Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 100. (Budapest, 1982)

TANULMÁNYOK - Gál Éva: Wallaskay János (1709-1766)

néhány tagja; Erdélyből a már említett Teleki Miklóson kívül Bethlen Ferenc és Farkas, Pekri Kata, Rhédei János. A Pest és Nógrád megyei, valamint a felvidéki birtokos nemesi családok közül a Bene, Berzeviczy, Bohus, Darvas, Dedinszky, Draviczky, Fáy, Gedey, Gosztonyi, Huszár, Jeszenák, Jeszenovszky, Kandó, Kubinyi, Lehoczky, Majthényi, Névery, Párniczky, Radvánszky, Révay, Rudnyánszky, Sághy, Szeleczky, Szlávy, Wattay, Záborszky, Zerdahelyi, Zlinszky stb. család egy vagy több tagjának nevét találjuk meg a Wallaskayhoz gyógykezelésért fordulók között. Rajtuk kívül szívesen keresték fel őt a város közelebbi és távolabbi környékén működő evangélikus lelkészek és tanítók, de szép számmal akadtak betegei között katolikus papok és szerzetesek is, nosztrai pálosok, különböző pesti és budai rendek tagjai, kanonokok, falusi plébánosok stb. Jónéhány beteg kereste fel leveleivel távolabbi vidékekről, így Pécsről, Szegedről, Eszékről, Nagyváradról is, ezenkívül voltak esztergomi, egri, gyöngyösi, losonci, gácsi stb. páciensei. Az iránta táplált bizalmat mutatja, hogy 1762-ben, amikor úgy hírlett, el akarja hagyni Pestet, Haller György gróf Kolozsvárott évi 1000 forintot és ingyen lakást, asztalt ajánlott fel neki, ha odaköltözik (ez idő tájt egy megyei orvos évi fizetése 250—300 forint volt.). Wallaskay azonban végül is Pesten maradt. Wallaskay orvos -beteg kapcsolatai sok ponton összefonódtak társadalmi kapcsolataival, ezek pedig hitelező—adós kapcsolataival. A vagyonos körökben keresett, nagy hírnévnek örvendő orvos ugyanis magas jövedelmének egy részét készpénzben tartotta, s ezt alkalmilag kikölcsönözte a köztudottan pénzszűkében szenvedő birtokos osztály tagjainak. Egy sajátkezű feljegyzése szerint, amely hagyatékában található, 1760 decemberében a következők tartoztak neki: Hurassin, 1753. január 3. óta, 100 forinttal; Podmaniczky Sándor, 1755. május 12. óta, 1500 forinttal; Esterházy Gábor, 1755. június 30 óta, 1500 forinttal; Götterstorfer pesti patikus 1756. május 31 óta, 500 forinttal, 1758. augusztus 6 óta újabb 500 forinttal; Ráday Gedeon, 1757. május 23-a óta, 500 forinttal, majd 1760. október 18 óta újabb 300 forinttal; Hardegg gróf, 1758 és 1759 óta összesen 1500 forinttal; Forgáts János gróf, 1760. május 9 óta, 2000 forinttal; Sándor Antal báró, 1760. július 12 óta, 200 forinttal; Bojanovszky bárónő, 1760. szeptember 19 óta, 2000 forinttal. Ugyanebben a feljegyzésben olvasható, hogy Ráday Gedeon, miután 1761 elején kifizette adósságát, 1761 májusában újabb 1000 forint kölcsönt vett fel. Wallaskaynak halálakor csaknem 12 000 forint kintlevősége volt: Götterstorfer 2500 forint, Ráday Gedeon 1000 forint, Forgáts János 2000 forint, Mednyánszky báró 3000 forint, Esterházy Gábor 2500 forint. Ambrózy György 200 forint tőkével tartozott neki, s néhányan kamatokkal is adósak maradtak (az összeget azután a királyi kincstár hajtotta be). E kimutatásból az is kiderül, hogy Wallaskay az akkor szokásos évi 6 százalék kamatot szedte, kölcsönügyletei tehát korrektek voltak. Az irathagyaték eddig átnézett levelei közül néhány arról tanúskodik, hogy Wallaskay alkimista kapcsolatai sem szakadtak meg teljesen, bár a súlypont nagymértékben áttevődött a műgyűjtő tevékenységre (a kettő között volt összefüggés, hiszen az antik pénzek, a drágakövek, nemesfémek, ritka ásványok gyűjtése kapcsolatban állt az alkímiával). Ilyen jellegű összeköttetése lehetett Dobai Székely Sámuellel, az ismert nevű XVIII. századi műgyűjtővel; Székely egyik levelében (1752 augusztusában) felhívta Wallaskay figyelmét a budai polgármesterre, aki „nagy chymicus" és az ugyancsak a Várban lakó