Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

TANULMÁNYOK - Rex-Kiss Béla: A vérátömlesztés története hazánkban — történeti előzmények és visszaemlékezés

az elveszett vért plasmával kíséreljék meg pótolni. Háború esetén a plasma különösen alkalmasnak bizonyult, elsősorban azért, mert hosszabb ideig tárolható és könnyebben szállítható, mint a teljes vér, másodsorban pedig nincsen szükség vércsoport-vizsgálatra. A Szovjetunióban már korán foglalkoztak a vérkonzerválással. Az eredményekről először 1934-ben Btdachovszkij és Ginzburg, valamint Vlados és munkatársai számoltak be [2, 51]. Európa nem tudott lépést tartani Amerikával a vérkonzerválás terén. Néhány helyen azonban itt is szép eredményeket értek el, mint pl. Bordeauxban Jeanneney, Rómában Carelli, Párizsban Tzanck [51]. A veszélytelenné válás, valamint az egyszerű technikai kivitel következtében a vtr alkalmazása évről-évre fokozódott. Ennek következtében mind nagyobb igény jelentkezett a véradók tekintetében. A balesetek olyan véradókat kívántak, akiknek vércsoportja már ismert volt és akik gyorsan rendelkezésre állhattak véradásra. E követelmények hívták életre az első donorszervezeteket, véradószolgálatokat. A világ első véradószolgálatát már az I. világháború idején szervezte meg Agote Buenos Airesben, aki elsők között vezette be a citrátos vtr-t is. Az USA-ban az első véradószolgálatok 1920 ban alakultak. Pl. a Mayo-klinikán 1923-ban 200 szervezett donort tartottak nyilván. Ugyancsak 1923ban Zürichben szerveztek véradószolgálatot. Itt főként orvostanhallgatókat vettek igénybe véradásra. Véradóként kezdetben jószívű, humanista beállítottságú emberek önként jelentkeztek. Különös fejlődési irányt vett az organizáció az USA-ban. Ott keletkeztek az első, üzleti jellegű szervezetek. Európára a karitatív beállítottságú, vérét ellenszolgáltatás nélkül rendelkezésre bocsátó véradó volt a jellemző. (Részben még ma is ez a helyzet.) Az anyagi ellenszolgáltatás helyébe Európában — különösen a szocialista országokban —• az erkölcsi elismerés lépett oklevél, kitüntetés vagy ajándék (esetleg költségmegtérítés) formájában. Az első és régebbi szervezetek feladata csupán a vércsoportmeghatározás elvégzése és a véradók nyilvántartása és rendelkezésre bocsátása volt. Mindezek alapján a vtr a 20-as években bizonyos fejlődési fokot ért el, de lényegében a friss vér átömlesztésének jegyében zajlott le. Egyes kivételektől eltekintve, konzervált vért még nem alkalmaztak. A vérveszteségen kívül már akkor is a legkülönbözőbb betegségeket kezelték vtr-val. A technikai problémákat jórészt megoldották. A vtr helyzete az egyes fejlett államokban kb. egyforma volt, különbségek csupán a véradószervezetek nagyságában, számában és szervezési formáiban voltak. Európában a Szovjetunióban volt a legjelentősebb előrehaladás megfigyelhető, és kapott a vtr tana új és jelentős impulzust. Az újítások az 1926-ban alapított moszkvai és a leningrádi (1927) transzfúziós intézetek nevéhez fűződnek. Az újítás 3 irányban nyilvánult meg: szervezetileg, a vérkonzerválás bevezetésében és a véradószolgálat kifejlesztésében. A véradószolgálatot centralizálták. Az intézetek feladatául tűzték ki az összes tudományos és gyakorlati kérdések tanulmányozását, valamint a lakosság véradókkal és konzervált vérrel való ellátását. Első ízben ezek az intézetek vezették be a véradók alapos orvosi kivizsgálását és állandó orvosi felügyeletét, ellenőrzését. Ezzel létrehozták a jól és rendszeresen kivizsgált véradó típusát. A két szovjet intézet jelentősége igen nagy volt, mert ezek szolgáltak alapul a mai jól kiépített véradószervezeteknek, ill. transzfúziós központoknak nemcsak a Szovjetunióban, hanem azon kívül is [2, 43, 51, 53]. 1941-ben már 6 transzfúziós intézet és 170 transzfúziós állomás működött a Szovjetunió területén. A II. világháború alatt már nemcsak konzerv vért, hanem folyékony konzerv plasmát is készítettek. Nagy eredményeket értek el a vérkonzerválás terén. Kidolgozták a hullavér és a placentavér konzerválásának módszerét is [2, 51, 53]. A 30-as éveket, valamint a II. világháborút már a konzervált vér és plasma alkalmazása