Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

TANULMÁNYOK - Rex-Kiss Béla: A vérátömlesztés története hazánkban — történeti előzmények és visszaemlékezés

a konzervált vérrel való vérpótlást tömegméretekben is alkalmazzák. A konzervált vért először a köztársaságiak oldalán kezdték nagy mennyiségben alkalmazni, főként a szovjet tapasztalatok felhasználásával. Később azonban bevezették Franco hadseregében is. A II. világháború kitöréséig az amerikaiak nemcsak a konzervált vér és plasma alkalmazása terén szereztek sok tapasztalatot, hanem megoldották a szárított plasma előállítását is. 1929-ben megalapították a „Blood Transfusion Betterment Association?'. (Ennek első elnökévé LandsteinerX választották.) New York államban törvényt hoztak a vtr szabályozására. Később több európai állam is követte ezt a példát [53]. A II. világháború a vtr hatalmas próbatétele volt. A próbát természetesen azokban az államokban állta meg leginkább, amelyekben már előtte megfelelő fejlettségi fokon állott. Legkitűnőbben a szovjet és az angolszász hadseregek transzfúziós szervezete vizsgázott. Franciaország — a spanyol polgárháborúban szerzett tapasztalatokat hasznosítva — talán a legnagyobb transzfúziós felkészültséggel lépett a háborúba. A hadsereg eü. szolgálata a konzervált vérrel való vérpótlásra az elöl fekvő tábori eü. intézményekben is berendezkedett s annak utánpótlására nagyszabású előkészületeket tett. A gyors katonai vereség azonban lehetetlenné tette ennek a kitűnően szervezett szolgálatnak a hatékony működését. Anglia ugyancsak már jóval a háború kitörése előtt komoly előkészületeket tett a transzfúziós szolgálat kiépítésére. A donorok száma az anyaország területén a háború alatt meghaladta a 300 ezret. Az Egyesült Államok nemcsak fegyvereket és élelmiszert szállított Angliának a háború alatt, hanem gyógyszereket is, köztük konzervált vért és plasmát. Hetenként átlagosan 1400 önkéntes amerikai véradó vérét juttatták át félliteres palackokban az angol Vöröskeresztnek. Olaszország közismerten az elsők között építette ki transzfúziós szervezetét. A véradók nemzeti szövetségbe tömörültek s ennek tartományi fiókszervezetei az egész országot behálózták. Németország jól kiépített transzfúziós szervezettel rendelkezett, azonban a konzervált vér alkalmazásának kérdésében mind a háború előtt, mind annak kitörése után is jó ideig tartózkodást árult el. 1939-ben, az augusztusi mozgósítás alkalmával a hadseregnél elrendelték a vércsoport-meghatározást. A vtr egységes megszervezését egy, a háború kitörése után kiadott rendelettel szabályozták, amely 60 ezer önkéntes véradó beszervezését írta elő. A német hadseregben a konzervált vérrel való ellátás előkészületeit csak 1940 nyarán kezdték meg, amikoris megbízták Schilling professzort, a híres hematológust a konzervált vér alkalmazására vonatkozó kérdések tanulmányozásával. Az Rh vércsoportrendszer felfedezése 1940-ben [28] és az ezt követő immunológiai felfedezések (isoimmunisatio, a morbus haemolyticus neonatorum etiológiájának tisztázása stb.) nagy lépést jelentettek a vtr szövődményeinek kiküszöbölése terén is. Mivel azonban a felfedezés az USA-ban történt, és ebben az időben már dúlt a világháború, ennek híre és jelentősége a hitleri uralom alatt álló európai államokban csak a békekötés után lett ismeretes. Ennek következtében az Rh vizsgálatok alkalmazására a vtr-ban csak 1945 után lett általánossá Európában is. A vértranszfúziók száma a fejlett transzfúziós szolgálattal rendelkező országokban (tehát amelyekben a konzervált vér és plasma viszonylag korlátlanul rendelkezésre áll), az 50-es évektől kezdve jelentősen és fokozatosan emelkedett. Hässig statisztikája szerint pl. Svájcban 10 év alatt (1950—1961) a teljes vértranszfúziók száma tízszeresére emelkedett. Nyugat-Berlinben 5 év alatt (1958—1964) a teljes vérigény kétszeresére, a plasma és vörösvérsejt igény pedig ötszörösére nőtt. A transzfúziók számának nagyfokú emelke-