Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)
FOLYÓIRATOKBÓL - Histoire des Sciences Médicales, 1980 (Bánóczy Erika)
a Padoue (317—324. p.). Milyen hatások érték Harvey-t páduai tartózkodása alatt, kiknek lehetett szerepe abban, hogy felfedezte a vérkeringést. A cikk felidézi a 17. század eleji Rádua egyetemi milieujét. A. Lellouch — R. Rulliere: René Joseph Hyacinthe Bert in (1767—1827), vénérologue (325—336. p.). Bertin kevéssé elismert venerológus, az 1793-ban alapított Párizsi Szifiliszkórház vezetője, akinek munkássága fordulópontot jelez a nemi betegekkel való bánásmódban. 1810-ben jelenik meg műve, a ,, Traité de la maladie vénérienne", a teljes cím: Értekezés a vérbajról, az újszülötteknél, terhes nőknél és szoptatós dajkáknál. Ebben a szerző ismerteti e betegség átvitelének különböző módozatait szülőkről gyermekekre, gyermekekről dajkákra, és viszont, a betegségre jellemző tüneteket, összehasonlítva azokat, ahogy terhes nőknél, szoptatós dajkáknál és felnőtteknél általában jelentkeznek, az Hôpital des Vénérinensben gyűjtött nagyszámú megfigyelés alapján a kezelés módszerét. A bevezető tartalmazza a történelmi és adminisztratív részleteket a fertőzött gyermekeknek szánt intézményről, valamint táblázatokat, amelyek jelzik az ide befogadott, itt született, meggyógyított és meghalt gyermekek számát az elmúlt tíz évben. A könyvből képet nyerhetünk Bertin venerológiai nézeteiről. A szifilisz a 15. sz. végétől terjedt el járványszerűén Nyugat-Európában, áldozatainak sorsát egészségügyi rendeletek szabályozták. A 16. században átveszi a lepra helyét, a vérbajosokat kiürült leprozóriumokban helyezik el (St-Germain-des-Prés). Egy 1497-es rendelet Párizs elhagyására kényszeríti őket, a leprások tiltakoznak szomszédságuk ellen, beszivárognak hamis alapon a Hotel-Dieu-be, ahonnan kiűzik őket, sorsuk hosszú hányódás. 1656-ban az Hôpital général megalapításával romlik a helyzet, koldusokkal, munkanélküliekkel, bűnözőkkel és bolondokkal zárják össze őket. Hasonló intézmények jönnek létre Angliában (Houses of correction) és Németországban (Zuchthäuser). Az Hôpital général szabályzata megkülönbözteti a szifiliszeseket aszerint, hogy „ártatlanul" vagy kicsapongás útján szerezték betegségüket, az utóbbiakat mindenek előtt megkorbácsolták, az előbbiek viszont előzetes büntetés nélkül részesültek kezelésben. A 18. sz. végére változott annyit a mentalitás, hogy külön kórházat nyitottak a vérbajosok számára. No. 4. A. Camelin: Considération biographiques sur Alphonse Laver an (1845—1922) (377—382. p.). Laveran 1880-ban fedezte fel a malária kórokozóját, a százéves évforduló megemlékezéseinek sorához csatlakozik a szerző Laveran életrajzával; különösen katonai pályafutásának eseményeivel foglalkozik. J.-F. Lemaire: A propos d'Antoine Portai: Le passé de la médecine et le regard de l'historien (399—406. p.). Antoine Portai (1742—?) X. Károly udvari orvosa, az Orvosi Akadémia alapítója, a Collège de France professzora, a Tudományos Akadémia tagja volt. Már életében anekdoták keringtek arról, hogy kezdő korában, Párizsba érkezvén, milyen fondorlatos és méltatlannak ítélt módszerekkel igyekezett hírnévhez és pacientúrához jutni. A szerző igyekszik a tényeket felderíteni, s a kor megvilágításában értékelni. F. Duchatel: Paul Portai (1630?— I er juillet 1703): Un accoucher méconnu du XVII e siècle (407—418. p.). Nevesebb kortársa, François Mauriceau (1637—1709) árnyékában nem kapott méltó elismerést sem korában, sem azóta, holott számos értékes megfigyelést közlő szülészeti könyve is bizonyítja, hogy a szülészet mesterségének egyik megújítója volt. F.-O. Touati: Une approche de la maladie et du phénomène hospitalier aux XII e et XIII e siècles: La léproserie du GrandBeaulieux Chartres (419—424. p.). A Chartres melletti Grand-Beulieu leprozóriumának dokumentumait vizsgálta a szerző, a
