Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Mészárosné Varga Mária: A Magyar Tanácsköztársaság egészségügye Veszprém megyében — a korabeli sajtó alapján

kiadni. Külföldről behozatal nincs, az alapanyagok oly drágák, hogy a Tanácsköztár­saság nem tudja megfizetni. Egy rendelettel — mely szerint csak két napi gyógyszeradagot adnak ki — igyekeznek segíteni a helyzeten. Ha továbbra is szükség van a gyógyszerre, azt az orvosnak igazolni kell. A lakosságot takarékosságra inti a szerző, mert a jelen hely­zet katasztrófához vezet ! A gyógyszerhiányon igyekeztek segíteni a gyógynövénytermesz­tőkhöz és -gyűjtőkhöz intézett felszólítással, mely szerint a május 20-a után szedett kész­letet kötelesek bejelenteni, s azt lefoglalják. {Munkás Újság, július 3.) A gyógyszertárak éjszakai és ünnepi ügyeletével a forgalommal járó zsúfoltságon, a hozzáférhetőségen igyekeztek segíteni. (Pápai Közlöny, április 27.) A Tanácsköztársaság egészségpolitikáját a munkásbiztosításra, az egészségügyi dolgo­zók körében kiterjedt és megerősödött szakszervezeti mozgalomra építhette. A Tanács­köztársaság szociálpolitikája függvénye volt az általános politikai irányvonalnak. A szi­gorú központosított irányítás tette lehetővé, hogy országos politikát folytasson az Orszá­gos Egészségügyi Tanács, s egységes egészségügyi programot dolgozzon ki. Ami a ter­vekből megvalósult, azzal is bizonyította a Tanácsköztársaság, hogy az új hatalom a dol­gozó nép, a munkásosztály állama. A korabeli Veszprém megyei sajtó egészségügyi írá­sainak feldolgozása is ezt bizonyítja. IRODALOM 1. Bezerédyné Hertelendy Magdolna •— Hencz Aurél — Zalányi Sámuel : Évezredes küzdelem hazánk egészségügyéért. Bp. 1967. 2. Fülöp Tamás: Egészségügyi szervezéstan (Társadalomorvostan). 3. kiad. Bp. 1978. 3. Hahn Géza: A magyar egészségügy története. Bp. 1960. 4. A Magyar Tanácsköztársaság egészségügyének válogatott sajtó dokumentumai. Szerk. : Rostás Oszkár. [Bp. 1969.] 5. Nagy László: A tanácsköztársaság Veszprém megyei sajtójának cikkbibliográfia ja. Veszprém, 1959. 6. Munkás Újság. A Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártja pápai szerveze­tének hivatalos lapja. Idézett cikkek (1919): A közegészségügy érdekében I. 21. sz. márc. 26. A Munkás-, Katona- és Földmívestanács Intézőbizottsága... proletár kiskorúak és gondno­koltak ügyében hozott rendeletének közlése I. 37. sz. máj. 13. Kevés a gyógyszer. I. 39. sz. máj. 18. Az árvaszék a proletariátus szolgálatában. I. 41. sz. máj. 22. Házasságon kívül született gyermekek törvényesítése. I. 45. sz. jún. 13. Hír a pápateszéri árvaház kibővítéséről. I. 47. sz. jún. 15. Új körorvosi állás. I. 47. sz. jún. 15. Értesítés a járási egészségügyi bizottság gyűléséről. I. 57. sz. júl. 3. Beszámoló a járási egészségügyi bizottság üléséről. I. 59. sz. júl. 13. Beszámoló a Városi Közegészségügyi Bizottság értekezletén hozott határozatokról, I. 62. 1919. júl. 15. Megteltek a gyógyfürdők. I. 67. 1919. júl. 27. 7. Pápai Hírlap. Idézett cikkek (1919): Tettrehívás. XVI. 12. sz. márc. 22. Dr. L. L.: A nyilvános közkórház ügye. XVI. 16. sz. ápr. 19. Lesz kórházunk... XVI. 19. sz. máj. 10. 8. Pápai Közlöny. Közérdekű független hetilap.

Next

/
Thumbnails
Contents