Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Duka Zólyomi Norbert: Magyar—francia orvosi kapcsolatok a 18. század végéig

között, aki sajátkezűleg végzett boncolásokat, melyeket egyébként az orvosok, mint alacsonyabbrendű beavatkozást, a sebészekre bíztak. Botanikai tanulmányainak az eredménye számos ilyen tárgyú írása, melyek elsősorban az Academia Leopoldina évkönyveiben jelentek meg. De legjelentősebb hatással volt Raygerre párizsi tanulmányi tartózkodása. „Itt — írja később — a mi anatómusunk, Louis Gayant, párizsi sebész, aki eléggé ismert, boncolást végzett egy-egy gyermeken, aki idejében, de halva kerültek a világra." (Anatomicus noster, Louis Gayant, Chirurgus Par[isiensis], satis notus, dissectionem instituit in binis infantibus, justo tempore, sed mortuis exclusis.) A kérdéses esetben Rayger tanúja volt, hogy a gyermek tüdeje, aki még élt születése után, a vízen úszott, ellenben a már az anyaméhben elhalt gyermek tüdeje a vízben elmerült. Tehát akkor saját szemével látta a tüdő úszásának egyik bizonyítékát. Ettől a pillanattól kezdve foglalkozni kezdett azzal a gondolattal, hogyan lehetne ezt a jelenséget a gyakorlatban értékesíteni. Az Academia Leopoldina évkönyvében — Miscellanea, Decuria 1., Annus VI—VII, Obscrvatio 202 (1675—76) — egy közleményt jelentetett meg, melyben azt ajánlotta, hogy a tüdő úszó próbáját alkalmazzák a bírósági orvostanban is mint bizonyítási eszközt, vajon tényleg halvaszületésről van szó, vagy az élve született gyermek erőszakos beavatkozás folytán halt meg, vagyis még élt születése után. A jelenséget már Hippokratész óta ismerték, de gyakorlati tanulságokat nem vontak le belőle. Rayger érdeme, hogy —elsőként — ajánlotta a bírósági orvostan figyelmébe, mint bizonyítási lehetőséget. Schreier német orvos egy gyermekölési eljárás folyamán 1681-ben élt ezzel a bizonyítási módszerrel; tehát csak Rayger előbb említett írásának a megjelenése után. Magyarországon elsőnek Rayger fia, ifj. Rayger Károly alkalmazta a tüdő úszó próbáját ugyancsak egy Pozsonyban lezajlott büntető eljárás keretében 1721-ben. Nem kétséges, hogy apja ezen felfedezéséhez párizsi tanulmányainak a hatására jutott el.

16 A 18. század vége felé még három neves orvos folytatta tanulmányait - egyéb egyetemek mellett — Strassbourgban. így Domby Sámuel, későbbi Borsod megyei főorvos, orvos-író, továbbá Mátyus István, az Ó- és új diaetetika szerzője és Weszprémi István, a magyar orvostörténet megalapítója.

17 A 18. században a francia orvosi irodalom mélyreható hatást gyakorolt a magyar orvosszerzőkre. Sauvages-t, Lieutaud-t és az egyéb francia szerzőket gyakran idézik a magyarországi szakírók, elsősorban a felvilágosodott orvosszerzők, miként ez főleg Huszty Zakariás Teofil pozsonyi városi orvos, az orvosrendőrség magyarországi megalapítója műveiből tűnik ki. Résumé Jusqu'au XIX

e siècle, la situation géographique de la Hongrie et de la France ainsi que bien d'autres circonstances ne favorisaient pas les contacts entre le deux pays. Le territoire allemand et aussi des liens avec l'Italie absorbaient les étudiants voulant faire des études à l'étranger. On peut enregistrer seulement des rencontres individuelles avec la France : quelques médecins qui exerçaient en Hongrie (XV

e siècle, 1600, 1602, 1673, 1675), des étudiants à l'Université de Paris (XIV-XV

e siècles), à Strassbourg, par exemple, C. Rayger qui a apporté d'ici l'idée de la lfi Weszprémi i. m. 1. 143; Duka Zólyomi, Norbert: Zur Prioritätsfrage der Lungeschwimmprobe in der forensischen Medizin. Wissenschaftliche Zeitschrift der Universität Halle

—Wittenberg, 1972, Heft. 2. 17 Demkó Kálmán: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig. Bp. 1894, 437.