Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 93-96. (Budapest, 1981)

TANULMÁNYOK AZ ÓKORI MEDICINA KÖRÉBŐL - Harig, Georg: Az antik orvosi deontológia társadalmi vonatkozásai (német nyelven)

összefoglalás Az orvosi eskü második része tartalmazza azokat a deontológiai meghatározásokat, amelyek az eskütevőt arra kötelezik, hogy terápiás rendszabályokat alkalmazzon a beteggel szemben, kártól óvja, mérgeket, abortivákat ne adjon neki, sebészi beavatkozásoktól, egyéb visszaélésektől — szexuális kapcsolattól is — tartózkodjon, és hangsúlyozza az orvosi titoktartást. E megfogalmazásban nagyobb hangsúlyt kap a segítőkészség, amely az athéni demokrácia minden egyes szabad emberére értendő. Az eddigi kutatások megegyeztek abban, hogy ez az eskü azonos a hippokratészi állásfoglalással, amíg D. Nickel 1972-ben az abortuszra vonatkozó kutatásai során be nem bizonyította, hogy a Corpus Hippocraticum egyenesen megtiltja az orvosnak az abortivák alkalmazását. Felvetődik a kérdés: volt-e a görög társadalomnak olyan rétege, amelyre ez a tétel különösképpenvonatkozhatott, avagy különleges társadalmi szituáció tette indokolttá azt a megfogalmazást? A megfogalmazásban a beteg-orvos közti viszony, amelyben a beteg érdeke meghatározó jellegű, újnak mondható. A beteg egyéniségként, individuumként lép elénk, és kiemelkedik abból a körből, amelybe beleszületett. E különleges bánásmód nemcsak a poliszdemokrácia minden egyes szabad emberére volt érvényes, hanem a szegényebb rétegekre is, hiszen az orvosi gyakorlat szempontjából bizonyos mértékig egyéniségnek számítottak a szegények is. A vizsgálódás során bebizonyosodott, hogy a hippokratészi eskü is ezeket az alapelveket tartalmazza, oly időtállóan, hogy ma is úgy érezzük, az orvosi eskü — amely mindig annak a társadalmi morálnak a tükröződése, amelyben megfogalmazódik — éppen az orvos és beteg kapcsolatában a legmodernebb. G. HARIG, Doz. Dr. med., Dr. phil. Humboldt-Universität zu Berlin, Institut für Geschichte der Medizin 1080 Berlin, Universitätsstr. 3b, GDR