Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

FOLYÓIRATOKBÓL - Die Waage, 1980—1981 (H. Szende Klára)

1882-ben megjelent „Az urnatemető lausitzi típusú agyagedényekkel" című könyvében kiemeli Virchow fáradhatatlan tevékenységét. 1870—1880-ig Virchow gyakran kereste fel Posen tartomány zaborowi temetkezési helyeit, és felismerte, hogy a lausitzi urnák nincsenek összefüggésben a színes motívumú szláv kerámiákkal, hanem mind önálló kultúrák. Pontos feljegyzéseket végzett mindenről, amit az ásatásoknál talált, ami sokat segített a későbbi áttekintésnél. Megtanította munkatársait, hogy a megtalált leletek minden körülményére figyeljenek, minden darab fontosságára, ellentétben a régi archeológusokkal, akik csak a szép tárgyakat gyűjtötték. Hangsúlyozta, hogy az antropológia és ethnológia elválaszthatatlan. Munkatársait olyképpen gyűjtötte össze, hogy botanikus, geológus, zoológus, kémikus, mineralógus és számos paleontológus analizálta a talált leleteket, és ezen ismeretek és megállapítások összességében szögezték le a tényeket. 1866-tól rendszeresen látogatta a nemzetközi őstörténeti kongresszusokat, amelyek hatására — számos ellenállással megküzdve — alapította meg a Berlini Antropológiai Társaságot. Virchow saját kiadású folyóiratán, a „Zeitschrift für Ethnologie"-n kívül még két antropológiai folyóiratot szerkesztett. Szoros barátságot kötött az archeológus Heinrich Schliemann-nal (1822—1890), akivel a fent említett közös egyiptomigörög utazást tette. Az autodidakta Schliemann-nak nagy segítséget nyújtott a természetkutató orvos, tudásával és tanácsaival, viszont e barátságnak köszönhető, hogy a német tudósok folytonos támadásaitól elkedvetlenedett Schliemannt sikerült lebeszélnie arról az elhatározásáról, hogy felbecsülhetetlen értékű kincsleleteit Londonnak ajándékozza. Végül is a német fővárosba kerültek, ahol sajnos elpusztultak a világháborúban; de fennmaradtak kitűnő másolataik. Élénk érdeklődést, sőt később ellenkezést váltott ki Virchow álláspontja a Neandervölgyben talált emberi koponyatető és a hozzátartozó csontváztöredék feletti nagy tudományos vitában. Ekkor már ismerték Darwin származáselméletét, hatása érződött a tudományos vitákban. Hermann Schaaffhausen (1816—1893) alsórendű, állatias típusnak tartotta, Virchow viszont kitartott kóros volta mellett. Végül is a beható vizsgálatok és összehasonlítások alapján kétségtelenné vált, hogy a lelet a palaeolit ősember csontvázmaradványa, melyet 1866-ban végérvényesen elneveztek neandervölgyi embernek. DIE WAAGE — 1981 Bd. 20. Heft 4. A Waage 1981. év 20. kötetének 4. számát a szerkesztő Leonardo da Vincinek (1452—1519) szenteli. Az e számban foglalt cikkek célja, hogy bemutassák Leonardos az anatómust, aki az emberi test arányaira is figyel, a mérnököt és építészt és nem utolsósorban a világhírre emelkedett festőművészt, aki joggal kapta az „uorao universale" nevet. Heinz Ladendorf, aki 1954-től művészettörténeti tanár, majd a Kölni Egyetemi Intézet direktora a Hinter jeder Erkenntnis tauch eine Frage auf (134—141. p.) című munkájában ismerteti Leonardo életét, majd művein át bemutatja azt az univerzális zsenit, akinél a művész szorosan kapcsolódott a kutató természettudóssal. 1485-ben készült „Sziklás madonná"jához geológiai tanulmányokat folytat. Számos rajzot jegyez madárrepülési megfigyeléseiről, melyeket mind festői, mind későbbi légi járműterveinél felhasznál. Érdekli a külső és belső építészet, és ebben oly ismertté válik, hogy a páviai katedrális újjáépítésénél szakvéleményét kérik. Az 1498-as Sala della Asse dekorációs munkájánál a természet iránti rajongását a geometriával egyesíti.