Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)
TANULMÁNYOK - Bakay, Louis: Félelem a koponya varratain át végzett trepanációtól (angol nyelven)
early 19th century, warned against early trephination in general and the application of the trephine over the sutures in particular. Grossheim suggested, harking back to Ambroise Paré, that when trephination is required over the sagittal or lambdoid suture, the crown should be applied to both sides of the suture. The issue was not laid to rest until the second half of the 19th century. In his book on head injuries, the first "modern" book on the subject, published in 1880 and, based on experience gained in the Franco-Prussian war and the use of aseptic surgical technique, von Bergmann dispenses with the fear of operation over the sutures: "It was once a rule that trepanation should not be performed over the occipital protuberance , the sutures and over the sinus. At the present time one should not talk about any placement of preference because the injury that leads to the use of the trepan shows precisely where the operation must be performed."'^ However, he warns against the indiscriminate use of the round trephine which frequently results in injury to the dura and the sinus due to the uneven thickness of the skull. He also condemns the use of chisel and mallet, indicating that this astonishingly crude way of performing a craniotomy was still used by some surgeons toward the end of the last century. This takes us to the present time. We perform craniotomies over the sutures frequently and with impunity but we are still careful when introducing the craniotome or Gigli saw under the bone over the sagittal sinus. Few neurosurgeons would be inclined to apply the circular trephine centered on the external occipital protuberance over the torcular of Herophil. összefoglalás Elsőnek Hippokratész említette, hogy a trepánt nem szabad a koponya varrataira alkalmazni, mert az ilyen műtét halálos kimenetellel járhat. Ő is, Galenus is élettanilag fontosnak tartotta a koponya varratainak működését. A római sebészek azonban általában nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a varratoknak, annak ellenére, hogy gyakran nyitották meg a koponyát fejsérüléseknél. Hasonló véleménye volt a középkori arab sebészeknek, bár tudták, hogy a dura műtéti megsértése komoly következményekkel jár. A középkori sebészek tisztában voltak azzal, hogy a veszélyt a varratokon keresztül végzett trepanációknál az alattuk futó vénás sinusok sérülése jelenti, ami könnyen előfordulhat az agylékeléseknél alkalmazott éles és primitív műszerek következményeképpen. Az ilyen eredetű vérzésektől különösen féltek, mivel Vesalius tanítása alapján azt hitték, hogy a vénás sinusokban artériás vér folyik. A nyugati orvostudománytól eltérően, a régi peruiak, valamint a jelenkori természeti népek is gyakran trepanáltak a varratok felett, s ezt a jelek szerint sok beteg túlélte. Ennek oka az lehetett, hogy a koponya felnyitásához, nem éles műszereket, hanem tompa mozsártörő-szcrű műszereket használtak, melyek lassan morzsolták fel a koponyát anélkül, hogy a durât s az alatta levő sinusokat megsértették volna. Nyugaton Berengario da Carpi volt az első, aki a koponyatörésekről 1518-ban írt könyvében megemlítette, hogy a varratokon át való operálás nem szükségszerűen veszélyes. Ennek okát főleg abban látta, hogy koponyatöréseknél a csont alatt epidurális vérömleny keletkezik, s az elválasztja a durât és azzal együtt a sinust a tabula internától. A XV—XVI. század híres borbélysebészei (Brunschwig, GerssdorfF) nem foglalkoztak a varratok sebészeti jelentőségével, annak ellenére, hogy gyakran trepanáltak. Kivételt képezett Ambroise Paré, aki kiemelte, hogy a varratokat kímélni kell, s ha szükséges két oldalúton kell felnyitni 33 Bergmann, E. von: Die Lelve von den Kopfverletzungen. Stuttgart, F. Enke 1880, pp. 182—183.
