentétes ezzel a szerelem hatása: „Bizonyos betegségekre melyek az ideg és az érrendszer csökkent működésére, a szekréciók gátoltságára, a növekedési folyamatok általános vagy helyi zavaraira vezethetők vissza, gyógyító hatású f t. i. a szerelem]. Ide tartoznak főként a menstruáció anomáliái, a sápkórosság, a hisztéria, a hipochondria és minden fajta idegbetegség."

81 81 Id. Lenhossék, M.: Darstellungen des menschlichen Gemüths. Wien, 1834. I. köt. 556. 82 Uo. II. köt. 129. 8:i Uo. 346. 81 Uo. 407.