Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Kapronczay Károly—Szemkeö Endre: A magyar ápolónőképzés kezdetei
képző és gyakorló intézetek fenntartását, hosszabbítsák meg a képzési időt, jelöljék ki a szakosodás — ápolónő, védőnő, egészségügyi gondozónő stb. — irányait. A probléma megoldását sürgette a világháború veszélye, a vidék egészségügye javításának fontossága és az a tény, hogy az addig működő képzési formák a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem tudták az igényeket kielégíteni. A felmérések szerint a kórházakban működő ápolói személyzet közel 60—70%-a semmi szakképesítéssel nem rendelkezik, a képesítettek tudása jelentős eltéréseket mutatott. 28 Az első világháború évei alatt a javaslat megvitatására nem kerülhetett sor, illetve csak korlátozott mértékű intézkedések történtek a megnövekedett ápolónői létszám minimális szintű kiképzésére, amit a képző szervezetek (Vöröskereszt, a Magyar Ápolók és Ápolónők Országos Egyesülete) lerövidített időtartamú és sűrített tanfolyamok indításával próbált megoldani. Az első világháború után több intézkedés történt a képzés korszerűsítése és állami ellenőrzés alá vonása tekintetében. Még 1918-ban a Stefánia Szövetség megindította az anya- és csecsemővédőnői tanfolyamait, majd 1922-től a Vöröskereszt újból megindult — 1918—1922 között szünetelt — tanfolyamait korszerűsítette. A felvételi követelményt érettségi vizsgához vagy 6 középiskolai osztály elvégzéséhez kötötte, a tanulmányi időt egységesen két évben állapította meg, de 1926-tól megkezdte — a két évi tanulmányt kiegészítő — szociális és egészségvédőnői képzését is. 1920-ban a Debreceni Egyetem orvosi kara mellett felállították az Ápolónő- és Védőnőképző Intézetet, ahol kétéves képzéssel elsősorban ápolónőket képeztek. E képzőben bentlakásos rendszerrel folyt az oktatás, két évi elméleti és gyakorlati tanulás után állami oklevelet nyertek a növendékek. 1922-ben megalakult a katolikus egyház által fenntartott Martha Ápolónő Egyesület, amely már alkalmazásban lévő nővéreket kétesztendős elméleti és gyakorlati kiképzésben részesítette. Itt elsősorban a gyógyító szerzetes rendek tagjait képezték ki, de világiak is jelentkezhettek ide. Hasonló képzési formát jelentett — ugyancsak kétéves kiképzéssel és bentlakással — a Diakonissza Ápolónőképzőintézet (Budapesten két helyen is) és a Pesti Izraelita Nőegylet Etelka Ápolónőotthona által szervezett 18 hónapos tanfolyam is. A Magyar Betegápolók és Ápolónők Országos Egyesülete 1922-ben — a Belügyminisztériummal történt megegyezés szerint — továbbképző jelleggel újból megindította tanfolyamait, amelynek időtartamát két esztendőre felemelte, hallgatói a fővárosi és városi kórházak által kijelöltekből kerültek ki, sőt a vidéki egyetemi városokban is indítottak tanfolyamokat. E formához kapcsolódott a Fehér Kereszt Kórház által fenntartott kétesztendős szakosított csecsemő- és gyermekápolói (gondozónői) tanfolyam (Heim nővérek), akik végzésük után kötelezték magukat a képzőintézet által kijelölt munkahelyen történő alkalmazásukat. 29 A sokféle és eltérő színvonalon végzett nővérképzést mindenképpen egységesíteni kellett, amit az országos felmérések is sürgettek. Riasztó adatokat közöltek e felmérések: az ország területén működő ápoló- és gondozónők 60%-a minden szakképesítés nélkül dolgozott és az azelőtt megnyugtató képet mutató szerzetesi intézményekben is kritikussá vált a szakképesítés helyzete. Végleges megoldásnak az látszott, ha az egész kiképzési problémát az Országos Közegészségügyi Intézet (1926) felügyelete alá helyezik. Az akkor életrehívott intézet 1927-ben kidolgozta az egységes ápoló- és védőnőképzés ' IH Dollinger Gyula: Jelenlés az önkéntes ápolónői intézményről. Bp. 1913. Babarczi-Schwartzer Ottó: Törvényjavaslat a nők hadegészségügyi szolgálatáról. Bp. 1913. 9 Szentkeresztyné Nyerges Rózsa: S.O.S. útmutató a karitatív és közhasznú intézményekhez és eljárásokhoz. Magyar Vöröskereszt Egylet Szociális Osztályának kiadványai. 1. sz. Bp. 1934.; Parassin József: A gondozó és védőnői kérdésekről. Bp. 1930.; Hantos János i. m.
