Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 101. (Budapest, 1983)

ADATTÁR - Kovács Bertalan: Bugyi István 1931-ben nem publikált beszámolója egy vidéki közkórház sebészeti osztályáról

egy kis vaskályhában az udvaros — és egyben boncszolga — élesztgette a tüzet, mely meleget nem, de annál több füstöt adott. Körülbelül másfél óra hosszat várakoztunk, míg jelentette a műtősnővér: a műszerek kifőzettek, kezdhetjük a műtétet. A műtőben hideg, füst és gyér világítás volt. A mosakodáshoz nem volt meleg víz. A konyhából hoztak fel egy kanna meleg vizet, s azt öntöttük a kétes tisztaságú apró mosdókagylóba — nemkülönben, mint azt a körorvos cselekszi, akit éjjel sürgős szülészeti beavatkozáshoz hívnak a tanyák közé. A műszereket egy kis tálcán hozták fel —• a konyhából, mert azok műszersterilező hiányában a konyhában főzettek ki. (A konyhahelyiség a műtőtől meglehetősen távol, nem is ugyanabban az épületben van.) A szegényes műszerkészlet csaknem kivétel nélkül javításra szoruló, javarészt elavult modellekből állott, ami ugyan nem lett volna még baj, de ahány, annyiféle modell, ami már magában véve is igen zavaró a műtét közben. A beteget — beteghordó személyzet hiányában — két venereás kórházi ápolt, kórházi ruhában, egy szennyes fahordágyon hozta be a műtőbe. (Ezt a két beteget még egy ideig bent is kellett tartani mint „beteghordozókat", míg műtőszemélyzetet nem kaptam.) Megkezdődött az altatás. Észrevettem, hogy nem narkosis céljára szolgáló aetherrel altatnak. Kiderült, hogy takarékossági szempontból csak ipari célt szolgáló aether áll rendelkezésre az altatáshoz. Mit volt mit tennem, minthogy a beteg már narkósisban volt, ebbe is bele kellett törődnöm. A gennyel telt féregnyúlványt eltávolítottam, s mire elkészültünk a műtéttel, mindannyiunk szeme könnyben úszott, annyira marták szemünket a kis kályha szabad lángján elbomlott aethergőzök. Mi még elviseltük ezt a kis kellemetlenséget, de a mélyen elaltatott betegnek is ugyanezt a maró, mérges bomlásterméket kellett belélegeznie. Másnap megdöbbenve észleltem a betegápolás hiányos voltát. Minthogy ágytámla az egész kórházban csak egy volt s az is éppen „foglalt", nem lehetett a beteget ülő helyzetbe hozni — úgy feküdt végig, ahogyan a műtét után befektették az ágyba. Az ágyak sodronyai annyira elhasználtak voltak, hogy a beteg mély gödörben feküdt. Éjjeli világításról, villamos csengőről, vagy valami jelzőkészülékről szó sem volt, úgyhogy az operált beteg teljesen az ügyeletes kedves nővér jóindulatára volt bízva. És amiért már elvesztettem a türelmemet: műtét után másnap délben a frissen operált beteg éjjeliszekrényére volt készítve az ebéd: hurka káposztával. Szerencsére a beteg visszautasította a nem egészen friss hasmetszettnek járó ebédet. Ugyanekkor körülnéztem az osztályon. Megállapítottam, hogy a fürdőszobák teljesen hasznavehetetlen állapotban vannak. A kórtermek hajódeszka padozata annyira korhadt, hogy sok helyen négyzetméternyi területen dohos, bűzös, nedves homok és fatörmelék tarkázza a padozatot, melybe bokáig besüppedhetünk. Egyes kórtermek sarkában ökölnyi egérlyukak tátongtak, melyeken át a pince, illetve mosókonyha fénye szűrődött át. Az osztály berendezése amilyen szegényes volt, éppenolyan ütött-kopott, javításra szoruló, többnyire hasznavehetetlen, régi bútordarabokból állott. Megnéztem a mellékhelyiségeket: a vízvezeték a legtöbb W. C-ben nem működik. A W. C. kagylókon nincsen fadeszka. Az egyébként is kevés W. C. egy kagylója üzemen kívül helyezve, gipsz pólyával lekötve. Mindezek láttán szomorúságomat nem csekély kétségbeesés váltotta fel. Mert a kórtermek állapotához igazodott minden. Kórtörténetekről szó sem volt. Keskeny papírszeletet állított ki a felvételi iroda, erre jegyezték fel a beteg személyi adatait, pár szót a betegségekről s a hőmérsékletet. Ennyi feljegyzés volt egy betegről. Pár nap múlva, mikor az operált betegem átkötéséhez fogtam, akkor láttam az ápoló-