Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

FOLYÓIRATOKBÓL - Die Waage, 1980—1981 (H. Szende Klára)

lönböző testrészek méreteit veti össze, vagy a testhelyzetek méretviszonyaival foglalkozik. A velencei Akadémián levő híres rajza egyetlen ábrán, körökben és négyzetekben foglalja össze az emberi testet. Az olasz reneszánsz művészei általában építészek is voltak és mint ilyenek, értették az építészeti geometriát is. Leonardo szerint a helyes arányú emberi test beillik ezekbe a sémákba. A középkori építészeti gyakorlat továbbfejleszti a vitruviusi körformákat, és Leonardo rajzai bizonyítani akarják azt is, hogy az emberi mértékek nemcsak a négyzet és a kör, de az öt-, hates nyolcszögek is. Az arányokat a zenében is látja. Az ..Utolsó vacsora" egyik részletének ritmikus kompozícióját így magyarázza: .,És ha azt mondod, hogy a zene arányokból tevődik össze, akkor ugyanezt a festészetben hoztam létre". Leonardo ismerteti Vitruvius (i.e. 1. sz. második fele) elméletét, Platón tanításait, Luca Paciuoli olasz matematikushoz barátság fűzte (illusztrálta is ,,Az isteni arányok..." c. könyvét). Egész életében figyelte a cselekvő ember mozgását, mely elvezette őt a mozgás harmóniájának megértéséhez és a papírra vetett sok emberi alakja között egy sincs, kinek mozgása ne lenne összhangban a mozgás törvényeivel. Sigrid Braunfels-Esche írását sok illusztráció kíséri, melyek a leírtakat az olvasó számára jóval érthetőbbé teszik. Végül Ott Baur Leonardo karikatúráival foglalkozik: Wie ist mit den Zähnen knirschen und die Augen verdrehen (160— 170. p.). A rajzok nagy része a windsori gyűjteményben található. Vázlatkönyvét halála előtt néhány nappal barátjára és tanítványára, Francesco Melzire hagyta. A rajzok ezután hosszú utat tettek meg; csak napjainkban kezdtek velük foglalkozni, és megállapították, melyek Leonardo eredeti rajzai, melyek a kópiák (ezeket Francesco Melzitől származtatják). Leonardo e stúdiumokat azért készítette, hogy azokat képeihez szükség szerint felhasználhassa. Festészetéről szóló könyvében (Trattato deli pittura) hangsúlyozza is, hogy a festőnek sok arcot, orrot, szájat, nyakat, vállat kell természet után lerajzolni, mintegy kívülről megtanulni és emlékezetében megtartani, hogy azokat mindenkor felhasználhassa. A reneszánsz-művészet e nagy alakja, aki annyira szerette a szépséget önmaga körül, a csúnyát is meglátta, és feladatának tartotta annak ábrázolását. Tőle származik az a mondás, hogy a „szépség és a csúnyaság egymás mellé állítva erősebben hat." H. Szende Klára