Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Mészárosné Varga Mária: A Magyar Tanácsköztársaság egészségügye Veszprém megyében — a korabeli sajtó alapján
2. oldal. MUNKÁS UjSAG 1919 március 20. at asszonyok szitkozódnak és mennek haza üres kosárral s ores pénztárcával. A színházak és kávéházak éppúgy J megtelnek mulatni és szórakozni vágyó j közönséggel, a klubokban, a Ltoydban, ' úri kaszinóban és polgári körökben ugyanazon alakok ugyanolyan magas rétekben kártyáznak, ugyanakkora füstfelhőket eregetnek, mint ezelőtt A kövér és sovány burzsoá egyaránt csodálkozva rázza a lejét: „Furcsa, i nagyon tárcsa. Arany órám zsebemben, ; gyűröm ujjamon, pénzem Wertheím- j szekrényben, házam helyén van, csak ; eszem nincs helyén. Ezek a proletárok í neöárty nap alatt megtanulták, amit mi i évezredek óta nem tudtunk megtanulni; a tömegeknek erkölcsi erővei való fegyelmezését és rendben tartását." | Hat ez furcsa, de mégsem furcsa. , Mert a proletárok már évtizedek óta í a szeretet és a szolidaritás erkölcsi ; erejével minden külső segítség, sőt! minden külső akadályozás, erőszakos j elnyomás, erős, de öntudatos (egyei-,) -nézettségen alapuló szervezetet tudott \ stiapttani és fenntartani. Aki magát | tudja fegyelmezni, az másokat is tud. .j Nem 15 fog Pápán sem a fegyelem i feibomlani, míg a hatalom a Munkás- 3 éé Katonatanács kezében lesz. Garan- S Cia erre nézve a direktórium tagjainak ; személye, kik értelmes, tehetséges, a 1. kellő időben józan mérsékletei, szűkség j idejében megfelelő erélyt tudnak kifej- \ teil Az ő igazságosságukban, elfogu- \ latlanságukban és tudásukban meg- \ bizhat a polgárság is. A polgárság néhány tekintélyes, i tipikus képviseióje "e bizalmát doku- i rnenfálja, midőn a viszonyok hatása j alatt csatlakozott a proletariátushoz és belépett a szociáldemokrata pártba. Nem várjuk a polgári osztály többi részétől, hogy egy egész emberöltőn keresztül vallott vílagnézíefüket egy j kézfordulattal megváltoztassák, hanem j elvárjuk tőlük, hogy legyenek nyugod- ! tak, bízzanak meg bennünk és Pápa város és az ország érdekéírt — igen j nagy áldozatokat hozzanak, mert meg- < mentésünkre, a fegyelem és rend lenn- ! tartására igen sok pénzre van szük- ! ségünk. v. t. i TerBielő'Szővetkezeíekröl. ! •' A föibirtokreformroi szóló törvény i megszünteti a nagybirtokokat és azok tulajdonába juttatja, akik azokat voltaképén művelték, szóval": a kisemberek \ és földnélküliek egyéni boldogulását \ akarja előmozditani, A törvény érteimében ezekből a j nagybirtokokból 5—10 holdas családi birtokok létesíthetők, { A mai gazdálkodási viszonyokat j tekintve, az ipari munkások szempont- \ jábot nem volna célszerű az összes I nagybirtokokat szétdarabolni kisebb birtokokra, hanem a termelés folytonossága miatt helyesebb és célravezetőbb lesz minél több gazdaságot úgy ( átvénol, hogy « sunra igényjogosultakat sttââmanrmtmz&fetktztfbt forms-1 ritjök. Az ilyen szövetkezetet azonban nem ügy keif elképzelni, hogy 1S—20 ember egyszerűén birtokába vesz egy nagyobb uradalmat, hanem a szövetkezetet a törvényes úton keil megalkotni és annyi egyén! keli a szövetkezetbe tömöríteni, amennyinek az illető nagybirtokhoz. a törvény értelmében joga vart. Ép azért tehát a a termelő-szövetkezet nem alakulhat kizárólag az uradalom állandó cselédségéből, hanem abba be kell vonni az arató- és időszaki munkásokat is, a zselléreket és egyéb főid Je! nem rendelkező egyéneket, sőt a rgkkant iparosokat és ipari munkásokat is, különben szék rövidséget szenvednének. Ha termelő-szövetkezetet akarunk létesíteni, mérlegelnünk kel! azt, riogy e gazdaság viteléhez megfelelő tökével is kell rendelkezni, különben a termelést helyesen és jói nem tudjuk végrehajtani. De tökére szükség van a fetszclés megegyezése végett is. Magáért a birtokért pénzt nem k-ií fizetni, inert a foki az állam tulajdona marad, a szövetkezeinek csak bért keii az