Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 101. (Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Lambrecht Miklós: Az orvos- és biológiatörténet pozitivista irányzatának néhány előfutára
ki viszont a magyar medicina határát áttörő általános művelődéstörténeti jelentőségét, ami főleg a Succincta rendkívül terjedelmes jegyzetanyaga tanulmányozásakor derül ki — és éppen e szerkesztési adottság miatt nem részesült megfelelő elismerésben. Sükösd óta egyedül Kosáry Domokos 18. századi magyar művelődéstörténeti monográfiájának számos Weszprémi-hivatkozása igazolja művelődést gyarapító tevékenységét [12]. Érdeklődést válthatnak ki Weszprémi ún. műhelytitkai. Ezek egy speciális kérdéssorozatra adható válaszokból ismerhetők meg. Hogyan gyűjtötte össze terjedelmes adattárát, milyen forrásokat használt, a személyes érintkezés milyen formáival élt és milyen szempontoktól vezérelve öntötte végleges formába életrajzi és bibliográfiai adattárát, valamint a jegyzetekben meghúzódó ismeretgyarapító adatait? Biztosra vehető, hogy nem utazott olyan sokat hazai tájakon, mint néhány évtized múlva Karinczy Ferenc, aki az irodalmi turizmus úttörőjének tekinthető. Levelezése sem vethető össze Kazinczyéval, de még így is igen terjedelmes lehetett, bár csak néhány levél maradt az utókorra. Terjedelmességéről nemcsak feltételes módban beszélhetünk, hanem következtethetünk is rá: hiszen ez volt adatgyűjtésének fő forrása. És éppen egyik fennmaradt leveléből ismertük meg módszertani elvét, illetve annak alternatív változatát: a vágyottat és a megvalósíthatót. Ráday Gedeonnak írta 1769. január 22-én, „hogy a rendelkezésre álló anyagot »in modum Czwittingerianum« vagy inkább »Boernerianum« készül miivé kovácsolni..." [16]. Törekvésének ezt a két methodikai változatát találóan értékelte Sükösd 8 : „Weszprémi a magyar fejlődés adott fokán nem dolgozhatott »Boerneri modon« — hiszen a »historicocritica« koncepció ekkor nyugaton is új. Weszpréminek nemcsak Boerner adatgyűjtő apparátusa, könyvtára és folyóirat-anyaga nem áll rendelkezésre, nemcsak az elődök hiányoznak: a történeti szemlélet, a kritikai lehetőség is teljességgel elérhetetlen — s az adott feltétel így az »in modum Czwittingerianum« marad" És ez a Czwittinger-féle feldolgozási mód a maga egyszerűségével : a címszavak abcsorrendbe szedésével nem serkenthette a szerkesztő-szerzőt különösebb intellektuális erőfeszítésre, hiszen még a chronológiára sem kellett ügyelnie. A kritikai szellem teljes hiányát pedig anyagának vegyes felvágott-jellege maga bizonyítja. Hiszen helyet kapott mindenki ebben a névsorban: Apáczai Csere János, Michael Gottlob Agnethler, Dudith András, Moller Károly Ottó, Pápai Páriz Ferenc — hogy csak néhányat említsek a legkiemelkedőbb teljesítményűek közül — és mellettük olyanok is, akik talán nem is itt születtek, de egy-két évet praktizálgattak az ország területén, és esetleg egy sablon-dissertatio az egyetlen írásművük. Ezek kétségtelenül negatívumai Weszprémi főművének. De ha már ő nem szelektált, annál inkább szelektálhatunk mi olvasás közben —• és mégis, ha bárki 1750 előtt született magyarországi vagy erdélyi orvossal foglalkozik, első dolga az lesz, hogy megnézi : mit írt róla Weszprémi, és csak utána fordul Szinnyeihez és a többi forráshoz. Ha csak ilyen röviden is méltatjuk Weszprémi alkotó egyéniségét és magunk elé képzeljük íróasztal mellett ülő alakját, amint gyertyafény mellett sillabizálja a kérésére írt levelekből a tömérdek adatot, némelyikből valóságos autobiográfiát, és a siralmas technikai-kényelmi viszonyokra csak halványan utalunk — eszünkbe juthat néhány más tudós is, aki kortársként vagy akár 40 évvel később is élve, lényegében hasonló körülmények között, olyan életművet hagyott hátra, amely egyenként és összességében a pozitivizmus előfutárának tekinthető. Nem voltak ezek az előfutárok „hősök" — Carlyle értelmezéuasek 9 megfelelően, akik egy felfedezéssel, vagy inkább életművük egészével vitték előre 8 Sükösd 75. 9 Thomas Carlyle (1795—1881) angol történész. On heroes (1846) c. művét Hősökről címmel Végh Artúr fordította. (Bp. 1900.)
