Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Kapronczay Károly—Szemkeö Endre: A magyar ápolónőképzés kezdetei

A megoldatlan betegápolás ügye Kossuth Lajost is foglalkoztatta, aki szemleútjai során számos rendellenességet tapasztalt e téren. A Honvédelmi Minisztérium VII. osztálya által 1849 tavaszán kidolgozott újabb javaslatok a betegápolás területén jóval megelőzték saját korukat, hasonló jellegű javaslatokra Európában 10—20 évvel később került csak sor. Kossuth Lajos javaslatára a nők és a társadalom öntevékeny erejét mozgósították a betegápolás érdekében, valamint különböző jótékonysági akciók szervezésével kívánták a honvédség kórházi felszerelését és készleteit kiegészíteni. E mozgalom jellegében, és a társadalom különböző rétegeinek jótékonysági célok érdekében történő mozgósítása szempontjából, valóban a közel húsz esztendővel később kezdődő vöröskeresztes mozgalom előfutára volt, csak azzal a lényeges különbséggel, bogy a Dunant-féh vöröskereszt-szervezet az államokat kívánta megnyerni eszméik érdekében, míg a magyar szabadságharc idején a kormány irányítása alatt történt a társadalom mozgósítása. 1849 februárjában az Önkéntes Nőegylet elnöknője, Kossuth Lajos felesége, felhívással fordult a magyar nőkhöz, hogy tépéshez alkalmas lepedőket gyűjtsenek, fehérnemű és ágynemű gyűjtéssel és vásárlással egészítsék ki a honvédség kórházait.

8 Raktárakat és elosztással foglalkozó bizottságokat létesítettek, önkénteseket toboroztak a honvédségi kórházak élelmezésének és tisztaságának biztosítására, segédkeztek a betegek gondozásában. Flór Ferenc nagy lehetőséget látott a nők önkéntes munkájának felhasználásában, s nézetével Kossuth Lajos is egyetértett. Igaz, a honvédorvosi kar részéről ellenzésbe ütközött, sokan joggal vagy jogtalanul kételkedtek a nők eredményes munkájában, viszont bevonásuk a betegápolásba és a kórházi munkába rendkívül enyhítette a súlyos helyzetet.

9 Flór Ferenc is a nők kórházi tevékenységét csak a frontvonalak mögött képzelte el, míg az arcvonalak közelében továbbra is férfi betegápolókra kívánt támaszkodni. E kettősség jellemezte a későbbiekben is a magyar szabadságharc betegápolását. A kormány a nők betegápolási feladatokba való bevonását 1849. április 16-án ismerte el, amikor Kossuth Lajos országos főápolónővé nevezte ki Meszlényiné Kossuth Zsuzsannát, legfiatalabb nőtestvérét.

10 Ezzel egyidőben meghatározta a főápolónő feladatát és a kórházparancsnokoknak az önkéntes ápolónőkkel kapcsolatos kötelmeit. A kórházparancsnokok kötelesek lettek az önkénteseket foglalkoztatni, ápolási munkára kiképezni. A főápolónő felügyelete alá helyezték a kinevezésekor életre hívott Országos Kórodai Főápolónői Intézetet, amely külön raktárkészletekkel és az ápoláshoz szükséges felszerelésekkel (ágyak, ágyneműk, kötszerek stb.) rendelkezett. Az Intézet gondoskodott az önkéntesek elosztásáról, intézte az egyes kórházak igényeinek kielégítését, a raktárkészletek elszállítását, érdekvédelmet gyakorolt beosztottjaiért a kórházakkal és a honvédorvosi karral szemben.

11 A nők ápolási munkába való teljes bevonása valójában csak 1849 áprilisában kezdődött meg, az addig szórványos jelenséget ezután intézményesítették. Igaz, a férfiápolókat továbbra is megtartották, sőt Kossuth Zsuzsanna is egészségesnek tartotta a két nem egyidejű és egy helyen történő alkalmazását.

12 A nők mozgósítását többek között a már említett Országos Nőegylet is intézte, saját kebelén belül ápolónői szakosztályt létesített. Természetesen az új gyakorlat nem ment zökkenők és súrlódások nélkül, éppen ezért 8 OL, H.85. 1849/708. "OL. H.85. 1849/2878.

H. Töltényi J. feljegyzése. 10 OL. H.2. 1849/5697 e. 11 OL. H.85. 1849/1347. Is. 1394. r

' OL. H.85. 1849/2436.