Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

TANULMÁNYOK - Rex-Kiss Béla: A vérátömlesztés története hazánkban — történeti előzmények és visszaemlékezés

a konzervált vérrel való vérpótlást tömegméretekben is alkalmazzák. A konzervált vért először a köztársaságiak oldalán kezdték nagy mennyiségben alkalmazni, főként a szov­jet tapasztalatok felhasználásával. Később azonban bevezették Franco hadseregében is. A II. világháború kitöréséig az amerikaiak nemcsak a konzervált vér és plasma alkal­mazása terén szereztek sok tapasztalatot, hanem megoldották a szárított plasma előállí­tását is. 1929-ben megalapították a „Blood Transfusion Betterment Association?'. (Ennek első elnökévé LandsteinerX választották.) New York államban törvényt hoztak a vtr szabályozására. Később több európai állam is követte ezt a példát [53]. A II. világháború a vtr hatalmas próbatétele volt. A próbát természetesen azokban az államokban állta meg leginkább, amelyekben már előtte megfelelő fejlettségi fokon állott. Legkitűnőbben a szovjet és az angolszász hadseregek transzfúziós szervezete vizs­gázott. Franciaország — a spanyol polgárháborúban szerzett tapasztalatokat hasznosít­va — talán a legnagyobb transzfúziós felkészültséggel lépett a háborúba. A hadsereg eü. szolgálata a konzervált vérrel való vérpótlásra az elöl fekvő tábori eü. intézményekben is berendezkedett s annak utánpótlására nagyszabású előkészületeket tett. A gyors katonai vereség azonban lehetetlenné tette ennek a kitűnően szervezett szolgálatnak a hatékony működését. Anglia ugyancsak már jóval a háború kitörése előtt komoly előkészületeket tett a transzfúziós szolgálat kiépítésére. A donorok száma az anyaország területén a háború alatt meghaladta a 300 ezret. Az Egyesült Államok nemcsak fegyvereket és élelmiszert szállított Angliának a háború alatt, hanem gyógyszereket is, köztük konzervált vért és plasmát. Hetenként átlagosan 1400 önkéntes amerikai véradó vérét juttatták át félliteres palackokban az angol Vörös­keresztnek. Olaszország közismerten az elsők között építette ki transzfúziós szervezetét. A véradók nemzeti szövetségbe tömörültek s ennek tartományi fiókszervezetei az egész országot behálózták. Németország jól kiépített transzfúziós szervezettel rendelkezett, azonban a konzervált vér alkalmazásának kérdésében mind a háború előtt, mind annak kitörése után is jó ideig tartózkodást árult el. 1939-ben, az augusztusi mozgósítás alkalmával a hadseregnél elrendelték a vércsoport-meghatározást. A vtr egységes megszervezését egy, a háború kitörése után kiadott rendelettel szabályozták, amely 60 ezer önkéntes véradó beszerve­zését írta elő. A német hadseregben a konzervált vérrel való ellátás előkészületeit csak 1940 nyarán kezdték meg, amikoris megbízták Schilling professzort, a híres hematológust a konzervált vér alkalmazására vonatkozó kérdések tanulmányozásával. Az Rh vércsoportrendszer felfedezése 1940-ben [28] és az ezt követő immunológiai felfedezések (isoimmunisatio, a morbus haemolyticus neonatorum etiológiájának tisz­tázása stb.) nagy lépést jelentettek a vtr szövődményeinek kiküszöbölése terén is. Mivel azonban a felfedezés az USA-ban történt, és ebben az időben már dúlt a világháború, ennek híre és jelentősége a hitleri uralom alatt álló európai államokban csak a békekötés után lett ismeretes. Ennek következtében az Rh vizsgálatok alkalmazására a vtr-ban csak 1945 után lett általánossá Európában is. A vértranszfúziók száma a fejlett transzfúziós szolgálattal rendelkező országokban (tehát amelyekben a konzervált vér és plasma viszonylag korlátlanul rendelkezésre áll), az 50-es évektől kezdve jelentősen és fokozatosan emelkedett. Hässig statisztikája szerint pl. Svájcban 10 év alatt (1950—1961) a teljes vértranszfúziók száma tízszeresére emelke­dett. Nyugat-Berlinben 5 év alatt (1958—1964) a teljes vérigény kétszeresére, a plasma és vörösvérsejt igény pedig ötszörösére nőtt. A transzfúziók számának nagyfokú emelke-

Next

/
Thumbnails
Contents