Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 101. (Budapest, 1983)

KISEBB KÖZMÉNYEK — ELŐADÁSJOK - Balogh Ferenc: A magyar urológia fejlődése a két világháború között

A MAGYAR UROLÓGIA FEJLŐDÉSE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT* BALOGH FERENC " Vivére aliis, non sibi, constitua essentiam medici," (Balassa János) A közelmúlt tudománytörténetének megírása vonzó, de nehéz és hálátlan feladat. Tárgyilagosságra törekszem. Hogy ez mennyire sikerült — majd kiderül. Ugyanis még mindig annyira közel állunk ehhez az időszakhoz, hogy bizonyos dolgokat nem tudunk vagy — megkockáztatom e szót — nem „merünk" a maga meztelen valóságában elmondani, így aztán én sem léphetek fel történetírói objektivitással. A magyar urológia szempontjából különösen érdekes ez az időszak, mivel hazánkban éppen a két világháború között formálódott vitathatatlanul önálló szakmává az urológia. Szerencsénkre Magyarországon megvoltak azok a szilárd alapok, amelyeken Európaszerte ismert, sőt elismert, korszerű urológia alakulhatott ki. Ebben az időszakban a magyar urológia vezéralakja — Illyés Gézára gondolok — olyan rendkívüli adottságú egyéniség volt, aki élt a kedvező lehetőségekkel (a korábban felfedezett eszközök és vizsgáló eljárások, magas helyről jövő megértő támogatás stb.), és képes volt elérni azt, ami Európában csak kevés helyen tudtak megvalósítani: új, önálló orvosi szakmát alkotott. Persze nem szabad elfeledkezni arról sem, amit e kor lelkes, jó gyakorlati érzékkel megáldott nemzedéke alkotott ezen a területen. Kitartó, odaadó, önfeláldozó tudományos és klinikai munkájuk nélkül ma nem tartanánk ott, ahol tartunk. Erre a korszakra a mindennapos klinikai és tudományos munka jellemző, de nem annyira a fundamentális, hanem inkább az alkalmazott kutatás. A kor tudományos munkáit elemezve, gyakran visszatérő gondolatokkal találkozunk, mégpedig sok esetben olyanokkal, amelyek ma a mi problémáinkat is képezik (pl. a vizelet-pH és a Randallfenomén jelentősége a kőképződésben). Mi, akik ezt a ma már történelminek nevezhető korszakot gyermekként vagy felnőttként, esetleg már szakemberként végigéltük, az akkori nehéz idők miatt esetleg hajlamosak vagyunk negatívan ítélkezni e kor tudománya felett. Ez egyáltalán nem helyes. Éveken keresztül — rosszul értelmezett politikai meggondolásokból — kizárólag a negatív tendenciák hangsúlyozásával lényegében a magyar orvostudomány alapvető és korszerű vonulatának teljes mellőzése következett be, szinte az „egészségügy és a munkásmozgalom" témakörre redukálva a pozitív jelenségeket, és általában a medicina egészére is kiterjesztve a fasizmust, mint meghatározó faktort a negatív értékelés érdekében. Az ebben az időben olykor előfordult súlyos, a tudományt nagyon is negatívan érintő szakmai féltékenységről — mondjuk meg őszintén: a fasizmus által is elősegített embertelen intrikákról — ma már szabad véleményt mondani. E negatívumoktól egyébként ma sem mentes szakterületünk. * Az Orvostörténelmi Társaság felkérésére 1982. május 28-án a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen tartott előadás alapján.