Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 101. (Budapest, 1983)

KISEBB KÖZMÉNYEK — ELŐADÁSJOK - Balogh Ferenc: A magyar urológia fejlődése a két világháború között

majd Pécsett a sebészeti klinikán lett röntgenes, később Veszprémben lett röntgen főorvos. Hasonló pozitívumokat mondhatnék el Schiffer Ernőről, aki húsz éven át volt Illyés Géza röntgenológusa a Pajor-szanatóriumban. Ő írta a mindmáig egyetlen magyar nyelvű urológiai röntgendiagnosztikai könyvet. Huth Tivadar az urogenitalis tuberkulózis területén végzett tudományos munkát. Ő ismertette a módosított Ziehl-Nielsen-féle, ma is használt Osol-eljárást. 1945 után a klinikán Babies helyetteseként dolgozott. 1948-ban a pécsi Sebészeti Klinikán az urológiai osztályt vezette, majd 1951-ben az ott létesített urológiai tanszéken egyetemi tanár lett. Minder Gyula 1925-ben került az Illyés-klinikára. Rendkívül kiterjedt szakirodalmi munkássága nevét hazánkban és külföldön elismertté tette. Foglalkozott az 1922-ben bevezetett, de nem egészen a mai értelemben vett pyeloscopiával, amely lehetővé tette, hogy a vesemedence-kiürülés mechanizmusát, illetőleg a húgylevezetés dinamizmusát közelebbről is megismerjük. Tőle tudtuk meg, hogy az anatómiai épség nem biztosíték arra, hogy a vizeletürítés is tökéletes. Megismertetett a vesemedence hyper- és hypokinezisének fogalmával. Ezek a vizsgálatok tették lehetővé pl. a terhességi pyelonephritishez csatlakozó atonia értékelését. Azt is megállapította, hogy a felső húgyutak atoniája fennállhat anélkül is, hogy tünetet pl. fájdalmat okozna. Foglalkozott még a Koch-basilluriával, a gonorrhoeas komplementkötési reakcióval, a hólyagdaganatok elektroagulációjával. Az ureter alsó szakaszán elhelyezkedő kövek megszületésének elősegítésére több eljárést ismertetett: pl. Joseph-féle tágítás, szájadékbeégetés. Az endovesicalis beavatkozást (TUR) is szívesen végezte, megfelelő indikáció mellett. Különösebben nem lelkesedett érte, de elismerte előnyét az adenomák bizonyos eseteiben, továbbá sphincter-sclerosisnál, sőt prostata ráknál is, amit abban az időben még sok esetben károsnak tartottak, írt az úgynevezett idegtelenítési eljárásokról (a vese denervatiója, praesacralis sympatectomia). Sokat foglalkozott a kemoterápiával (formaldehid, fenol, Urotropin, Salol, mandulasav-készítmények, Coerulamin, Vestin, szulfonamidok). Eredménnyel alkalmazott hormonterápiát szexuális neurasthenia, cryptorchismus, kezdeti hólyagnyak-adenoma eseteiben. Később a kőképződés mechanizmusát kutatta. Ebben Minder munkatársa volt Róth (Palócz) István. Állatkísérletekben és klinikailag vizsgálta a hydronephrosis kialakulását, valamint a pyelovenosus refluxiót. A klinikán címzetes rendkívüli tanár lett, majd 1936-ban kinevezték a János kórház urológiai sebészeti osztályára főorvosnak. Itt az osztályt diagnosztikai és műtéti vonatkozásban a modern követelményeknek megfelelő magas szintre emelte fel. Itt is jelentős tudományos munkásságot fejtett ki. 1938-ban megindította a Magyar Urológia című folyóiratot, melynek ő maga felelős szerkesztője volt (főszerkesztő Illyés Géza, helyettes szerkesztő Deutsch Imre, majd Pitrolffy Szabó Béla). A lap utolsó száma 1943-ban jelent meg. Az Urológiai Klinika vezetését Minder 1942 októberében vette át, és ezt a funkciót 1944 decemberéig töltötte be. „Nagy tapasztalattal rendelkezve szerencsésen egyesítette a két vezető urológiai intézet egymástól sok tekintetben eltérő alapelveit, megtartva mindkettőből az értékes és fejlődőképes tudományos irányt és gyakorlatof - írta róla Noszkay Aurél. Nekem több mint két évig volt főnököm. Volt alkalmam megismerni emberi magatartását, haladó gondolkodását, hatalmas munkabírását, a tudományos munkában való nagyfokú elmélyülését, szívós kitartását. Úgy érzem, hogy helyes, ha személyét 40 év távlatából helyére tesszük, mivel érdemei elvitathatatlanok, még akkor is, ha 1944 végén — talán nem is egészen önszántából — elhagyta a hazáját.