Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - MüIIer-Rohlfsen, Inge: Die lateinische ravennatische Übersetzung der hippokratischen Aphorismen aus dem 5/6 Jahrhundert n. Chr. (Magyar László) - Petrov, B D: Ibn Szina — Avicenna (980—1037) Budapest 1982 (Birtalan Győző)

csak nehezen, hosszabb-rövidebb előtanulmányok után vagyunk képesek befogadni. Avicenna érdemeit az orvostudományban mindig is hangoztatták. De például a teljes Kánont, nyelvi akadályok miatt, csak igen kevesen olvashatták. Számos szerző nem személyes élményeiből, hanem csupán másod- harmadkézből vett véleményekre támaszkodva értékelte a mű jelentőségét. Még idegenebb maradt az európaiak számára Avicenna egykori mozgáskörének jellegzetes kuturális atmoszférája. Pedig a rendkívüli tehetségű Ibn Szina mindenre kiterjedő érdeklődése, univerzális alkotókészsége elképzelhetetlen az élő hagyományok, az őt körülvevő mesterek és tudóstársak nélkül. Ez a baráti kör közvetítette számára az ősi keleti tudományok forrásait. Meghitt beszélgetéseik és szubtilis vitatkozásaik során érlelődött és gyarapodott Avicenna természettudományos és filozófiai műveltsége, melyet azután kivételes rendszerezőképességgel szintetizált. De a tudós társalgásokba szőve gyakran idézték a perzsa bölcseleti költészet remekeit, mely költészet azonban a századokban, Firdauszi és Omar Khajjám időszakában jutott el klasszikus csúcsaira. A rubáiok mély ízű, melankolikus nyelvezetén szólal meg maga Avicenna is legszemélyesebb dolgairól. A hagyomány szerint, halálos ágyán így búcsúzott: „Meghalunk, s a sírba mást nem viszünk. Csak annak tudatát, hogy ésszel felérni mit sem sikerült." Petrov könyvének egyik legnagyobb érdeme, hogy Avicenna távoli alakját igen közel hozza az olvasóhoz. Színes kép tárul elénk Bokhara, Szamarkand, Khorezm ősi kultúrájáról. Megtudjuk, hogy ezeken a területeken már évszázadokkal az iszlám hódításai előtt jól ismerték az antik görög irodalmat, különösen Arisztotelész tanait. A nagy középkori orvos életútját követve, a szerző behatóan ismerteti a városok és országok sajátos civilizációját, fejlett műveltségi viszonyait. Ibn Szina tudományos fejlődése szempontjából igen jelentősnek ítéli meg Khorezm akkori fővárosában, Gurgandzsban töltött időt. Rendkívül tanulságos áttekinteni azok névsorát, akik világképének kialakulására, tudományos nézeteire jelentősebb hatást gyakoroltak. Már egészen fiatal korában, Alfarabi könyvének olvasásakor értette meg Arisztotelész Metafizikáját. Félig gyermek volt még, amikor kapcsolatba került izmaelita körökkel, akik szemben álltak az orthodox mohamedánokkal, és a Korán finom elemzésében tűntek ki. Nagy hatással volt rá Biruni, a sokoldalú természettudós. A Gondisapurban tanult Maszihi ismeretté meg vele a görög-római, a bizánci, a hindu és a kínai orvostudományt. Szoros baráti szálak fűzték Abu Szaidhoz, a nagyhírű misztikus filozófushoz. A szerző rámutat arra, is milyen nagy jelentősége volt Avicenna orvosi képzésében annak, hogy a keleti városok nagy kórházaiban bőséges gyakorlatot szerezhetett, sok beteggel foglalkozhatott. A könyv részletesen elemzi a Kánon felépítését, számos példán világítja meg a profilaxisról és a klinikumról szóló tanítások maradandó értékeit. A Szovjetunió Orvostudományi Akadémiája és az Üzbég Tudományos Akadémia együttműködésének eredményeként 1950 és 1960 között lefordították orosz és üzbég nyelvre a teljes Kánont. Forrásként a Szovjet Tudományos Akadémia leningrádi Orientalisztikai Intézetében levő 12. századi arab kézirat szolgált. Emellett felhasználtak még egy 1877-es arab nyelvű kiadást is, amit Egyiptomban őriznek. Ibn Szina születésének 1000. évfordulója alkalmából számos emlékülést szerveztek. Az Üzbég Tudományos Akadémia 1980-ban megjelentette a Kánon második kiadását, a Tádzsik Tudományos Akadémia kiadta Ibn Szina műveinek tízkötetes sorozatát. Mindez azt bizonyítja, hogy az Avicenna irodalom ápolása és terjesztése tekintetében a szovjet tudósok igen előre