Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Környey István: Széchenyi István lelki alkata és elmebetegsége

1821. január 28-án ismétlődik a „halálfélelem és rettegés". Tárgyra alig tudjuk vonatkoztatni félelmét — bár minduntalan a legkülönfélébb betegségek tüneteit vélte észlelni magán, egészen a rákig vagy tabes dorsalisig —, hacsak a halálfélelmet nem ítéljük tárgyiasítottnak. Helyes megjelölésnek az exisztenciális félelem látszik.

33 Az említett psychopathiás vonások együttesére a korábbi, főleg francia befolyás alatt álló psychológia az instabilité és deséquilibré kifejezéseket alkalmazta, s mivel örökléstani hátteret sejtett mögötte, dégénéré supérieur-ről beszélt — így Schaffer is. A MELANCHOLIA KÓRISME JOGOSULATLANSÁGA A kérdés, nem volt-e Széchenyi már 1848 előtt psychotikus, nem egyszer jelentkezett az irodalomban és a bevezetésben már kellett cmlitenünk Grünwald sokszor vitatott nézetét. Talán leghelyesebb, ha először Széchenyi életfolyását abból a szempontból elemezzük, találunk-e benne cyklusos-fázisos ingadozásokat. Széchenyi alaphangulata csak ritkán volt derűs, panaszaitól már fiatal korától kezdve szinte sohasem volt mentes. Habitualis hangulati állapotára mégsem alkalmazhatjuk az állandó, gátlásoktól kísért, depressziós hangulat számára meggyökeresedett dysthymia kifejezést. Több hónapos depresszív fázisnak tekinthetők az 1819. és az 1820. évek első felének egyes szakaszai. Ekkori nyomott hangulata azonban összefügg a szerelmi életében lejátszódó krízisekkel, amelyekkel hamarosan foglalkoznunk kell. Nem voltak a depresszióra jellemző inaktív időszakai; 1829. szeptember 23-án feljegyzi ugyan: „Napokon át semmit sem csináltam. Eltöm pultnak érzem magam — Semmi sem ér de kel." Ez az állapot azonban nagyon is átmeneti, hiszen még 4 nappal korábban jövedelmével foglalkozott, két nappal később pedig már úton volt! Joggal száll szembe Schaffer Grünwalddal, amidőn kiemeli, hogy a melancholia nem húzódik végig Széchenyi életén. Már előtte helyesen ítélte meg Salgó, hogy — noha a melanchóliának a Napló egyes részei megfelelni látszanak — „a psychiatrikus rajznak az egész beteg emberre, annak összes ténykedésére kell ráilleni, nem annak csak egy részére" .

M így Széchenyi nyomott hangulata nem mondható melanchóliának. Nem tarthatjuk sem endogen, sem reaktív depressziónak.

3

'' Osztjuk Schaffer nézetét, aki Széchenyi feltűnő psychopathiás vonásának a folytonos hangulati ingadozást mondja, azonban hozzáteszi: „nem tartozott az ún. alkatilag lehangolt (konstitucionálisan depresszívek), sem az ún. hypomaniás temperamentumok képviselői közé...". De nem követhetjük Schallcrt addig, hogy: „Széchenyi lelkivilágában sohasem a hangulati változás az elsődleges, hanem mindenkor a feltoluló eszme, az újabb elgondolás, melynek tartalmához mérten azután bekövetkezett a hangulati szélsőség, azonban mindenkor mint másodlagos jelenség."

36 Ennek nagyon is ellentmond, hogy elkeseredett, folytonosan panaszkodik 1835—36-ban, amidőn pedig dicsősége talán éppen delelőjét érte el.

37 33 Die existentielle Angst, eine Grundverfassung des sich in Grenzsituationen offenbar werdenden Daseins, dieser Ursprung der Existenz, ist phänomenologisch nicht mehr fasslich"

. Jaspers, Karl : Allgemeine Psychopathologie

. 6. Aufl. Berlin, Springer, 1953. 95. 34 Salgó, i. m. 154. 35 "... lassen sich reaktive Verstimmungen psychologisch und klinisch von denen nicht trennen, die ohne äusseren seelischen Anlass, blos aus der thvmopathischen Anlage entstehen" Blumke, i. m. 235. 3fi Bp. Szle. 1934. 232. 4. 37 Friedreich, i. m. 398.