Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Bánó Marianna: A settlement hazai megtestesítője: Egyetemi Szociálpolitikai Intézet - Újpest

A gondozók munkájában és azoknak tökéletesítésében nagy lépést jelentett az intézet és az OTI között létrejött munkaközösség, mely a Tüdőgondozóban már 1926. május 26-án, a Nemibeteggondozóban pedig 1928. január 1-én lépett életbe. A munkaközösség •célja az volt — itt szintén a settlement-élv jutott érvényre —, hogy a tbc és a nemibetegségek — mint fertőző betegségek — elleni küzdelem egyformán kiterjedjen a pénztárt betegekre és a nem pénztári szegényekre. Ezt a két betegség fertőző és idült jellege alaposan indokolta. 1920-ban a Szociális Telepen tüdőbeteggondozó, nemi beteggondozó, röntgen laboratórium, orvosi laboratórium, 1921-től önálló Vegyvizsgáló Állomás, 1923-tól orr-torok gége-fül rendelés működött. Az intézet tekintélyes betegforgalmat bonyolított: így pl. 1920-ban 2066, 1925-ben 37 248, 1928-ban 194 030, 1932-ben 233 622 kezelést végeztek. A betegek főként Újpest lakossága, valamint a Budapest környéki települések dolgozói közül kerültek ki. Több mint 70%-uk ipari munkás volt. Az Intézet munkájában a tudományos elmélet és a gyakorlat dialektikus egységben fonódott össze, aminek köszönhetően csodálatos eredmények születtek. A gyakorlati munka során igen sok embert vizsgáltak és gyógyítottak. A gyógyító munkával párhuzamosan— a vizsgálatokra építve — kutatták és feltárták a népbetegségek és a szociális viszonyok kapcsolatát, így — többek között — a tbc terjedésének összefüggését a lakás-, kereseti- és élelmezési viszonyokkal. Az osztály működésének legfontosabb ága a tbc elleni küzdelem volt, amely főleg az ország munkás és paraszt rétegeiből szedte áldozatait. Újpesten — ebben a rohamosan fejlődő ipari központban — különösen elterjedt. Ehhez sajnos minden feltétel annyira adott volt, hogy a gümőkór halálozás a budapesti és az országos átlagot is meghaladta. 1913—1915-ben pl. az országos tbc mortalitás harmincegy tízezrelék volt, ugyanakkor Újpesten ötvenegy tízezrelék.

11 A mellékelt táblázat, amely Czoma, Petrilla, Bakács és Melly adatai alapján készült, 1901 —1948 között mutatja be a tbc halálozásokat Budapesten, Újpesten és a peremtelepüléseken. Újpesten az adatok szinte mindig a legrosszabbak. Az Intézetben végzett kutatások kimutatták, hogy a tbc a nyomor betegsége, amely elsősorban a rosszul táplált, egészségtelen lakásokban lakó, kisfizetésű ipari munkások köréből szedi áldozatait. 1920 és 1928 között Újpest kb. 57 000 főnyi lakosságából 25%, azaz 14 117 egyén jelentkezett vizsgálatra a Tbc gondozóban. 12,6%-nál, azaz minden második egyénnél (7117 személynél) állapítottak meg tbc-t. Ebből 12,4% ipari munkás volt.

12 Feldolgozták a tbc terjedését Újpesten lakóházanként csoportosítva.

13 A vizsgálatok rávilágítottak a tbc és a lakásviszonyok összefüggésére. Az 1928. év végéig megvizsgált 2568 lakás közül: egészségtelen lakás volt 613, vagyis a lakások 24%-a. A megvizsgált lakások, a helyiségek száma szerint az alábbi megoszlást mutatták: csak 1 szobából álló lakás volt 451 — 17,6% 1 szoba-konyhás lakás 1809 — 70,4% 2 szobás lakás 265 — 11,3 % 2 szobásnál nagyobb 43— 1,7% 11 Tilesch Zoltán: Tüdő beteggondozó Intézetünk 25 éves pulmonológiai munkájának áttekintése. Az újpesti Szakorvosi Rendelőint. jubileumi évkönyve. Bp. 1975. 38—39. v- Somogy Zsigmond i. m. 79—81. és 90. 13 Szoc. pol. Évkönyv 73. (Schlachter Mátyás munkája.)