Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)
TANULMÁNYOK - Monory Bulcs: Euthanasia — a pro és contra nézetek tükrében
Eltúlzottnak és támadhatónak véljük azt a jogi irodalmi megnyilatkozást is, melyben Jobbágyi 54 azon nézetének ad kifejezést, hogy témánk vonatkozásában teljes mértékben alkalmazható lenne a „megbízás polgári jogi fogalma", ugyanis nézetünk szerint az orvosi praxisban, az orvos—beteg kapcsolatban mindenkor érvényesülnie kell a lege artis irányultságának, ennek az elvnek kell vezetnie mindenkor a gyógyító orvos kezét, ezzel ellentétes cselekedetet vagy mulasztást esküje szerint nem végezhet, nem tehet az orvos! 55 Nézetünk szerint témánk tekintetében igen helyes áláspontot foglal el Törő Károly Személyiségvédelem a polgári jogban című művében, amikor az alábbiakat írja: „.. .társadalmi szempontból csak akkor lehet lemondani valakinek az életéről, ha nem ismerjük el egyenlő módon minden ember személyiségét, ha a személyiség elismerésének feltételeként különbséget teszünk ember és ember között, ha egyesekről megállapítjuk, hogy a társadalom számára értéktelenek, szükségtelenek.. . "° 6 Megállapítja, hogy ilyen megkülönböztetésre — a halálbüntetés kivételével—-polgári jogi szempontból nincs lehetőség, tehát polgári jogi szempontból senkit nem lehet a társadalom számára értéktelennek tekinteni! Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy nézetünk szerint a büntetőjog is ezzel teljesen egyenlő elvi alapokon áll! Az egységes magyar szocialista jogszemlélet alapján kijelenthetjük, hogy a társadalom egyetlen tagjának életéről sem mondhat le, még akkor sem, ha jelenleg gyógyíthatatlan betegnek tartják ezt a személyt. Törő művében utalást találunk arra is, mely esetekben véli ő a természetes halálhoz való jog megsértéseként az emberi életműködés fenntartását. Szerinte el kell ítélni az emberi életfolyamatok mesterséges fenntartását, amikor a természetes életműködés visszatérésére nincs már reális lehetőség. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy mindaddig, amíg ez a lehetőség fennáll, addig az élet visszatérésébe vetett hitet nem lehet feladni. Ezekkel a kijelentésekkel teljes mértékben egyetértünk, és úgy véljük, hogy jelenleg e helyes elveken nyugszik a hatályos magyar jogi szabályozás, ily módon fogalmaz az orvosi tevékenységre irányuló minden lényeges szabály, jogi norma, hazánkban élő erkölcsi normatíva. 5 ' Témánk tekintetében felfedeztünk még néhány olyan, a jogi irodalomban megjelent, de nézetünk szerint vitathatónak vélt álláspontot, véleménynyilvánítást, amelynek bírálatát el kívánjuk végezni. Ennek sorában a már hivatkozott Boldizsár tanulmányából idézünk, aki azt írja: „. . .az orvosok e konfliktus hatására hajlamosak téves általánosításra és állítják, hogy a halál körüli jelenlegi ellentmondások és tisztázatlan helyzet Jő oka az, hogy . . .az etika és az erkölcs nem követte megfelelően a tudományok, az orvostudomány, a társadalom fejlődését. . . "° 8 E kérdést vizsgálva Horváth kifejti: „. . . ezen érvelés szerint a konfliktus nem az orvostudomány gyógyító feladata és az adott esetben a halál elkerülhetetlensége között van, hanem az orvostudomány fejlettsége és az erkölcsben, jogban megtestesülő társadalmi fel fogás között." A jogtól igénylik annak eldöntését, „hogy a medicina milyen álláspontot foglaljon el azokkal szemben, akik képtelenek arra, hogy a személyiség . . .funkcióját betöltsék. . . S így akarva-akaratlanul visszatérnek az utilitarista tételhez: az élet értéke hasznosságában van, az emberi élet fenntartása értelmetlen, ha kép54 Vö. Jobbágyi G. i. m. 956—958. 55 L. a kifejtettek alátámasztására: Horváth T. i. m. 645—646.; Petri G. i. m.; Horváth T. Viski L. i. m. 624—626.; Monory B. i. m. 697—698. 56 Vö. Törő K i. m. 359. skk. r>7 Uo.; Monory B. i. m. 699—702. :,H Boldizsár F. i. m. 89.