állam részére fizetni, mivel azt örökbérietíie kapja, A szükséges fizetni töke egy részét összeadhatják a szövetkezet tagjai megfelelő Üzletrészek jegyzéséve!, ha van pénzük, lia nincs, azért a szövetkezetben res« vehetitek es jegyez.helrKv; üzletrészt, melyei később lefizetnek, igy azonban tsak kevés tőke gyűlne össze, szükséges tehát egyelőre a szövetkezetbe a tulajdonosi vagy bérlőt is bevonni, hogy az állatállomány és egyéb felszerelés érintetlenül a birtokon megmaradjon, melyet aztán később a szövetkezet tagjai maguknak megszerezhetnek. £z egyébként a viszonyok mikénti alakulásától is függ. Az így létesített termelő-szövetkezet szépen virágozhat, A termelés folytonossága biztosítva van, a gazdaság továbbra is termelheti mindazt, amit eddig termelt, fentiéibe! nagyban és igy olcsón láthatja el a városi fogyasztókat a szükségesekkel, felhasználhatja mindazokat a gépekel, mélyeket a gazdaság eddig is használt s ijjy a lerhiciést teszi olcsóbb* és intenzivebbé. Addig is azonban, míg a termelőszövetkezetek a nagybirtokokon annak rendje és módja szerint megalakulhatnák, a termelés biztosítása érdekében szükséges volna, ha a Munkásfanács védelmébe venné a környékbeli nagyobb gazdaságokat és karhatalommal'megakadályozná azt, hogy egyesek a nagyobb birtokokat egyszerűen elfoglalják, Kívánatos volna ezekbe, a gazdaságokba bizalmiférfiakat kiküldeni, akik egyrészt ellenőriznék a rendes gazdálkodást és azt, hogy bevetetlen terület ne maradjon, másrészt, a népet felvilágosítanák, hogy nem iehet a birtokokat csak úgy önkényesen elfoglaini. ilyen és egyéb gazdasági ügyek elintézésére célszerű volna, ha a Munkástanác* saját kebelében egy sítfltebtfkörtí gazdasági bizottság* létesítené itt* üj^ A közegészségügy érdekében. Pápa városában 20 tagból álhj \& t . egészségügyi osztag szervezendő, Feladata lesz : 1. Egészségügyi kerületeket alakítva, kipuhatolni a lázas betegeket és ai orvosnak azonnal bejelenteni. 2. Felkutatni a piszkos, közegészségi szempontból veszélyes lakásokat, hogy. a járvány elhárítása érdekében a szükséges óvintézkedések kellő- időben megletessenek, szükség esetéit az általános fertőtlenítés végrehajtassak, . 3..Hat ember most azonnal kiképzendő a'fertőtlenítő gépekkel való bánásra-és-az. általános fertőtlenítés elvégzésére, mert. az is az «5 feladatuk lesz. hogy akárcsak a -tűzoltók, adott utasításra a veszélyeztetett, heir; 1 j mai fertőző beteggel érintkezésbe jflIhetick,- hogy lakásaik és mfiük fertőti teríttessenek. Munkások; elvtársak! Jelentkezzetek > ezen szép, nemes hivatás betöltésére j nálam, ' r*. s<in*r j«*» HIRE K. földmunkások ís kisgazdák" ! TI, akiket rrn minden itiáben r> ti-53,11í lom egyik leghasznosabb tagjának elismer; Ilink sötét lelká népbutltokra hallgatva, cU.f 1 távol mar.Ttiat.ik rnitaiiank. Nem láttát-*!- hí ! gti. tiogy t. is nlysn egjrszer« maakások ; vagytok,' tnínl SÍ ipari mtmttasvk. bereagéJ! tétek-., csapni -.magatokat. Ahelyett, hogy e'• toginiiátok volna-helyeiteket az ositilytuila• los munkásság harcos «'«jibart, iie cngeijiél;* fogni magatokat a klérus megrekedt Siekers ; sem feledkezett mg rólatok, nem a ti öai ndlOkü! rója fel azt a sok bàntataazâst. melyekkel igaz ögyéírt SoíytaloU iix.'ài-i : ; gáncsolni igyekeiteick. Jól fuiíjuk azt, hagy I ti csak esikötnek voltatok j.'* és veíéreitej kel terlielt a mait mmtt-íi bűnéért a fete* ' losség. j Éppen ezért szólunk most hoztatok. I Uvsátok *f. ftngy eddig rossz •'•Ion hetndia\ tok. Haltig tamil : az emhtr. h'e tösitfjtiti j hál ti unt mosl tanulni jönni mi k&zfn* tátogattatok ti gyűléseinkre és w eolosra veiízSk, hogyha mos/ tmlult aggyal isaí egyner « meghallgattok bennünket, lelkes . katonáivá fogtok szegődni 0 siockHlzmu} Ügyinek. Jertek közénk földmunkások ét kisgazdák, « ml általunk hirdetett testvéri szeretettet várunk benneteket!f! Pirtaljsi a prok-iárireaaífaii 26-i számának első két lapja