Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Kapronczay Károly: A sebészeti eszközök fejlődése a XV—XVI században

sebész 1220 körül kódexébe átvett.

1 Ez Hippokratész sebészi leírásait foglalta ismét össze, művészi szépségű miniatúráival igen jó áttekintést adott a korabeli sebészi ismeretekről. Részletesen szól a sebesült fektetéséről, az orvos vagy sebész elhelyezkedéséről a betegágy mellett, a műszerek előkészítéséről, így részletesen szól a korabeli sebészi eszközökről, alkalmazásukról stb. Ólomszondákról, béltükrökről, klistérekről és katéterekről ad részletes leírást. Különös figyelmet szentelt a törések fajtáinak, azok helyreállításának, kötözésük és rögzítésük módjainak. Kiemeli, hogy a töréseknél figyelemmel kell lenni, hogy a duzzadt, törött végtagot előbb vászon pólyába kell helyezni, csak a daganat lelohadása után kell sínbe helyezni. Az utókezelésnél szól azokról a végtagnyújtó szerkezetekről (például a Hippokratész-padról), amelyekkel visszahelyezték a kiugrott ízületeket: külön szerkezet készült az alsó és a felső végtag helyreállítására, amely szerkezet a középkori végtagnyújtó-gépek mintája lett. Az érvágásnál, a köpölyözésnél, és az égetésnél szintén az ókori mesterek nyomdokain járt: az érvágást vékony pengéjű szikékkel végezte, míg a köpölyözésnél az üvegharangos eljárást ismertette. Az égetésnél (kauterizálás) követte Hippokratész tanácsát, előbb az égetendő felületen kirajzolta az erek vonalát, majd olajba mártott spongyát helyezett a kívánt felületre, és a lassú tűzön hevített, lapos korong vagy gömbös végződésű vasakkal megkezdte a sérült felület sütését. Az érlekötési eljárás ismerete nélkül főleg vérzéscsillapításra használták, a szövetek átégetésével a finomabb, preparatív eljárásokat a kauterizálással helyettesítették. Ez az eljárás, bár túl drasztikusnak tűnt, gyors és eredményes módszernek bizonyult harctéri körülmények között, igaz káros — elsősorban sebgyulladás és gennyesedése — következményekkel járt. E kéziratban említés történt a koponyalékelésről is, de elsősorban ókori mesterek eljárásait vázolva fel, így a mellhártyaizzadmányok lecsapolásánál is, amikor vékony, éles penge felszúrásával és katéter bevezetésével ürítették ki a mellüreget, és a lecsapolt váladék helyének kitisztítására meleg bort vagy olajat fecskendeztek be. Rogerius említést tesz hólyagkövek kimetszéséről, szemműtétekről (főleg kifordult szemhéj helyreállítására, elülső csarnokba összegyűlt genny levezetésére), valamint a szüléssel kapcsolatos orvosi teendőkről. Az itt ismertetett eljárásoknál az orvos csupán fizikai erővel segíti a világra az újszülöttet, illetve az elhalt magzatokat fogók és daraboló ollók segítségével távolítja el.

2 Rogerius munkájához később magyarázó glosszák készültek (sajnos szerzői ismeretlenek maradtak), de a Glossulae quattuor magistrorum című kézirat sok tekintetben sokkal értékesebb Rogerius munkájánál, hiszen számos eredeti megfigyelést és egyéni módszert is közöl, így sérvműtéteket ír le, bélszorítókról tesz említést, újszerű csonkoló eszközöket ír le. Például az egész állkapocs szúját a csont teljes eltávolításával szűntették meg.

3 E kézirat és Abulkasim (935—1013) sebészeti munkájának latin fordítása sokáig útmutatóként szolgált a korabeli sebészeknek, eljárásaik összesítője és képzésük alapja lett. Általában e munkákban felsorolt műszereket használták, amelyek anyaga — hasonlóan az ókori műszerekhez — a bronz és a rozsdamentes fémek voltak.

4 Új korszak kezdetét jelentette Ugone dei Borgognoni de Lucca (1170—1257) és fia, Theodorico Borgognoni (1205—1298) bolognai sebészek — az utóbbi püspök — működé1 Sprengel, K. P. J.: Geschichte der Chirurgie Halle, 1805—1819. 2. köt. Sudhoff, K. és W.: Geschichte der Medizin, Jena, 1922. 2

1. m. 3 Huszár György: A magyar Jogászat története. Bp. 1965. 4 Wüstenfeld, J.: Geschichte der arabischen Arzte und Naturforscher Göttingen, 1840.